Hozz egy virágot a Gion-házba!

Szenttamas.rs

Hozz egy virágot a Gion-házba!

Hozz egy virágot a Gion-házba! néven szerveztek vasárnap délután a Gion Nándor Emlékház munkatársai virággyűjtési akciót, amelynek célja az emlékház udvarának szebbé tétele mellett a barátkozás, beszélgetés volt. Az emlékházban készülnek a július 27-én tartandó Gion Nándor Novella- és Műfordítói Pályázat díjkiosztó ünnepségére, de nyitva tartanak július 12-én, Petrovdan napján is.

Az akciót a szervezők sikeresnek ítélték meg, több mint negyvenen jöttek el, s hoztak virágot, többek között Újvidékről is érkeztek látogatók. Estig minden virágnak megtalálták a megfelelő helyet, s teljesen átalakult a Gion-ház udvara és kertje. Az akcióban részt vett szenttamásiak és vidékiek szerint több hasonló délutánt is kellene szervezni, megvan rá az igény, mert amellett, hogy hasznos munkát végeztek, egy-egy hasonló akció keretében alkalom adódik a találkozásra, szórakozásra is.

H.F.H. 2013-07-04