Közérdekű

Szenttamas.rs

Sikeres volt az idei első véradási akció

A Vöröskereszt szenttamási szervezete idei első véradási akcióját 2014. február 27-én, csütörtökön tartották. A felújított moziterem épületében ezen a napon 8 és 12 óra között 110 véradó jelent meg, közülük pedig 101-en adtak vért, ami egyúttal azt jelenti, hogy a Tartományi Vérátömlesztő Intézet tartalékai 50 liter vérrel bővültek.

Véradési akcio február 27.

Bergel Zoltán a helyi szervezet titkára elmondta, hogy nagyon sikeres napot tud maga mögött a helyi szervezet, hiszen ezúttal 7 új véradó is jelentkezett, mindannyian átestek az orvosi ellenőrzésen, és tudtak vért adni. Nádalján február 25-én 8 és 10 óra között volt véradás, itt 25-en, Turián pedig ugyanazon a napon 10 óra 30 perctől déli 12 óráig szervezték meg a véradást, és itt 20 véradó adott életmentő folyadékot: – A következő véradási akcióra Szenttamáson, Turián és Nádalján április elején kerül majd sor – mondta a tikár, és egyúttal köszönetet mondott a véradóknak, akik eljöttek az idei első akcióra.

P. L.