Hírek

Szenttamás.rs

Hétfőn délután eldől, meddig maradnak az ivóvíztartályok

 

A Vöröskereszt és a szenttamási önkormányzat az iskoláskori előtti intézmények, továbbá minden oktatási intézmény számára elegendő palackozott ivóvízet biztosított a településen. Ha a vízválság néhány napnál tovább tart, a palackozott víz biztosítását az önkormányzat szavatolja. A polgárok ivóvízzel való ellátását az elkövetkező napokban a község több pontján felállított tartálykocsikból biztosítják, amelyeket folyamatosan utántöltenek. A szenttamási vezetékes vizet tilos inni, főzésre, tisztálkodásra és más célokra használni, hangzott el a mai sajtótájékoztatón, amelyen részt vett Zoran Mladenović polgármester, és egyúttal a válságtörzs elnöke, Dragoljub Banković a Graditelj Közvállalat igazgatója és Nemanja Macura a közvállalat vízügyi osztályvezetője. A csaknem egy órán át tartó sajtótájékoztatón ismertették az előállt helyzetet, felvázolták a folyamatban lévő tevékenyégeket, az újságíróknak pedig elmondták, hogy a nap folyamán megérkezett az egészségügyi felügyelőség rendelete, amellyel a  továbbiakig tilos a vezetékes ivóvíz használata.

Zoran Mladenović polgármester bevezetőjében elmondta, hogy sajnos ezekben a napokban pánikhelyzet alakult ki Szenttamáson, és ez mint tényt el kell fogadni. Az emberek idegesek, az üzletekben pedig felvásárolták az összes ivóvízet: - Ami a vízminták vételét illeti a Vajdasági Közegészségügyi Intézet munkatársai január 20-án két helyen vettek vízmintát. Az egyik mintát a két temető közötti  artézi kútról vették, amely a Laza Kostić és a Prizreni utcák sarkán található, a másik mintát pedig a Popovača forrás mosdójában található csapról. Mindkét mintában találtak baktériumokat, ezért megtették a megfelelő lépéseket, és erről értesítették a Graditelj Közvállalatot, ugyanis a község vízellátása az ő hatáskörükbe tartozik. Ahogy bonyolódott az ezt követő helyzet, úgy nőttek az illetékesek általi követelmények, aminek az lett a vége, hogy mi pénteken este egy olyan rendeletet kaptunk, hogy a vezetékes ivóvíz használata a továbbiakig tilos. Addig ugyanis az ezt megelőző határozat volt érvényben, miszerint nem ajánlatos az ivóvíz használata ivásra és főzésre, most viszont merőben megváltozott a kép - mondta a polgármester.

- A jó oldala az egésznek, hogy a vezetékes víz fogyasztását illetően eddig nem volt senkinek egészségügyi problémája. Ugyancsak nagyon jó, hogy a polgárok ezekben a válságos pillanatokban igen magas összefogásról tettek tanúbizonyságot, továbbá hogy Újvidék és Verbász községek valamint a Vöröskereszt segítségével sikerült 9 ivóvizes tartálykocsit szereznünk, amelyekkel biztosítottuk a szenttamási polgárok folyamatos ivóvízzel való ellátását. Most már csak az maradt hátra, hogy megvárjuk a hétfőt, ugyanis akkorra igérték a másodszor (január 29-én) vett újabb vízminták eredményeit. Hétfőn 15 óra után kiderül, van-e a vízhálózatban baktérium. Ha az eredmények jók lesznek, az eddig tett megelőző intézkedések megszűnnek. Ha viszont újra bebizonyosodik, hogy az ivóvízben továbbra is van baktérium, először meg kell állapítanunk, hogy melyik forráskútról vagy kutakról van szó, és akkor megkezdődhet azok fertőtlenítése, illetve az erre vonatkozó előírások alkalmazása. Amíg nem jönnek meg az eredmények, arra összpontosítunk, hogy minél hatékonyabban megoldjuk a település polgárainak ivóvízzel történő ellátását. Itt elsősorban a jelenleginél több víztartály biztosítására gondolok, a Graditelj Közvállalat pedig azok széthelyezésével, jobb elérhetőségével és folyamatos feltöltésével van megbízva. A munkának ezzel a részével tulajdonképpen meg vagyok elégedve, azonban ami ez előtt történt, itt pedig elsősorban a nyilvánosság értesítésére gondolok, azzal már kevésbé. Sok gond merült fel egyszerre, viszont kicsi volt a találékonyság és a problémával való szembesülés. Nem tudom elfogadni, hogy valakinek érdekében állt, hogy ilyen káoszt teremtsen, ami most uralkodik a községben, és ha ezen egyszer túl leszünk, biztos vagyok benne, hogy a következményeket analizálni fogjuk, és megállapítjuk a felelősöket is az előállt helyzetért.

