Felhívás

Szenttamas.rs

 

ÖNKÉNTES VÉRADÁSI AKCIÓ LESZ

 

Önkéntes véradási akciót szerveznek december 10-én (csütörtök) Szenttamáson, a Sport, Rekreációs és Idegenforgalmi központ kistermében.

 

A Vajdasági Vérátömlesztő Intézet és a szenttamási Vöröskereszt közös akciójára az önkéntes véradókat, 8-tól 12 óráig várják.

Bergel Zoltán, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára elmondta, az idei év utolsó véradási akciójára minden véradót várnak, mert sok szenttamási páciens van a környező kórházakban (Újvidéken és Verbászon), akiknek szükségük van az életmentő folyadékra: − Ezúton szeretnék felkérni minden 18 és 65 év közötti polgárt, hogy a vércsoportra való tekintet nélkül vegyen részt az önkéntes véradási akcióban, megmutatva ezáltal humánusságát. Tudjuk azt, hogy nehéz év van mögöttünk, nagyon sok a beteg, ezért nagy szükség van a vérre, és arra kéri a véradókat, hogy tartsák be az óvintézkedésekkel kapcsolatos előírásokat, viseljenek maszkot és kesztyűt, és a véradásra várakozás közben a sorban, tartsák be az előírt távolságot egymás között.

 

szenttamas.rs