A TENGERRŐL, SOKFÉLEKÉPPEN
Művészetek a 16. VMTDK-n
A sorrendben 16. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia a sokrétű interdiszciplináris diskurzusra kiváló alkalmat kínáló tudományos szekcióülések mellett idén is gazdag kísérőprogrammal várta az érdeklődőket. A rendezvény november 24-én, pénteken az Újvidéki Egyetem Rektorátusán ezúttal is a művészeti produkciókkal indult, az ünnepi megnyitót pedig november 25-én, szombaton délelőtt fél tíztől az újvidéki Mezőgazdasági Kar amfiteátrumában tartották. A pénteki művészeti programok keretében megnyílt kiállításon 9 alkotó munkáit láthatta a közönség, az esti művészeti programoknak pedig a Rektorátus amfiteátruma adott otthont.
A Rektorátus galériájában Csányi Erzsébet, a VMTDK főszervezője üdvözlő beszédében elmondta, a tudomány és a művészet diszciplínáit a VMTDK eddig és ezután is együtt szeretné látni, azért, mert ezt a koncepciót eddig is igazolta a gyakorlat: ‒ Rájöttünk ugyanis, hogy a tudományok és a művészetek gyönyörűen kiegészítik egymást, és a témák is, amelyeket kitűzünk, mint az idén a tengert, fantasztikus egészet hoznak létre. Egy olyan egészet, amely tulajdonképpen tükrözi az emberek gondolkodásának, életének egyetemes horizontját. A művészeti produkciók megvalósítása mindig nagy kihívás, ugyanis a rektorátus, ahol megrendezzük mindezt, nem kimondottan alkalmas erre. Ezeket a tereket nekünk meg kell hódítanunk, alkalmassá tennünk, gyúrnunk kell. De éppen ezért kihívás, kaland, kísérlet a VMTDK, és éppen ebben különbözik a profi színháztól és a profi kiállítótermektől. Ezt az adott teret tehát megpróbáltuk ma is átalakítani, mássá tenni, különféle behatárolásokat és zugokat létrehozni a kiállított művek vizuális hatásának fokozása érdekében. Ez így történt Szabadkán is, amikor a VMTDK ott volt, belaktuk a teret, magunkévá tettük. Ugyanígy az amfiteátrum sem egy színházterem, a performanszok szereplői is kénytelenek rögtönözni, és remélem, hogy sikerülni fog, hogy éppen ebben lesz a meglepetés és a csoda, ami szükséges ahhoz, hogy a VMTDK létrejöjjön.
Mgr. Lázár Tibor megnyitóbeszédében kitért a tudomány és a művészet párosítására. Mint mondta, a kettő első pillanatra összeférhetetlennek tűnik, de egy kicsit sem az. Szerinte a művészet és a tudomány egy tőről fakadnak, hasonló indíttatásból léteznek, mégpedig azért, hogy elkezdjék fölfejteni a valóság különböző rétegeit, amelyek körülvesznek bennünket. Hangsúlyozta, szinte minden alkalommal borsódzik a háta, amikor azt hallja, hogy a tudomány azért van, hogy az életünket könnyebbé, a művészet pedig azért, hogy szebbé tegye: ‒ Kérem szépen: a művészet nem dekoráció és a dekoráció nem művészet. A művészet gyakran olyan igazságokra döbbent rá bennünket, ami egy cseppet sem kellemes, hanem kiábrándító, sőt, egyenesen fájdalmas – mondta a festőművész. Szerinte a művész, a tudós és a pap szerepe később diferenciálódott és közülük mindegyik a valóság egy-egy vetületének a feltárására specializálódott. Ahogyan mélyebbre ásunk, megjelenik a redukcionizmus is: az ember biológiai funkciók összesége lesz a medicinában, társadalmi szerepek halmaza a szociológiában vagy vásárló a fogyasztói társadalomban. Hangsúlyozta, specializálódás közben egyre inkább eltávolodunk egymástól, elveszítjük az összképet, a valóság megismerése pedig kicsusszan a markunkból: szerintem a VMTDK tudatában van ennek a redukcionista csapdának, ezért is üdvözlendő a tény, hogy a konferencia tudományos és művészeti is egyben, valamint, hogy ösztönzi a multidiszciplinaritást. Ettől még nem leszünk sámánok, de képesek leszünk a fától látni az erdőt is, sőt, ha megnyílnak a horizontjaink, az erdőn túl a Tengert is látni fogjuk, ami az idei VMTDK kulcsszava – mutatott rá Lázár Tibor, aki az ünnepélyes megnyitó előtt röviden méltatta az idei 11 művész munkáját.
A kiállított alkotások: Vass Szabolcs (Újvidék): PESZTICID (rajzok), Somorai Renáta (Újvidék): SÓPART (festmények), Varga Emília (Újvidék): VÍZ ALATT (akvarell, Photoshop), Rác Gyöngyike (Újvidék): RITMUS (plexi táblák), Kiss Natália (Újvidék): MÉLYSÉG (rajzok), Monyov Glória (Újvidék): ARANYHAL (faliszőnyeg), Kincses Endre (Zenta–Pécs): ÉLŐTLENNÉ SZERVÜLÉS [1] [2] [3] [4] (installáció), Klájó Adrián (Újvidék): TENGERI (installáció), Szabó Kornélia (Újvidék): TENGER-TÜKRÖZŐDÉS (festmények).
