Hírek

Szenttamas.rs

 

Rendbeszedték az egész parkot

A verbászi Ökológiai Mozgalom és a helyi Vöröskereszt önkéntesei teljes egészében rendbeszedték a verbásziak egyik kedvenc pihenőhelyét, a csaknem 5 hektáron elterülő Laza Kostić nevét viselő parkot. A fiatalok több csapatban dolgoztak, a fűnyírás és a zöld övezetben található szemét gyűjtése mellett befestettek 15 padot is.

A Vöröskereszt helyi szervezetével már hagyományosan jó az együttműködésünk, és úgy beszéltük meg, hogy az idén nyáron több közös takarítási akciót és környezetvédelemmel kapcsolatos műhelymunkát szervezünk, mondta portálunknak Ratko Djurdjevac, a verbászi zöldek vezetője.

− A város nyugati részén fekvő parkot, amely egyébként a város büszkesége, mintegy 40 évvel ezelőtt az azon a részen fekvő mezőgazdasági földterület szelvédő övezeteként tervezte, hozta létre és tartotta karban egy helyi természetimádó csoport. A nagy felületű zöld övezet később a Komunalac Közvállalat tulajdonába került. Napközben a polgárok, főleg az idősek és a gyerekek kedvenc kirándulóhelye, éjszaka viszont a jelekből ítélve a randalírozók, a kábítószert fogyasztók és az alkoholisták gyülekezőhelye. Helyénvaló tehát a kezdeményezés egy megerősített felügyelőkből álló csoport északai járőrözését illetően, ugyanakkor a park karbantartására az eddigieknél sokkal több pénzt kellene elkülöníteni. Úgy gondoljuk, hogy a zöld övezet lehetőségei jóval nagyobbak, mint amit a jelenlegi feltételek biztosítanak, és felkérjük az önkormányzatot, hogy vegye figyelembe az általunk kezdeményezett, rendkívül hasznos és a gyakorlatban alkalmazható polgári ötleteket és javaslatokat – mutatott rá beszélgetőtársunk. Hozzátette, a kommunális vállalat a park egy részét eddig ismeretlen okokból egyáltalán nem gondozza, emiatt itt elszaporodott a parlagfű és az egyéb gyomnövény. Emiatt írásban felkérték a kommunális felügyelőséget, hogy mielőbb oldja meg az előállt problémát, és a parknak ezt a részét állítsák vissza eredeti céljának.

A hétvégén tartott közös környezetvédelmi akciót a Környezetvédelmi Minisztérium, a Carnex Kft., a Sunoko és a Vital cég támogatta.





Paraczky László