Hírek

Szenttamas.rs

 

Több mint 1,1 millió egytálételt kaptak a migránsok tavaly

 

Dejan Ukropina

A Vajdasági Vöröskereszt újvidéki székházában tartották a 20142018-ig terjedő időszak sorrendben 3. közgyűlését szerdán, március 22-én. Az ülésen többek között megvitatták és elfogadták a szervezet 2016. évi munkajelentését, továbbá a 2017. évre vonatkozó munkatervét. Elemezve az elmúlt év tevékenységét, a tartományi szervezet titkára, Lidija Ric Rihter külön kitért a volontőrök magasfokú teherbírására és fáradtságot nem ismerő munkájára, ezt követően pedig a helyi szervezetekben dolgozók munkáját is megdicsérte. A tartományi szervezetek delegációi mellett az ülésen vendégként jelen volt a Szerbiai Vöröskereszt elnöke, dr. Dragan Radovanović, főtitkára Vesna Milenović, valamint a Tartományi Egészségügyi Titkárság és a Vérátömlesztő Intézet képviselői. Az ülést követően Dejan Ukropina a Vajdasági Vöröskereszt elnöke lapunknak elmondta,  figyelemreméltó eredmények születtek a gyermekek és a fiatalok felkészítésében egy-egy elemi csapás esetében, illetve az elsősegélynyújtás terén: Mindenképpen ki kell még emelni, hogy a Vöröskereszt támogatásával a tavalyi év folyamán is több száz nehéz szociális helyzetben élő gyermek, árva, valamint a népkonyha felhasználóinak gyermekei teljesen ingyenesen nyaralhattak a szervezet baošići nyaralójában. Különösen fontos kiemelni, hogy szervezetünk jelentős eredményeket ért el a véradás területén, ugyanis több száz új véradó jelentkezett. A tavalyi év folyamán véradásban a bácspalánkaiak voltak a legaktívabbak. Nem kevésbé jelentős az sem, hogy aktivistáink folyamatosan végigkísérték a hazánkon átvonuló migránsáradatot, és ezeknek az embereknek a vajdasági befogadóközpontokban összesen mintegy 1,1 millió adag ételt osztottak ki. Ezt egyúttal azt jelenti, hogy az összes belső kapacitásunkat maximálisan kihasználtuk, és mindent beleadtunk, hogy ezeket az embereket megfelelő módon elássuk – emelte ki a vajdasági szervezet elnöke.

Lidija Ric Rihter

A Vöröskereszt  Tartományi  Szervezetének titkára, Lidija Ric Rihter elmondta, az állam parnerként kezeli a szervezetet, ugyanis az aktivisták minden alkalommal készek segíteni ott, ahol erre a legnagyobb szükség mutatkozik: Szinte nincs olyan társadalmi és humanitárius terület, ahol ne lennénk jelen. Az önkéntes véradók száma tavaly meghaladta a 66,5 ezret, és ez a szám önmagáért beszél, hiszen itt (is) konkrétan látható a befektetett munka eredménye. Nemcsak az utánpótlásra, hanem a szervezetben dolgozók és önkéntesek képzésére is nagy hangsúlyt fektetünk, aminek évről évre ugyancsak látható az eredménye. Gondoljunk csak az árvizekre, a hófúvásokra, a migránsok ellátására: sokszor emberfeletti erőre, kitartásra, álmatlan éjszakákra, ugyanakkor összpontosított, felelősségteljes munkára van szükség, mert minden egyes feladat kihívást jelent, és ha a személyzet nem eléggé képzett, annak bizony szinte azonnal negatív következményei lehetnek – mutatott rá a tikár. Hozzátette, a migránsok átvonulása az országon 2015 nyarán kezdődött, és már akkor kiérződött, hogy a Vöröskeresztnek külön szerep jut a hatalmas tömeg ellátásában, illetve az ideiglenes befogadó állomásokon való, többnyire önkéntes munkában. Jól gondolták, ugyanis, mint később kiderült, négy nagyobb ilyen központ jött létre (Magyarkanizsa, Zombor, Szabadka és Šid), ahol a nap 24 órájában ellátták az embereket: Szinte lehetetlen felsorolni mindazt, amit biztosítottunk, ugyanakkor ezeket ki is osztottuk. A száraz és meleg egytálételtől kezdve a különböző leveseken, teákon át a higiéniai cikkekig, takarókig, ivóvízig megszerveztük a szállítást és a kiosztást is. Itt ugyanis nincs szabad hétvége, nincs ünnep, ezeknek az embereknek szükségük van a főtt ételre, volontőrjeink pedig folyamatosan a helyszínen tartózkodtak. Persze az egésznek a kulcsa a munka tökéletes megszervezése – tette hozzá beszélgetőtársunk.

Lidija Ric Rihter elmondta még, hogy a migránsokkal való törődés egy cseppet sem hátráltatta az itteni, hátrányos szociális helyzetben élők ellátását és támogatását, továbbá a Népkonyha folyamatos működését: Jelen pillanatban a tartomány 24 községében üzemel népkonyha, ahol több mint 9000 embernek biztosítanak napi egytálételt. 2016-ban megközelítőleg 2 millió adag ételt főztünk és osztottunk ki a felhasználóknak. Aktivistáink napról napra meglátogatják és segítik az idős háztartásokat, a nehéz szociális helyzetben élőket, a többgyermekes családokat és a rászorulókat. Több mint 3500 esetben próbálkoztunk a családok újraegyesítésével, ugyanis a Vöröskereszt keresőszolgálta továbbra is aktív tevékenységet fejt ki. A különböző humanitárius tevékenységek ismertetése, továbbá az elsősegélynyújtás nagyon fontos a fiatalok körében, ezért a tartomány szinte mindegyik általános és középiskolában tartunk előadásokat ezekről a témákról. Elmondhatom, hogy a fiatalok részéről sok pozitív visszajelzést kapunk, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nem lesz gond az utánpótlással – szögezte le a Tartományi Vöröskereszt titkára.

Közgyűlés Tartományi Vöröskereszt 2017. március 23.

Paraczky László