Interjú

Szenttamás.rs

 

Jobbak az eredmények a Zmaj iskolában

Interjú Munjin Szokola Erika igazgatónővel

 

Javában tart a tél, hó is van bőven, az oktatási intézmények többségében azonban az elmúlt héten megkezdődött a tanítás, azaz a második félév. A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában két tannyelvű (szerb és magyar) oktatás folyik, a 2018/2019-es tanév első félévet 503 diák fejezte be. Az iskola igazgatónője, Munjin Szokola Erika elmondta, 11 diák negatív eredménnyel fejezte be a tanév első részét, egy diák pedig osztályozatlan maradt, ami annyit jelent, hogy 492 tanuló sikeresen kezdte a második félévet:

‒ Az eredményeket illetően tudni kell, hogy a statisztikai adatok 458 tanulóra vonatkoznak, a másodiktól a nyolcadik osztályig, ugyanis az első osztályosok még nem kaptak jegyet. Ebből 41,48 százalék kitűnővel, 149 tanuló, azaz 32,53 százalék jeles, jó osztályzattal 105 tanuló, vagyis 22,97 százalék, elégséges osztályzattal pedig két tanuló fejezte a félévet. Amennyiben összehasonlítjuk a tavalyi és az idei arányokat, elmondható, hogy az idei iskolaév első része sokkal sikeresebb lett, hiszen tavaly 28 negatív osztályzatú diák volt az első félévben. Az idéntől érezhetően növekedett a pótoktatási és az emeltszintű órák száma, ugyancsak dicséretes, hogy a tanárok sokkal kevesebb hiányzást jegyeztek, továbbá nagyban csökkent az osztályfőnöki megrovók száma – sorolta az igazgatónő.

Ugyanakkor hozzátette, annak ellenére, hogy az első félév rövidebb mint a második, az iskolában nagyon sok kitűzött célt, programot és projektumot sikerült megvalósítani. Az intézmény az idéntől a turiai Petar Drapšin Általános Iskolával együtt bekapcsolódott a Tisztább és zöldebb iskolákért Vajdaságban programba. A program már tíz éve sikeresen működik, fő célja elősegíteni a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének a kialakítását: ‒ Ennek a programnak a keretében valósult meg október folyamán az immár hagyományossá vált papírgyűjtési akció, ezen kívül még a műanyagpalackokat és -kupakokat is gyűjtik a diákok, tavaszra pedig az iskolaudvar rendezése, rendbetétele következik. Közben készülnek a környezetvédelemmel kapcsolatos szórólapok és kérdőívek, az akció fő hordozói a megbízott tanárok mellett a diákok lesznek. Ugyancsak tervben vannak a környezetvédelemmel kapcsolatos előadások, amelyeket a felsősök tartanak majd alsós társaiknak és az iskoláskor előtti intézményekben. Ugyanakkor a helyi faiskolával is felvesszük a kapcsolatot, hiszen zöldesítést is tervezünk. A tavasz folyamán kerül sor a 7. Zmaj Tudományfesztivál megrendezésére. Az idei iskolaévben nem pályáztunk sehol ezzel a rendezvénnyel, viszont az előző években elég sok anyag és eszköz felhamozódott, így a rendezvény koordinátoraival megbeszéltünk, hogy önerőből megszervezzük a gyerekek számára olyan sokat jelentő fesztivált – magyarázta Munjin Szokola Erika.

A tavaszi szünet április 19-én kezdődik, és május 2-ig tart, az idén ebben az időszakban lesz a katolikus és a pravoszláv húsvét. Mivel február 15-e, péntek, állami ünnep, ezt a napot május 4-én pótolják. A nyolcadikosok április 12-én és 13-án írják a próbafelvételi teszteket, számukra május 31-én ér véget a tanítás, a többi diák számára pedig június 14-én.



 

P. L.