Hírek

Szenttamas.rs

 

November 1-ig tartanak a munkálatok, továbbra is kerülőutakra terelik a forgalmat

A Putevi Srbije közvállalat szeptember végén közleményben jelezte, hogy útfelújítási munkálatok miatt 2019. október 2-tól 21-ig teljesen lezárják a Szenttamás és Verbász közötti főút egy részét. A három hétre tervezett útlezárás az M-75 autópályánál lévő felüljárótól Verbász bejáratáig, azaz mintegy 4,5 kilométer hosszúságban történt. A közvállalat legújabb közleménye szerint az említett útszakaszon még nem fejeződtek be a felújítási munkálatok, ezért az útlezárást november 1-ig meghosszabbítják.

Szenttamásról a tartomány nyugati részére, azaz Zombor irányába továbbra is csak kerülőúton, Bácsfeketehegyen, illetve Szőregen és Ókéren keresztül lehet eljutni. A személy- és teherforgalom mellett az autóbuszok is a fenti kerülő utakon érkeznek Szenttamásra és Verbászra, ezért késésre kell számítani. A Szenttamás és Bácsfeketehegy közötti szakaszon a megszokottól sokkal intenzívebb a forgalom. Az őszi mezőgazdasági betakarítási munkálatok miatt az úton sok a traktor, a kombájn és nyergesvontató, ezért fokozott elővigyázatosságra hívjuk fel a gépjárművezetők figyelmét.


 

szenttamas.rs