Hírek

Szenttamas.rs

 

Megkezdődtek a városnapi ünnepségek

Az idén is több rendezvénnyel, koszorúzással, utcai futóversennyel, az Októberi Díj valamint Köszönőlevelek átadásával ünnepelik a szenttamásiak a város napját.

Az eseménysorozat kedden, október 17-én a már hagyományos utcai futóversennyel kezdődött, amelyre ezúttal is szép számban jelentkeztek a község négy általános iskolájának tanulói.

Október 19-én a Szabadság téren délelőtt 10 óra 30 perctől ünnepi műsorral és koszorúzással emlékeznek meg a város felszabadulásáról.

A KKT ünnepi ülésére 18 órakor a Zsebszínházban kerül sor. Az eseményre, amelyre a képviselők mellett a politikai közélet, a helyi intézmények és vállalatok képviselőit is meghívták, az Októberi Díj és Szenttamás Díszpolgára elismerések mellett kiosztásra kerülnek a Köszönőlevelek is.

 

szenttamas.rs