Hírek

Szenttamas.rs

 

Oromhegyesi diákok jártak a Gion Nándor Emlékházban

Ismét fogadja a látogatókat a Gion Nándor Emlékház

 

Az emlékházba látogató tizenkét oromhegyesi nyolcadikos és tanáraik megismerkedtek a szenttamási író életével, műveivel, és felkeresték a regényekben szereplő helyszíneket. A Szív megtekintését követően a kálvária és a római katolikus templom volt az úti cél. A Gion Nándor Emlékházban a diákokat és tanáraikat az emlékház munkatársai, Németh Dezső, dr. Horváth Futó Hargita és Paraczky László fogadták.

Juhász Hallai Hajnalka osztályfőnök elmondta, már régen megszületett a gondolat, hogy ballagás előtt osztálykirándulást szervezzenek, amire a járványügyi helyzet miatt csak most került sor, és teljes egészében magánszervezésben valósult meg. Kifejtette, a kirándulás első állomása a Gion Nándor Emlékház volt, hiszen jómaga már több alkalommal is járt itt, és minden alkalommal valami új dolog tette érdekessé a látogatást: − Az emlékházban és a helytörténeti séta alkalmával várakozáson felüli, magas színvonalú múzeumpedagógiai foglalkozást kaptunk. Nem győzöm hangsúlyozni, milyen hálás vagyok, amiért ilyen lelkesen és türelemmel foglalkoztak tanulóimmal. Kedves, barátságos fogadtatásban volt részünk. A gyerekek végig jól érezték magukat, sok-sok értékes és maradandó tudással gazdagodtak úgy, hogy közben nem érezték tehernek az új tudás megszerzését. A kirándulás következő állomása Újvidék volt. Itt összesen három órát töltöttünk el, melynek során célunk a város főbb nevezetességeinek a megismerése volt. Séta közben megtekintettük a Spens épületét, az RTV székházát, a báni palotát, a Szabadság téren a Mária Neve Nagytemplomot. Mindenhol néhány szóban elmondtam a főbb tudnivalókat. Megtekintettük Jovan Jovanović Zmaj szobrát, majd a Duna parkot is érintve átsétáltunk a péterváradi oldalra és felmentünk a várba. A toronyórától nagyon szép kilátás nyílik a városra. Ez a hely a tájékozódásra is kiválóan alkalmas. Röviden elmeséltem nekik a vár történetéről, nevének eredetéről, az óra mutatóinak különlegességéről. A közös fényképezkedést követően visszamentünk a Duna újvidéki oldalára és az egyetemi városba látogattunk, ahol megnéztük a különböző karok épületeit. Elmondtuk, hogy hol és mit lehet tanulni, és hogy mire lehet jó az ott megszerzett diploma – mondta a szombati kirándulást összefoglalva Juhász Hallai Hajnalka.











 

P. L.

szenttamas.rs