Klájó Adrián, az Újvidéki Művészeti Akadémia abszolvense portálunknak elmondta, negyedik éve vesz részt a VMTDK-n. Szerinte az idei tenger témához mindenki másképpen nyúlt hozzá. Van, aki klasszikus módon, ugyanakkor több, multimediális műtárgy is kiállításra került: ‒ Jómagam egy installációt hoztam, ami kész, azaz megvásárolható dolgokból készült, és összeraktam egy kompozíciót belőlük. Tágyak együttese, amely úgy van elhelyezve, hogy valamilyen viszony alakul ki köztük. A "tengeri" a népi nyelvben kukoricát jelent, és mivel általában a vidékiség témájával foglalkozom, én ezt összekapcsoltam a tenger-témával. Az installációban kukoricadara jelenik meg, amely gumicsizmába van szórva, magát a használót és az anyagot ábrázolja, amit használ. Ha viszont megfordítom, akkor a tömeg és a tér egymáshoz való viszonyáról van szó – magyarázta a fiatal művész. Hozzátette, tavaly is egy installációval nevezett be, előtte pedig fotókkal, de egyébként rajzokat és festményeket is készít.
A szenttamási Kiss Natália negyedéves a Művészeti Akadémián. Kérésünkre elmondta, hogy a rendezvényre készült rajzaiban a mélységet és a tengeri mélység kötöttségét reprezentálta: ‒ Mivel már elég régóta foglakozom a tér mélységénak ábrázolásával, szerettem volna bemutatni azt a folyamatot, hogy pár nap, hónap, év alatt egy térben mennyi minden változhat. A tér, amit ezeken a rajzokon ábrázoltam, tulajdonképpen egy udvar, amelyben van egy nyitott tér, és a témán az ebben az udvarban történő változások ábrázolása. Az közismert, hogy nem minden változik rohamosan egy udvarban, mint pl. a tető, a falak, az oszlopok, viszont az élettér és az emberek, akik használják, az igen. Ezenkívül az idő múlása, a fények ugyancsak változást hoznak a térbe, és ezt próbáltam megragadni a munkáimmal – magyarázta a fiatal művész. A kérdésre, hogy az alkotások milyen technikával készültek, elmondta, hogy az alapot egy erősebb papírkartonon lévő ipari akril képezi, amire homokkal kevert ipari lakkfestékkel és olajpasztell anyagokkal dolgozta rá az ihletet.
Somorai Renáta a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának negyedéves hallgatója, festőművészetet tanul. Mint mondta, az akril-technika mellett nagyon szeret más anyagokkal is kísérletezni, az idei, tenger témakör pedig nála a sóra asszociált: ‒ Már korábban is használtam munkáim elkészítésénél a sót, pontosabban, egy kicsit megsózom az egészet. Az egészben pedig az a különleges, hogy nagyon különös hatása van a sónak, egyszerűen azért, mert szétlöki a festéket – mondta mosolyogva a fiatal festőművész. Elmagyarázta, ez alkalommal azzal kísérletezett, milyen reakció jön létre, ha egy sós oldat és egy csapvízzel hígított festéket kever össze: ‒ Ennek következtében nagyon folyatásos dolog keletkezik a képen. Tulajdonképpen absztrakt képekről van szó, amit a természet inspirál, a természet viszont egy olyan téma, amivel különösen szeretek foglalkozni. Viszont nem reálisan, hanem inkább annak struktúráira, rétegeire összpontosítok, így ugyanis különböző dimenziókat lehetséges elérni. A rétegek egymásra pakolása, a tér mozgatása, folyatása egymást fedi, és ezek azok a dolgok, amelyek számomra izgalmasak – fejtette ki gondolatait Renáta.
A kishegyesi Vass Szabolcs az újvidéki Művészeti Akadémia mesterképzős hallgatója, illusztráció szakon. A vegyszerekkel, a peszticidekkel kapcsolatos témával érkezett az idei VMTDK-ra: ‒ Egy újságcikkben megjelent sajnálatos eseményt próbáltam feldolgozni, egészen pontosan egy nagyméretű méhcsalád megmérgezésének hírét. A mérgezést a Topolya községben permetszerek okozták, napraforgóvirágokra szórtak vegyszert. Bizonyíték ez arra, hogy a mechanikus porzógépek miatt a méhek globális szinten bizonyos helyeken teljesen kihalnak. Az incidens, amely szeptemberben történt, tulajdonképpen a legnagyobb szintű méhpusztulás volt a községben, ennek ellenére ‒ véleményem szerint ‒ a kivizsgálás nem volt teljes. Ezért úgy gondoltam, valamilyen szinten feldolgozom a témát és prezentálom. Egy füzetet telerajzoltam méhekkel és emberi arcokkal, emellett pedig egy szobrot is kiállítottam, ami szintén egy méhet ábrázol, emberi arccal, mindkettő mérgezett. Az, hogy a rohamos gazdasági fejlődés közepette ilyen felelőtlenségek megtörténhetnek, riasztó – mutatott rá a művész. A kérdésre, hogy milyen anyagból készült az alkotás, elmondta, hogy egy deszkára erősített gipsz az alapanyag, amelybe beleépített egy negatív emberi gipszfogsort, a többi pedig agyag. A lényeg az, hogy a már említett cikk, vagyis a topolyai méhpusztulásról szóló írás mellett az egész egyfajta dokumentációként megmaradjon a tudatban.
Az egyéb művészeti konferenciaprogramok keretében pénteken az Újvidéki Egyetem Rektorátusának amfiteátrumában az úvidéki Györe Szabolcs: J. S. Bach III. csellószvitjét követően két performanszot láthattak az érdeklődők. "Az ég lecsúszott mint a gatya" c. darabot Patyerek Réka rendezte, az Így lettem töredék címűt pedig Crnkovity Gabriella.
Paraczky László
