Hírek

Szenttamas.rs

 

Újvidék: VMTDK tizenhetedszer

A rendezvényen átadták a Kristálygömb Díjat az idei kitüntetettnek, Vass Szabolcsnak

 

146 fiatal kutató részvételével tartották szombaton az Újvidéki Egyetem rektorátusán, Mezőgadasági és Technológiai Karán az idei, sorrendben 17. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferenciát, a vajdasági magyar fiatal kutatók legfontosabb seregszemléjét.

Az idei központi téma a szív volt. Mint elhangzott, a VMTDK az idei konferenciával eddig 2072 résztvevő bemutatkozásának adott teret.

A 17. VMTDK résztvevői között ezúttal is több ország felsőoktatási intézményeinek magyar anyanyelvű hallgatói képviseltették magukat, akik tíz szekcióban mérték össze kutatási eredményeiket az élő természettudományok, az élettelen természettudományok, a műszaki tudományok, a társadalomtudományok, a humán tudományok és a művészetek területén. Az idei VMTDK-ra is jelentkeztek magyarországi és erdélyi fellépők is, így tehát a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia az idén is a Kárpát-medencei összefogás rendezvénye, amely már kialakította saját markáns modelljét, bázisát, amely folyamatosan meg tud újulni, csiszolódni.

A rendezvény megnyitóünnepsége a Technológiai Kar amfiteátrumában a Gaudeamus felcsendülésével és Molnár László klarinétjátékával vette kezdetét, majd a házigazdák nevében dr. Takácsi Aleksandar tanszékvezető köszöntötte a konferencia résztvevőit. Őt követően a Magyar Tannyelvű Tanítóképző kar nevében dr. Námesztovszki Zsolt dékánhelyettes szólt a résztvevőkhöz: ‒ Minden évben lehetőségünk van megtapasztalni azt a légkört, amelyben a hallgatók megteszik az első lépéseket a tudományos kutatás és a tudományos előadások irányában, és mindezt magyar nyelven teszik. Rácsodálkoznak, hogy mennyi hasonló korú társuk van, akik motiváltak és szintén valami hasonló pluszt szeretnének megvalósítani az egyetemi tanulmányaikon túl. Rácsodálkoznak, hogy más is lámpalázas, de a nap végéig olyan kapcsolatok és közösségek épülnek, amelyek a hagyományos konferencia keretein belül vagy a formális oktatási környezetekben nagyon nehezen tudnának felépülni. Azt hiszem, hogy tanárként vagy intézményvezetőként az a feladatunk, hogy ott legyünk ezeknél a kezdő lépéseknél, és támogassuk ezeket a folyamatokat.

Dr. Toldi Éva, az újvidéki Magyar Tanszék vezetője elmondta, a kezdetektől fogva követi a VMTDK-t, hol közelebbről, hol távolabbról, hol mentorként, de valamilyen módon mindig jelen volt a VMTDK életében, amire nagyon büszke: ‒ Azt látom, hogy egyre nagyobb, egyre erősebb a VMTDK, egyre inkább gyarapodik, és mondhatom, hogy ma a vajdasági magyar tudós utánképzés egyik legfontosabb intézménye. Örülök annak, hogy a Magyar Tanszék hallgatói is itt vannak, ez jelentős szakmai gyakorlatot jelent, hogy immár nem csak vajdasági, hanem határokon átnyúló, nemzetközi rendezvényről van szó. A VMDTK szervező csapatának sok sikert kívánok, hiszen az, hogy megint itt vagyunk, és megint ilyen szép számban, azt jelenti, hogy jó munkát végeznek évről évre.

