Hírek

Szenttamas.rs

Lezajlott a IX. Záporka Bácsfeketehegyen

 

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete, az IZIDA Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület és a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület 2014. november 8-án tartotta meg a IX. Záporka elnevezésű vers- és prózamondó találkozót Bácsfeketehegyen. A találkozón 6. életévét betöltő, speciális tagozatba járó, inkluzívan tanuló, értelmileg és tanulásban akadályozott gyermek és fiatal, egy-egy verssel, mesével vett részt. A megnyitó ünnepségen a Žarko Zrenjanin Általános és Középiskola tanulói léptek fel. Gyatkó Árpád és Beretka Mihály Petőfi Sándor Japánul című versét adták elő, a  gálán pedig  a bácsfeketehegyi Művelődési Egyesület tamburazenekara a Barangolás a múltban című műsorral lépett fel.

Az előadott verseket Jelacsik Sutus Ágota, Dudás Zita és Barta Júlia zsűritagok értékelték. A verseny egyébként az idén is kis, közép és nagy korosztályban folyt, két kategóriában: szivárvány (tanulásban akadályozott gyerekek) és napraforgó (értelmi fogyatékos). A legkisebbeknél a szivárványcsoportban Bata Ignác lett az első, Tóth Anna és Vass Éva a másodikak és Velimirov Zorán a harmadik. A napraforgó csoportban Borsodi Igor szerepelt a legjobban, második lett Farkas Ramóna, a harmadik pedig Baksa Krisztina. A különdíjat Lengyel Klaudia és Gyulai Béla kapták. Az ifjúsági kategória napraforgó csoportjában Fábián Sebestyén lett az első, Papp Valentina a második, Toma Sándor pedig a harmadik. A szivárvány csoportosoknál Beretka Mihály bizonyult a legjobbnak, második lett Gyatkó Árpád és Lebovity Dragan, Apró Erika és Velemirov Marko pedig a harmadik helyet érték el. A különdíjat ebben a korosztályban Zelenka Dániel és Bite Esztike kapták. A nagy korosztályosok közül Fehér Péter lett az első a szivárvány csoportban, Jovanović Henrietta a második, Vásár Róbert pedig a harmadik. A napraforgó csoportosoknál Kőműves Jenő lett az első, Ágoston Ferenc a második, Magó Anasztázia pedig a harmadik. Különdíjat Engi Lívia kapott.

A sorrendben IX. Záporka elnevezésű vers- és prózamondó találkozón részt vett a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola gyógypedagógiai tagozatának három tanulója. Gonclik Eszter (III. osztály), Szabadi Katarina (VII. osztály) és Dimitrijev Lazar (VIII. osztály), akik Weöres Sándor Csupa fehér és Kutya-tár című verseit, továbbá Jovan Jovanović Zmaj Kacsaiskola című versét szavalták. A diákokat Skamla Elvira, tanítónő készítette fel, aki elmondta, hogy a tavalyi rendezvényen Szabadi Katarina, szenttamási diák a szivárvány csoportban  a III. helyet szerezte meg Zelk Zoltán Ákombákom című költeményével: – Az idei fellépések után a tanulók szabad foglalkozásokon is részt vehettek. Igazán szép élményekkel gazdagodva tértünk haza – mondta a tanítónő.

Zaporka Bábcsfeketehegyen nov. 8.

 

Paraczky László