Hírek

Szenttamas.rs

 

Az iskola és a rendőrség együttműködése

 

A gyermek kábítószerrel és alkohollal való visszaélésének megelőzése és védelme elnevezéssel tribünt tartottak tegnap a szenttamási Vuk Karadžić Általános Iskola negyedikes diákjai számára a helyi rendőrállomás dolgozói. Az előadáson, amelyet Stojan Samardžija, a rendőrség dolgozója vezetett, a diákok mellett jelen volt Vesna Krstić és Aleksandra Lazić tanítónő, továbbá az iskola pszichológusa, Violeta Pivnički is. A helyszínen azt hallottuk, hogy az ismeretterjesztő, felvilágosító és tanácsadó előadás a Belügyminisztérium és a Szerb Oktatási, Tudományügyi és Technológiai Fejlesztési Minisztérium közös projektumaként valósult meg.

Az előadás során a diákok elsősorban az alkoholfogyasztás és a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről és káros hatásáról hallhattak bővebb tájékoztatót, továbbá foglalkoztak a gyermekek általános biztonságával, az emberkereskedelemmel szembeni védelmükkel, valamint a gyermekek biztonságával az interneten és a szociális hálózatokon. A diákok nagy érdeklődést tanúsítottak az elhangzottak iránt, kérdéseket tettek fel a szakembernek, az interaktív beszélgetés során pedig több példa is elhangzott a közvetlen környezetünkből.

 

szenttamas.rs