Hírek

Szenttamas.rs

 

Félmillió dinárt a Vuk Karadžić iskolának

A szenttamási Vuk Karadžić Általános Iskola Több, mint játék projektuma az idén februárban 500 ezer dinárt nyert a NIS Kőolajipari Vállalat Együtt a közösségért támogatási program keretében. A projektumban az iskola néhány külső és belső helyiségeinek felújítását látta elő az intézmény. A pályázattal kapcsolatos részleteket hétfőn, november 16-án az iskola igazgatója, pszcihológusa és a munkálatok koordinátora mutatta be az önkormányzat és a média képviselőinek.

Az összejövetelen elhangzott, hogy az intézményben a pályázattal azokat a legfontosabb dolgokat szeretnék megoldani, amelyek az iskola 20122020-ig terjedő iskolafejlesztési terv keretében elsőbbséget élveznek, ugyanis az oktatási körülmények javítása mellett az egészséges életmód népszerűsítése a cél.

A projektum két fázisból áll. Az egyik az iskolán belüli tornaterem felújítása, a másik pedig sportrendevények szervezése és lebonyolítása. Az összejövetelen elhangzott, a prokektum külön céljai között szerepel az iskola udvarában egy szétszerelhető lelátó felszerelése, az esővízelelvezető csatornák javítása, az épület pincéjében lévő asztalitenisz-terem és öltözők szigetelése, az iskolaudvarba vezető lépcsők teljes felújítása, továbbá a Fair-play napok keretében sportrendezvények megszervezése.

A projektummal kapcsolatos részleteket felvázolva, Julkica Popović az iskola igazgatónője elmondta, olyan dolgokat tartottak szem előtt, amelyen nem csak az iskola diákjai számára, hanem a község polgárai számára is fontosak: − A legnagyobb hangsúly az oktatás még biztonságossabbá tételén van, ugyanis az udvarra vezető lépcsőket az időjárás alaposan megrongálta, nagyobb esőzések esetén pedig a pincehelyiségekben megjelenik a talajvíz, így azokat a diákok nem tudják folyamatosan használni, azaz nem tudnak sportolni. A hiányosságok elhárítása után sokkal biztonságosabb körülmények között folyik majd az oktatás – emelte ki az igazgatónő.

A hétfőn tartott bemutatót követően az önkormányzat képviselője, Slobodanka Gradinac, továbbá a média képviselői személyesen megtekintették a projektumban szereplő helyszíneket.

 

Paraczky László