Hírek

Szenttamás.rs

 

67 éves a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj iskola

Szenttamásra látogatott Nyilas Mihály tartományi titkár

 

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola november 27-én, hétfőn ünnepelte az iskola 67. születésnapját. A színes, kétnyelvű ünnepi műsor, amelyen először Munjin Szokola Erika igazgatőnő köszöntötte a vendégeket és a jelenlévőket, az iskola előcsarnokában kezdődött 16 órakor. Az igazgatónő köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon támogatta és támogatja az iskolát, továbbá a tanároknak és a diákoknak, akik ezt a napot mindenki számára szebbé teszik.

 

Őt követően a község polgármestere, Radivoj Paroški köszöntötte a jelenlévőket, és külön Nyilas Mihályt, a tartományi kormány alelnökét. Mint mondta, a község és a tartományi kormány között nagyon jó az együttműködés, és ez külön érződik az oktatásban is: ‒ Az iskola olyan kétnyelvű intézmény, amelyben mindent megtesznek azért, hogy megőrizzék a jó nemzetiségi viszonyokat, ami szerintem más környezetekben is követendő példa. Nem kevésbé fontos, hogy az iskola tanulói és dolgozói kiváló eredményeket érnek el a munkájukban és a különböző versenyeken. Továbbra is azt kívánom, hogy maradjanak meg ilyennek – mondta a polgármester.





Nyilas Mihály felszólalásában kitért arra, különösen fontos az, hogy az iskola felismerte a megújítási lehetőségeit, mert szerinte az elmúlt években, évtizedekben sok minden elmaradt: ‒ Nemcsak itt, hanem az egész tartományban kevés beruházás történt az iskolák, óvodák, diákotthonok épületeit illetően. Ez most megváltozik. Az elmúlt másfél év távlatából leszögezhető, hogy a tartományi kormány a köztársasági és községi szervekkel együtt teszi a dolgát annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon, és az oktatási intézményeink megújuljanak, és korszerűsödjön, gyarapodjon a itt lévő felszerelés is. Ez már itt Szenttamáson is látható, és diákok, a szülők és az egész iskola számíthatnak arra, hogy ezt tovább tesszük – emelte ki Nyilas Mihály. A tartományi titkár felszólalása végén az iskola dolgozóinak, diákjainak és az ünneplő közösségnek még egyszer gratulált az iskola napja alkalmából, és sikeres iskolaévet kívánt.













Az iskolanapi műsorban az énekkar mellett a diákok szavalatokkal, ritmikus táncokkal és vidám jelenetekkel szórakoztatták a jelenlévőket. Ezt követően az ünneplők az intézmény bejáratához vonultak, ahol Radivoj Paroški polgármester és az iskola igazgatónője, Munjin Szokola Erika ünnepélyesen leleplezték Jovan Jovanović Zmaj új mellszobrát. A költő régi szobrát, amelyet annak idején Slobodan Bodulić szobrászmester készített, 2012. június 11-én eddig ismeretlen tettesek letörték a talapzatról és ellopták. A rendőrség később megtalálta az ugyancsak ellopott bronzlapot, amelyen a költő neve, illetve születésének és halálának éve szerepel, de sem a bronzból készül szobor, sem a tettes(ek) nem kerültek elő. Az új szobor elkészítésének költségeit az önkormányzat állta, és október 25-én került a helyére.


Paraczky László