Dragoljub Banković, a Graditelj Közvállalat igazgatója az újságíróknak elmondta, hogy a Vajdasági Közegészségügyi Intézettől január 28-án kapták meg az értesítést, hogy gond van az ivóvíz minőségével, a két helyről vett minta nem felel meg a követelményeknek, azaz a vezetékes víz fogyasztásra, főzésre nem ajánlatos. A pénteken érkezett rendelettel pedig már a vezetékes víz teljeskörű használatát megtiltották. - Azonnal fertőtlenítettük mind a két említett helyet, továbbá az azokhoz vezető teljes vízvezetéki csőrendszert, és kértük az intézetet, hogy vegyen újabb mintákat, amit ők meg is tettek. Az előállt helyzetről másnap konzultáltunk a tartományi egészségügyi felügyelővel, és 13 óra tájban értesítettük a polgárokat, hogy a víz nem ajánlott fogyasztásra  – mondta a közvállalat igazgatója. Hozzátette, hogy a vizet havi két alkalommal ellenőrzik, és minden alkalommal három – előre nem bejelentett - helyről vesznek vízmintát a településen, ugyanúgy Turián és Nádalján is. Szenttamáson január 20-án az említett két hely mellett még a sárgakút vizéből is vettek mintát. A vezetékes vízminták nem feleltek meg a követelményeknek, míg a sárgakút vize igen, tehát emberi fogyasztásra alkalmas.

- Most, amikor a második vízminta eredményeit várjuk, még mindig nem tudni, hogy az egész vízvezeték hálózatban nem kielégítő a víz minősége vagy csak azon a részen, ahol a mintákat vették – mondta Dragoljub Banković.  

 A sajtótájékoztató után felkerestük Bergel Zoltánt, a Vöröskereszt szenttamási szervezetének titkárát és a válságtörzs tagját, aki aktívan kiveszi részét az ivóvíz okozta gondok minél zökkenőmentesebb megoldásából. Mint mondta, már a válságtörzs első ülése után értesítette az előállt helyzetről a tartományi Vöröskeresztet, másnapra pedig már megérkezett Belgrádból hat ivóvíztartály, továbbá egy nagyobb mennyiségű palackozott vízküldemény. A kisebb tartályok feltöltésére ugyanakkor biztosítottak egy nagy tartálykocsit: - Hét tonna ivóvizet kaptunk, amit a Helyi Közösségben helyeztünk el, a mai nap folyamán már megkezdtük annak kiosztását az óvódáknak, az iskoláknak továbbá a közintézményeknek, ugyanakkor a nehéz szociális helyzetben élők és az idős, beteg emberek számára is van tartalék ivóvizünk. Jelenleg kilenc víztartály és egy mobil tartálykocsi van üzemben a településen, emellett a sárgakút vize is fogyasztható, azt is sokan viszik – mondta Bergel Zoltán.

Szombaton délután kapcsolatba léptünk a Jovan Jovanović Zmaj iskola igazgatónőjével, aki elmondta, hogy a gyerekeknek már pénteken  palackozott vizet osztottak, de a délután folyamán megérkezett az iskolaudvarba az 1000 literes tartálykocsi is: - Hétfőre az önkormányzat újabb 600 üveg vizet szállított, továbbá 25 darab 5 literes csomagolású vizet konyhai használatra, ebből főzzük majd teát a gyerekeknek – mondta Munjin Szokola Erika igazgatónő. Hozzátette, az iskolaudvar reggel 7-től este 7 óráig tart nyitva, és ebben az időszakban a tartályból a polgárok közül bárki tölthet ivóvizet.

Sajtótájékoztató 2015. január 31.

 

Paraczky László