Hírek

Szenttamas.rs

 

Sikeres volt az első véradási akció Szenttamáson

A Vöröskereszt szenttamási szervezete 2016. február 25-én a Zsebszínházban szervezte meg idei első véradási akcióját, amely a vártnál felüli eredményt hozott. A helyszínen hallottuk, hogy a Tartományi Vérátömlesztő Intézet tartalékai 53 liter életmentő folyadékkal bővültek.

− Az idei első akció jól sikerült Szenttamáson, ugyanis 53 liter vér gyűlt össze. 107 véradó jelenkezett, közülük 97-en adtak vért. Minden véradónak köszönjük, hogy eljött, de a mai napon külön ki kell emelnünk a helyi Svetozar Miletić Gimnázium diákjait, akik közül mintegy 11-en adtak vért. Egyébként az idei évben összesen 6 véradási akciót láttunk elő a településen, a következőre pedig már áprilisban sor kerül, amikor főleg a nők jelentkezését várjuk mondta portálunknak dr. Vaso Kulidžan, az Újvidéki Vérátömlesztő Intézet orvosa.

Első véradási akció 2016. február 25. képek

 

szenttamas.rs