Hírek

Szenttamas.rs

 

 

Pénteken délutántól járható a Verbász felé vezető út

Útfelújítási munkálatok miatt 2019. október 2-ától november 15-ig szünetelt a közlekedés a Szenttamás és Verbász közötti főút egy részén. Péntektől újra járható az út.

Az útlezárás az M–75-ös autópályánál lévő felüljárótól Verbász bejáratáig, azaz mintegy 4,5 kilométer hosszúságban történt, így Zombor irányába a forgalmat az elmúlt másfél hónapban Bácsfeketehegy, illetve Ókér felé terelték. A személy- és teherforgalom mellett az autóbuszok is a fent említett kerülőutakon érkeztek Szenttamásra és Verbászra, emiatt folyamatosan késéssel kellett számolni.

Az elsődleges tervek szerint a felújítási munkálatokat három hét alatt kellett volna elvégezni, ám a határidőt először október végéig, majd november közepéig meghosszabbították. A munkálatokat végző szabadkai Vojput illetékese, Aleksandar Majdanović megerősítette a hírt, miszerint pénteken, november 15-én a késő délutáni órákban megindult a forgalom Szenttamás és Verbász, illetve Szenttamástól Nyugat-Bácska irányába.

A kapott információk szerint a felújítási munkálatok határidőre befejeződtek, ám az autópályánál lévő felüljáró sokkal rosszabb állapotban volt, mint ahogyan azt feltételezték. Ugyanis a pályát átívelő hídon folyó munkálatok alatt kiderült, hogy annak fő tartópillérei megsérültek, a betonvas rozsdás és több más sérülést is észleltek, amelyek miatt a felüljárón való közlekedés nem volt biztonságos. A határidő kétszeri meghosszabbítására tehát az olyan utólag észlelt sérülések miatt volt szükség, amelyek nem szerepeltek a felújítási projektumban.

 

P. L.