Snejder Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatója kifejette, nagyon büszke arra, hogy a rendezvényen több olyan diák is van, aki a kollégiumot képviseli: ‒ Ez elsősorban azon kollégistáknak az érdeme, akik szorgalmukkal és a tudományos kutatások iránti elkötelezettségükkel vállalták ezt a kihívást, ugyanakkor azon egyetemi tanárok, műhelyvezető oktatóknak az érdeme, akik az Európa Kollégium szakkollégiumi tevékenységének, műhelyeinek keretén belül velünk együttműködnek, és nem utolsó sorban a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium és az Európa Kollégium partneri együttműködésének az érdeme is. A kollégium fontosnak tartotta, hogy a konferenciára meghívjon olyan elsőéves és nemcsak elsőéves hallgatókat, akik most szemlélőként vannak jelen. Bízunk benne, hogy az elkövetkező időszakokban ők is aktív szerepet vállanak a konferencián – emelte ki Snejder Sára Ildikó. Hozzátette, a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégiumnak és az Európa Kollégiumnak van egy közös célja, mégpedig az, hogy megtalálják azokat a legtehettségesebb vajdasági magyar egyetemi hallgatókat, akik vállalják ezeket a kihívásokat, hogy ezeket a diákokat felkarolják, segítsék őket kutatói tevékenységükben és szakmai fejlődésükben.

Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának tagja, a tanács nevében elismerését fejezte ki a fórum megalkotóinak, s mindazoknak az embereknek, akik a 17 év alatt sok nehézség árán is kitartottak, és nem veszítették el a reményt még a legnehezebb időszakokban sem: ‒ Mint középiskolai tanár, azt hiszem, hogy ez az a konferencia, ahol a fiatalok, egyetemisták új erőt kapnak, ahol azt a csírát, amit elvetettek és jó táptalajra talált a mentor egyetemi tanárok által, tovább tudják fejleszteni. Azt gondolom, hogy ez egy óriási kincs, hiszen nekünk vajdasági magyaroknak rendkívül fontos, hogy kineveljük a fiatal vajdasági magyar értelmiséget. És hálás köszönet önöknek, egyetemi tanároknak, mentoroknak és nektek fiatalok, hogy felvállajátok ezt a küldetést, mert ez egy küldetés. Azt gondolom, hogy a Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt években és a jövőben is mindenképpen támogatni fogja ezeket a fiatalokat. Van egy Várady-ösztöndíjunk, amelynek éppen az a célja, amit Várady professzor úr megálmodott, és önzetlenül felajánlotta, hogy támogassa a fiatal vajdasági magyar kutatókat – emlékeztetett az MNT képviselője.

Őt követően dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) általános alelnöke köszöntötte a konferenciát. Valamennyi felszólaló a VMTDK jelentőségét és a tudományos utánpótlásnevelésének fontosságát hangsúlyozta, valamint gratulált a szervezőknek a rendezvény eredményeihez is. A szervezők a konferencia vendégeként köszöntötték az Országos Tudományos Diákköri Tanács képviselőit, dr. Weiszburg Tamás általános alelnököt, a HTDK program vezetőjét, dr. Gherdán Katalint, a HTDK program koordinátorát, Kocsis Edinát, dr. Szegedi Piroska konzulasszonyt Magyarország szabadkai főkonzulátusa képviseletében, dr. Lendák Imrét, a Vajdasági Akadémia Tanács elnökét és dr. Novák Anikót, a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutatók Szervezetének elnökét.

A tizenhetedik VMTDK-t dr. Csányi Erzsébet, a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium elnöke és a rendezvény tudományos bizottságának elnöke nyitotta meg, aki elmondta, az idei VMDTK-ra 146 résztvevő regisztált három országból, tehát nemzetközi konferenciáról van ismét szó: ‒ A programok valójában már csütörtökön és pénteken megkezdődtek, amikor a művészetek kerültek középpontba. Kiállítások, zenei produkciók, színházi performanszok voltak műsoron, és bevezettük a képzőművészeti kerekasztalt, ami egy újítás. Ugyanakkor megnyitottuk Vass Szabolcs Kristálygömb díjasunk önálló tárlatát. A VMTDK kezdetektől felölel minden tudományágat és a művészeteket is, tehát minden fiatalt megszólítunk, aki egyetemi tanulmányai alatt olyan kutatásokat ért el, amelyeket szeretne bemutatni. Tulajdonképpen egy nyitott rendezvényről van szó, amely a fiataloknak szól azzal, hogy itt nem nézőként vannak jelen, hanem nagyon is aktívak és a saját szakmaiságukban kell megmutatkozniuk, tehát évente a legszebb eredményeket mutathatják be.

