Közérdekű

Szenttamas.rs

Újabb véradási akció

A Vöröskereszt szenttamási szervezete csütörtökön 2014. május 29-én tartotta meg rendes véradási akcióját. A felújított moziterem épületében ezen a napon 8 és 12 óra között összesen 91 véradó jelentkezett, közülük 83-an adtak vért.

Véradási akció május 29

Bergel Zoltán a helyi szervezet titkára elmondta, hogy elégedett az akcióval, hiszen ezúttal 5 új véradó is jelentkezett, mindannyian átestek az orvosi ellenőrzésen, és tudtak vért adni. A következő akcióra július 31-én kerül majd sor – mondta a titkár, és egyúttal köszönetet mondott a véradóknak, akik megjelentek az akción.