Művelődés

Szenttamas.rs

 

Versünnep Fesztivál – Vajdasági elődöntő amatőr versmondóknak

 

A Versünnep Alapítvány 2017-ben ismét megrendezi a Versünnep Fesztivált. A rendezvénysorozat tizenkét éve indult útjára azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a magyar nyelven született irodalmi alkotásokra és népszerűsítse a művészi versmondást.

A Versünnep Alapítvány együttműködő partnerei a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Bánffy György Kulturális Szalon.

 

A szervezők a Versünnep Fesztivál keretében ezúttal is meghirdetik az amatőr versmondók versenyét, amelyre az általános iskolák alsós és felsős diákjai, valamint a középiskolások jelentkezhetnek. A vajdasági elődöntőt 2017. május 20-án, szombaton, 10 órai kezdettel tartjuk meg Csókán, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület székházában, a Tisza mente utca (Potiska) 18. szám alatt. 

 

A Versünnep tematikája nyitott, bármely magyar klasszikus vagy kortárs költő magyar nyelven írt költeményével lehet nevezni. A versválasztás megkönnyítése érdekében felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy 2017-ben a 200 évvel ezelőtt született és 135 évvel ezelőtt elhunyt Arany Jánosra, a 140 évvel ezelőtt született Ady Endrére és a 130 évvel ezelőtt született és 50 éve elhunyt Kassák Lajosra emlékezünk. A vers mondási ideje nem haladhatja meg az öt percet.

 

Az elődöntő legjobbjai részvételi jogot nyernek a Diákseregszemle döntőjére, amelyet 2017. június 3-án rendeznek meg Budapesten, a Pesti Vigadóban, az MMA székházában.

 

A vajdasági elődöntőre 2017. május 15-éig lehet jelentkezni Tóth Líviánál, a Móra Ferenc MME irodalmi csoportjának vezetőjénél a hetnap.livia@gmail.com e-mail címen, a Móra Ferenc MME Facebook oldalán vagy e-mail címén: moraferencmme70@gmail.com, illetve levélben a következő postacímen: Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Potiska 18., 23320 Csóka.

 

A jelentkezésben tüntessék fel a versenyző adatait (név, helység, iskola vagy művelődési egyesület, osztály), a felkészítő tanár vagy a kísérő nevét és elérhetőségét (telefon vagy e-mail), a választott vers címét és időtartamát.

 

Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület, Csóka