Hírek

Szenttamas.rs

 

Hét hónapig üzemel ezentúl a Népkonyha Szenttamáson

 

dr. Nastić Živko

Négy témakörben tartott sajtótájékoztatót a Vöröskereszt szenttamási szervezete csütörtökön a szervezet helyiségeiben. A napirenden a mozgássérültek, továbbá a nehéz szociális helyzetben élők támogatása, az egyesület humanitárius munkája és a helyi önkormányzattal való együttműködés szerepelt. A média képviselőit először dr. Živko Nastić, a helyi szervezet elnöke köszöntötte, aki röviden ismertette a nemzetközi humanitárius szervezet történetét és a Vöröskereszt hét alapelvét. Ezek pedig az emberiesség, a pártatlanság, a semlegesség, a függetlenség, az önkéntesség, az egység és az egyetemesség. Mint mondta, az országban a Szerbiai Vöröskereszt 183 szervezete működik, ezek közé sorolható a szenttamási is: A szenttamási szervezet több területen is kifejti tevékenységét. Ide sorolható a véradási akciók megszervezése, a fiatalok számára az elsősegély-tanfolyamok szervezése, szociális területen különböző gyűjtéseket szerveznek (ruhanemű, egészségügyi segédesztközök stb.), koordinálják a helyi Népkonyha működését, közreműködnek az elemi csapások elhárításában, ugyanakkor működik a keresőszolgálat is – sorolta az elnök.

Bergel Zoltán

Bergel Zoltán, a Vöröskereszt helyi szervezetének titkára a sajtótájékoztatón kifejtette, az egészségügyi segédeszközöket a mozgáskorlátozottak számára öt éve biztosítják egy zombori alappal közösen: Szervezetünk ebből kifolyólag 15 tolókocsival rendelkezik, amiből 13-at már kölcsönadtunk a rászorulóknak, vannak még járóbotok, amikből eddig nyolcat igényeltek, és mankók is. A segédeszközöket igény szerint tudjuk biztosítani, előre kell jelezni, mire van a betegnek szüksége – mutatott rá a titkár. A nehéz szociális helyzetben élőket a Vöröskereszt főleg az őszi, továbbá a téli hónapokban támogatja, és itt elsősorban a népkonyhára kell gondolni. A népkonyha eddig hat hónapon (októbermárcius) keresztül biztosított meleg egytálételt a rászorulóknak, az idéntől viszont az önkormányzat támogatásával április hónapban is működni fog. Jelen pillanatban a népkonyhának 137 felhasználója van: A humanitárius tevékenység alatt elsősorban az önkéntes véradást értjük. Az idén már három véradási akciónk volt, amelyeken 137 véradó adott életmentő folyadékot. A következő akciót áprilisban a nők számára szervezzük, de terveink között szerepel még a gimnazisták bekapcsolása is ebbe a humanitárius tevékenységbe. Az önkormányzattal nagyon jó a kapcsolatunk, és szoros az együttműködés, amiért a Vörökereszt és a felhasználók nevében külön köszönetet szeretnék mondani – tette hozzá Bergel Zoltán.

A szenttamási önkormányzat képviseletében Radivoj Paroški, a képviselő-testület elnöke elmondta, a községi tanács határozata alapján áprilistól újabb eszközöket különítenek el a Népkonyha működésére, ugyanis a községben mind többen igénylik ezt a szolgáltatást: A hosszú és kemény tél folyamán nagyon sokan fordultak az önkormányzathoz, a Szociális Központhoz és a Vörökereszthez, és támogatást kértek ruhaneműben és élelmiszerben, hogy könnyebben átvészeljék ezt a nehéz időszakot. Úgy érzem, minden községi szolgálat a feladata magaslatán állt, hogy a szociális kategóriához tartozó polgárok valamilyen könnyítéshez juthassanak. Az önkormányzat az idei költségvetésben újabb jelentős összeget látott elő a Szociális Központ és a Vöröskereszt működésére, ugyanis utóbbi már teljesen önállóan működteti a Népkonyhát. A tavasz beköszöntével a nehéz szociális helyzetben élők számára is adott a lehetőség, hogy akár közmunka, akár idénymunka által jövedelemhez jussanak, és biztos vagyok benne, hogy sokan bevállalják ezt a fajta pénzkereseti lehetőséget – mondta Radivoj Paroški.

A kérdésre, hogy Szenttamáson vannak-e nyilvántartásba vett migránsok, illetve hogy a Vörökereszt helyi szervezete bekapcsolódott-e a migránsok ellátásába, Bergel Zoltán elmondta, hogy két aktivistájuk kapcsolódott be a Szerbián átvonuló migránsok ellátásába, és mindketten Siden, az ottani ideiglenes befogadóközpontban segítették a Vöröskereszt munkáját. Szenttamáson jelenleg nem tartózkodnak migránsok, ha néhányan megjelennek, azok csak átutazóban vannak, hallottuk a helyi szervezet tikárától.

A sajtótájékoztató végén Fan Mihály szenttamási mozgássérült tartós használatra egy új tolókocsit kapott.

Fan Mihály új kerekesszéket kap

Sajtótájékoztató a Szenttamási Vöröskeresztben

P. L.