Hírek

Szenttamas.rs

Eredményes volt az idei első véradási akció

A Vöröskereszt szenttamási szervezete az idei első véradási akcióját 2015. február 26-án, csütörtökön tartották. A Zsebszínházban ezen a napon 8 és 12 óra között 97 véradó jelent meg, közülük 91-en adtak vért, ami egyúttal azt jelenti, hogy a Tartományi Vérátömlesztő Intézet tartalékai 45 liter vérrel bővültek.

Bergel Zoltán, a helyi szervezet titkára elmondta, annak ellenére, hogy nem volt túl tömeges a részvétel, sikeres napot tud maga mögött a helyi szervezet, hiszen ezúttal 7 új véradó is jelentkezett, mindannyian átestek az orvosi ellenőrzésen, és tudtak vért adni. Nádalján február 24-én 8 és 10 óra között volt véradás, itt 18-án, Turián pedig ugyanazon a napon 10 óra 30 perctől déli 12 óráig szervezték meg a véradást, és itt 12 véradó adott életmentő folyadékot.

- Egy pici eltérés van a dátumok között, és ezért rövidítették a két véradás közötti periódust. Ez miatt elég sok asszony el lett utasítva, de ezért lesz rendezve a jövő hónapban egy akció csak a hölgyeknek. Rendes véradásunk 12 van tervezve az idei évre. Egy rendkívüli véradást tervezünk a gimnazistákkal és a hölgyekkel az áprilisi hónap folyamán – mondta Bergel Zoltán.

Véradási akció 2015. február 26.

P. L.