Hírek

Szenttamas.rs

 

Sikeres volt az idei utolsó véradási akció

 

A Vöröskereszt szenttamási helyi szervezete csütörtökön, december 6-án 8 és 12 óra között a Zsebszínházban szervezte meg az idénre tervezett utolsó véradási akcióját. A részvétel ezúttal is jónak mondható.

‒ Az idei utolsó véradási akciónk volt ma, ami annyit jelent, hogy sorrendben a negyedik rendes akció, ezen kívül még két rendkívüli véradás, tehát összesen hat alkalommal lehetett adni vért. Ma összesen 91 véradó jelentkezett, közülük nyolcan különböző okok miatt nem tudtak adni vért. Ezúton szeretném megköszönni minden véradónak, hogy továbbra is kitartanak és támogatnak bennünket. Egyúttal mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok! – mondta Bergel Zoltán, a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkára.

A Vajdasági Vérátömlesztő Intézet szakorvosa, dr. Vaso Kulidžan ugyancsak köszönetet mondott a szenttamási, turiai és nádaljai önkéntes véradóknak: ‒ Mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárul ehhez a humánus akcióhoz, ezúton szeretnék köszönetet mondani, ugyanakkor köszönet a Vöröskereszt szenttamási aktivistáinak, akik folyamatosan segítenek az akciók megszervezésében és lebonyolításában – mondta az orvos.







 

P. L.