Egy történet a szomszédságból: Pechán és Seidl
A verbászi Városi Múzeumban hétfőn megnyílt Pechán József (1875–1922) a mai Vajdaság legjelentősebb szecessziós festőjének festmény- és fényképkiállítása. Köszönve a Magyar Nemzeti Tanács támogatásának, továbbá a Đakonović családnak, a verbászi művész fesményei, továbbá az általa készített fényképek és az általa díszített bútorok egy része a múzeum tulajdonába került, és állandó jelleggel megtekinthető
Vesna Grgurović, az intézmény vezetője ezzel kapcsolatban elmondta, a jelenleg kiállított tárgyakra a Kiállítás a kiállításban elnevezés illik a legjobban, hiszen a verbászi művésznek már van egy emlékterme az intézményben, amit a mostani festmények, fotók és bútorok csak tovább bővítenek: − Pechánék a szomszédos ház lakóival szoros kapcsolatot ápoltak, és ennek köszönhetően három újabb fesmény, az akvarell fesményeivel díszített különleges ülőalkalmatosság (ami a szomszéd tulajdonában volt) és több általa készített fotó került a múzeumba. Innen kapta a mai kiállítás az Egy történet a szomszédságból: Pechán és Seidl elnevezést. Az itteni magyar és német közösség kulturális ideintitását őrző gazdag örökség egy részét képező tárgyak néhány helyi magánszemély és vajdasági szervezet segítségével kerültek a múzeum tulajdonába. Valójában a Seidl család egyik tagja a két háború közötti időszakban nyomdatulajdonos volt, leszármazottja, a verbászi születésű, de már 20 éve Belgiumban élő Đakonović Júlia úgy döntött, eladja a családi házat a benne lévő bútorzattal együtt. Néhány verbászi magánszemély felismerte ezeket a szinte felbecsülhetetlen értékeket, a bútordarab díszítéseként készült Pechán-festményeket, erről értesítette a múzeumot, az intézmény pedig Magyar Nemzeti Tanács támogatásával hozzájutott a most kiállított kulturális örökséghez – magyarázta a múzeum vezetője. Hozzátette, a már megvásárolt bútoron kívül Đakonović Júlia közel 200 db személyes tárgyat, dokumentumot és többségében a Pechán-műhelyben készült fényképet adományozott a múzeumnak, amelyek még feldolgozás alatt állnak.
Bordás Győző verbászi író elmondta, a Pechán-gyerekekkel együtt játszottak, mert kertszomszédok voltak, így a művész munkáját már akkor megismerte: − Amikor a Magyar Szóhoz kerültem, illetve a Híd főszerkesztőjeként felvetődött bennem, hogy a Pechán-hagyatékról és a Pechán-háznak a történetéről, Pechán József munkásságáról érdemes volna írni. Erről sikerült meggyőznöm Bela Duranci művészettörténészt, aki egyébként sokat foglalkozott Pechán művészetével, és 1969-ben a Szabadkai Városi Múzeumban megrendezett egy szép kiállítást is, amelyen bemutatta mindazt, ami akkor még a Pechán család hagyatékában volt, illetve azokat a képeket, amelyekkel a Szabadkai Városi Múzeum rendelkezett. A kiállításról gazdagon illusztrált katalógust is készített, és amikor felvetődött annak a gondolata, hogy Két Pechán címmel lehetne egy monográfiát írni, örömmel fogadta az ötletet. Hozzá is fogtunk a munkához, és 1982-ben a Forum Könyvkiadó kismonográfiák-sorozatában megjelent ez a könyvünk, amelyben feldolgoztuk a történetet. Természetesen ezzel nem ért véget a kutatás. Pechán Béla elhunyt ugyan, de nagyon sok dokumentumot rám hagyott megőrzésre, mert látta, hogy foglalkoztat a dolog. Így 2008-ban Pechán Józsefről egy átfogó monográfia jelent meg, azzal, hogy könyvet Németh Ferennek a Pechán fényképészeti műhelyről írt tanulmánya, valamint az itt készült képek egészítik ki.
Bordás Győző a bútordarabon, azaz a komódon lévő képekről elmondta, tekintettel, hogy azokon üveg van, nem biztos, hogy mindegyik akvarell, lehet közöttük pasztell is. Apró, de értékes dolgokról van szó, így örül annak, hogy az MNT értelmét látta, hogy mindezt megvásárolja a verbászi múzeum részére, ahol egyébként a teljes Pechán József-hagyaték megtalálható, hiszen azokat Pechán Béla végrendeletében a múzeumnak ajándékozta.
A kiállítás megnyitóján jelen volt dr. Ózer Ágnes történész, múzeumi tanácsos is, aki elmondta, miután rájött, milyen értékről van szó, tudatta a múzeum igazgatójával a lehetőségeket, hogy azok mi módon kerülhetnek a Pechán-tárlatba: − 40 év után a múzeumban az ember elcsodálkozik azon, hogy ma is elő tud állni olyan helyzet, hogy egy kapitális múzeumi értéket kevés összegért meg kell vásárolni, azaz a múzeum tulajdonába juttatni, és arra nem lehet helyben pénzt találni, valamint a helyi politikumnak nincs elég érzéke ahhoz, hogy lépnie kell. Nagyon jó, hogy az MNT ebben az esetben gyorsan reagált, és sikerült az egészet Verbászon tartani. Az örökösök, akik üresítik a házat, tudatában voltak annak, hogy a Pehán-fesmények és bútorok, családi iratok stb. a város kulturális örökségét képezik.
A megnyitót követően Đakonović Júlia a sajtó képviselőinek elmondta, a szülők elhalálozását követően rá és Ottília nővérére maradt a ház és a benne lévő ingóságok: − Nagy megtiszteltetéssel és végtelen örömmel tölt el, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak és Hajnal Jenő úrnak köszönhetően sikerült a családi örökséget Verbászon tartani. Négy és fél éve halt meg az édesapám, én pedig már nem fogok visszaköltözni. A ház nagy, és a benne lévő bútorok is túl nagyok, nem lehet őket lakásban tartani, ezeknek itt a helye a múzeumban, hogy megmaradjanak az utókor számára.
Parazky László
