Verbászi hírek

Szenttamas.rs

 

Fertőzzük magunkat és másokat

Kiskér polgárainak kezdeményezésére a verbászi Ökológiai Mozgalom újabb feljentést tett a település határában lévő vadon létesített szeméttelep miatt. Az előző feljelentés a verbászi kommunális felügyelőséghez márciusban érkezett, amikor a ,,zöldek” a falu határában, a Durmitori utca végén (az egykori sintérháznál) egy épülettörmelék lerakására alkalmas területnek vadon létesített szemétteleppé alakítása miatt tiltakoztak. A épületanyagon kívül a kommunális hulladéktól kezdve szinte mindent idehordtak a mai napig ismeretlen tettesek. A kommunális felügyelőség akkor ezt a (kisebb) szeméttelepet felszámolta, elsimította és rendbeszedte a környéket, viszont a nagyobb szemétteleppel azóta sem törődik senki. Folyamatosan pénzhiányra panaszkodnak, ami ugyan kifogásként felhozható, de nem igazolja az illetékesek tétlenségét e terület felszámolását illetően. Ratko Djurdjevac, a mozgalom vezetője szerkesztőségünknek küldött átiratában kifejti, hivatalosan figyelmeztették a kommunális felügyelőséget, hogy köteles visszajelzést adni a feljelentőnek az elvégzett munkáról, amit ezidáig nem tettek meg. Az épülettőrmelék-lerakattal kapcsolatban sem kaptak semmilyen információt az ott elvégzett munkáról: − A rendszeres szemétszállítás mellett a több mint egy hektáron elterülő, vadon létesített szeméttelep évtizedek óta a kiskériek ,,kedvelt szemétlerakója”. Az aggódó polgárok többször is figyelmeztettek az onnan terjedő orrfacsaró bűzre, az állati tetemek és egyéb, többek között veszélyes hulladék idehordása miatt, hiszen mindez közvetlenül veszélyezteti a termőföld minőségét, a felszíni vizeket, a felszín alatti forrásokat, az itteni növényvilágot és a polgárok egészségét is. A nagy hőség, a madarak, a rovarok, a kóbor kutyák és macskák közvetlenül is érintkezésbe kerülnek az itt található szeméttel és állati tetemekkel, ami még inkább fokozza az emberekre és állatokra leselkedő fertőzésveszélyt. A jelöletlen és csaknem járhatatlan idevező úton, a locsolóárkokban és a szanaszét heverő szemét miatt felvetődik a kérdés, hogy a környéken lévő földtulajdonosok hogyan és honnan locsolják a földeket. A Verbász Község határában található több ezer tonna hulladék óriási fertőzésveszélyt jelent az egész község számára, ennek ellenére az önkormányzat a rendelkezésekre álló kapacitással még mindig nem fordít kellő figyelmet a kérdés mielőbbi rendezésére. Napról napra aggódva figyeljük a híreket a különböző járványokról, vírusos megbetegedésekről, amiért tulajdonképpen azoknak kell(ene) felelniük, akik az ellenőrzéseket végzik, kiszabják a büntetéseket és környezetvédelmi előadásokat szerveznek. Mindez azonban nagyon kevés. Mögöttük állnak ugyanis a szennyezésért felelősek, akik ugyan tisztában vannak tettükkel, de nem érdekli őket sem a saját, sem pedig mások egészsége – olvasható a verbászi Ökológiai Mozgalom közleményében.

Ratko Djurdjevac elmondta, feltehetőleg a környezetszennyezés miatt tett több tucat feljelentésnek ,,köszönhetően“ az egyesületet kiköltöztették eddigi helyiségéből és az anyagi támogatást is megvonták tőlük.

Furcsa módszer ez a közérdek védelmére – jegyezte meg a verbászi ,,zöldek” vezetője.



 

P. L.

(Megjegyzés: a fotók idén június 23-án készültek Kiskéren)