Hírek

Szenttamás.rs

Újra melegek a radiátorok a szenttamási iskolában

 Keddtől újra melegek a szenttamási Vuk Karadžić Általános Iskolában a fűtőtestek. Arról, hogy mi minden történt a fűtéssel az elmúlt csaknem másfél hónapban, az iskola igazgatónőjét, Julkica Popovićot kérdeztük, aki elmondta, hogy az elmúlt fűtési idényben semmilyen rendellenességet nem tapasztaltak ezen a téren, minden a legnagyobb rendben volt: – Az idei idény kezdetén, az ún. hidegpróba alkalmával a távfűtő művek szakemberei jelezték, hogy az iskola központi részén hibás a rendszer, és hogy ezt minél előbb rendezzük. Szem előtt tartva a törvényes előírásokat, az iskola fűtési szakembereket bízott meg, akik megállapították, hogy a baj az iskola padlózata alatt lévő fővezetékekkel van, amelyek teljesen tönkrementek. Erről pontos kimutatásokat készítettek, amellyel összhangban az iskola kis értékű közbeszerzési pályázatot írt ki a fűtés megjavítására, illetve a hibás csövek cseréjére – magyarázta az igazgatónő. Mint mondta, a pályázatra négy vállalat jelentkezett, az ezt kiíró bizottság pedig a teljes dokumentációval és a legkevesebb összeget felkínáló céget bízta meg a munkálatokkal. A megadott határidő 10 nap volt, azonban a javítási és cseremunkák sokkal előbb befejeződtek. Az elöregedett gáz- és hővezetékeket elzárták, helyettük a külső falakra újakat szereltek, továbbá egy teljesen új központi kazánrészleg is épült. A munkálatok végzésével vasárnap, november 15-én a próbaüzem alkalmával a nyomás alatt lévő cső egyik csapjánál szivárgást észleltek. A rendszert azonnal lezárták, másnap pedig a Graditelj Közvállalat szakemberei kicserélték a csapot, és üzembe helyezték a fűtést.


- Nagy munkálatok folytak az épületben és azon kívül is, azonban ezek nem voltak kihatással a tanítás ütemére. Az órákat a délelőtti és a délutáni váltásban is az emeleten tartottuk, mivel a munkálatok a  földszinten folytak. Szerencsére, az elmúlt napokban nem volt túl hideg, a fűtést pedig ideiglenesen villanykályhákkal oldottuk meg. A bonyolultabb, nagyobb munkálatokat a szakemberek a hétvégére tették, amikor üres volt az iskola –magyarázta Julkica Popović. Az igazgatónő egyúttal megköszönte a segítséget az önkormányzatnak, továbbá az iskola dolgozóinak, akik gyorsan alkalmazkodtak az ideiglenes munkafeltételekhez, a szülőknek és a diákoknak pedig  a megértést és a türelmet.

 Paraczky László