A köszöntők után dr. Simon Vilmos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense Eljött az automatizált megapoliszok kora címmel tartotta meg plenáris előadását. Ezt követően a plenáris tudományos diákköri ülésszak keretében Bálizs Ágnes (Újvidék) Szívvel kapcsolatos frazeologizmusok a magyar és az angol nyelvben; Domonkos Zsófia (Kolozsvár) A követ szíve - A személyesség helyei egy kora újkori dokumentumban; Magosi Ádám (Újvidék) A fiatal korban fellépő hirtelen szívhalál epidemiológiája; Jádi Alexandra (Pécs) Élő társasjáték; Szabados Noémi (Újvidék) Képadathalmaz generálása arcfelismerő programokhoz; Farkas Athéne (Újvidék) pedig Vállakozni akarok – Milyenek a fiatalok kilátásai Vajdaságban címmel tartott előadást.

A rendezvény programja a délutáni órákban az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán és a Technológiai Karon a szekcióülésekkel folytatódott, amelyeket az esti órákban a mentori értekezlet, a kiértékelő kerekasztal és a Kristálygömb Díj átadása követett. A Kristálygömb olyan tudományos-művészeti eredményekért járó díj, amely a tudomány és a művészetek minden ágát, szakterületét egyenrangúan figyelembe veszi és értékeli. Az idei Kristálygömb Díj nyertese, Vass Szabolcs topolyai képzőművész, rajztanár eddig öt önálló és harmincnál több csoportos kiállításon szerepelt itthon és külföldön. 2017-ben diplomázott az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának képgrafika szakán. Az idei Kristálygömb Díjat a képzőművészet terén elért eredményeivel, a Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencián való kiemelkedő szereplésével, egy autonóm posztmodern művészi világkép körvonalazásával érdemelte ki. A Transzhumán valóság kiállítást illetően a mesterképzésen tervező szakot tanuló Vass Szabolcs elmondta, tanulmányai folyamán külön teret szentel a klónozás vizsgálatának: ‒ Elkezdtem vizsgálni, hogy a 21. században milyen módszerek léteznek az emberi lét feljavítására. Már a 20. században is volt egy csomó ilyen dolog, pl. a rezisztencia kialakítása a különböző betegségekre, antibiotikumokkal stb. Ezalatt pedig már eljutottunk addig, hogy magára az antibiotikumokra is több helyen rezisztens lett az emberi test, kiállításom pedig egyértelműen ezt vizsgálja. Gépdarabokat tartalmaz, és úgy kell értelmezni, mint egy jövőbeli visszatekintést a jelenkorra. Volt otthon egy APN 4-es motorunk, ezt szétszedtem. Amikor a szétszedett darabokat belenyomkodtam agyagba, emberi arc formát kaptak, szóval félig meddig antropomorfok lettek, amiből nem volt nehéz kihozni a különböző maszkokat, melyeknek abszolút gépies karakterük van a motorblokk miatt – magyarázta a művész. A díjat illetően elmondta, meglepődött, amikor meghallotta a hírt. Szerintem senki nem számíthatott a díjazottak közül éppen a Kristálygömbre, hiszen mi művészek nem a díjakért dolgozunk, hanem van egy sajátos kutatómunkánk. Örülök annak, hogy valaki felfigyel erre és díjazza. Létértelmű jelenséggel bír számomra az elismerés, amivel megkoronázták azokat a projekteket, amelyeken az elmúlt két évben dolgoztam.

A folytatásban átadták a szekciók legjobbjainak járó okleveleket, valamint a szekciók közönségdíjasainak jutalmait is.









 

P. L.