Hírek

Szenttamás.rs

 

Szenttamás: Sikeres pályázatok és sikeres tanév

 

Egy tagozattal kevesebb diák lesz őszre a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában. Új felszerelést kap a fizika és a kémia tanterem, már minden osztályban van számítógép, hamarosan pedig új biztonsági kamerákat is felszerelnek.

 

Annak ellenére, hogy az oktatás március 16-tól online folyt, a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában sikeresen befejeződött a 2019/2020-as tanév. Mindazt, ami az oktatásról, az iskoláról és a községen belüli aktivitásokról szólt, sikerült realizálni, hallottuk az intézmény igazgatójától, Munjin Szokola Erikától. Az igen szép és eredményes munka közül kiemelte a diákok különböző versenyekre való felkészítését, a gyermekhét keretében történt altivitásokat, a verspályázatot, a már hagyományossá vált papírgyűjtési akciót, a karácsonyi és újévi hangversenyt, az utcai futóversenyt és egyéb oktatási, valamint sporttal kapcsolatos tevékenységeket: − Március közepéig minden előlátott tevékenységet sikeresen megvalósítottunk, onnantól viszont csaknem minden megváltozott. Az előlátott felkészüléseket, mint például a nyolcadikosok kisérettségi vizsgára való felkészítését, és annak megtartását sikerült ugyan realizálni, viszont elmaradtak a tavaszra tervezett más programok, és az osztálykirándulások is. A kezdeti nehézségek ellenére a távoktatás jól működött, és mindenki − ideértve a szülőket is − nagyon sokat dolgozott az elmúlt hónapokban. Ennek köszönhetően sikeresek voltak a kisérettségi vizsgák, és mind a 487 diák befejezte a tanévet. Ebben a pillanatban még nem tudjuk, hogy szeptemberben hogyan kezdődik a tanév, jelenleg ugyanis három változat létezik: vagy marad a távoktatás, vagy ún. váltakozó oktatás indul (két hét az iskolában, két hét online), illetve visszatérünk a régi, megszokott kerékvágásba, azaz az iskolába. Mi az utóbbiban bízunk és így is készülünk – mondta az igazgatónő. Hozzátette, megtörtént a leendő elsősök beiratkozása is. A 2020/2021-es tanévben egy magyar nyelvű tagozat nyílik 21 vagy 22 diákkal, és két szerb tagozat 32 vagy 33 diákkal. Elmondta még, hogy őszre a tanévet 470 diák kezdi meg, ami annyit jelent, hogy az eddigi 27 tagozat helyett eggyel kevesebb, 26 tagozat lesz, ebből 10 magyar és 16 szerb nyelvű. Az elsősök fogadását szeptember 2-ára tervezik.

− Az oktatási minisztériumnál tavaly és az idén is kezdeményeztük az iskola keretein belül egy napközi beindítását. Eddig 43 jelentkezők van, ami elegendő két (egy magyar és egy szerb nyelvű) tagozat megnyitásához. Felkérésünkre egyelőre nem érkezett válasz, de nagyon bízunk a pozitív elbírálásban, ugyanis a napközi hiánya miatt több dolgozó szülő egyszerűen másik iskolába íratja gyermekét, ahol egész nap foglalkoznak, tanulnak vele. Akár annak is nagyon örülnék, ha a minisztérium csupán egy vegyes csoport működését hagyná jóvá – magyarázta Munjin Szokola Erika. Kiemelte, annak ellenére, hogy a diákok március közepe óta nem jártak iskolába, a járvány idején a teljes adminisztráció dolgozott, így ebben a tanévben több projektumot sikerült megvalósítani, több sikeres pályázatuk is volt. Az oktatási minisztérium által kiírt pályázatnak köszönhetően új felszerelés és bútorzatot kap a fizika és a kémia tanterem, a tartományi titkárság pályázatán új biztonsági kamerákra pályáztak ezt is sikerült megvalósítani. Az elmúlt iskolaévben minden tanterembe sikerült új laptopokat és asztali számítógépeket biztosítani, amiben a minisztérium és az önkormányzat mellett a Magyar Nemzeti Tanács is segített.

 

Paraczky László

szenttamas.rs