Hírek

Szenttamás.rs

 

Új ablakokat vásárol a Zmaj iskola

 

A tartományi kormány december 7-i ülésén a tartományi költségvetési tartalékból 53,5 millió dinárt hagyott jóvá a tartomány területén lévő általános- és középiskolák, továbbá diákottohonok tatarozására. Ebből az összegből mintegy 35,6 millió dinárt kilenc általános iskolának ítéltek oda. A keretből a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola egyik korábban átadott pályázatának köszönhetően valamivel több mint 5 millió dinárt kapott. A támogatásról szóló szerződést az iskola igazgatónője, Munjin Szokola Erika december 19-én írta alá, és mint portálunknak elmondta, az eszközöket teljes egészében az iskola földszinten lévő nyílászáróinak cseréjére költik.

Tavaly készítettünk egy három fázisból álló projektumot, amellyel akkor is és az idén is többfelé pályáztunk, az oktatási minisztériumnál, a japán nagykövetségnél és a Nagyberuházási Alapnál is, de sehol sem jártunk sikerrel. A tartományi kormány két héttel ezelőtti ülésén elfogadta a projektum első fázisát, amely az energia hatékonyságra, illetve takarékosságra vonatkozik, egészen pontosan az iskola földszintjén lévő ablakok cseréjére. A kapott előszámlák alapján ez 5 millió 26 ezer dinárt tesz ki. Az eszközök felhasználási folyamatának kíséretével a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság lett megbízva, vagyis itt történt a szerződés alaírása – magyarázta az igazgatónő. Hozzátette, a beadott projektum második fázisa az épület külső homlokzati szigetelésére és átfestésére vonatkozik (1.712 millió dinár), a harmadik fázis pedi a  fából készült válasz- és közfalak cseréjére (3.957 millió dinár) vonatkozik, de egyelőre egyik sem kapott támogatást. Elmondta még, hogy az emeleti tantermekben a nyílászárók cseréjét 1012 évvel ezelőtt végezték el, amikor a fából készült ablakokat műanyag nyílászárókra cserélték, az ajtókat úgyszintén. A földszinten viszont továbbra is nagy gondot jelent a korhadt, több mint 30 éves ablakok folyamatos javítása, nem beszélve arról, hogy az itt lévő 15 tanteremben a téli időszakban csak nagy nehézségek árán tudják biztosítani a szükséges hőmérsékletet.

A megítélt eszközöket még az idén átutalják, a közbeszerzési pályázatot pedig 2017 január végéig kell lebonyolítanunk. A szerződésben az áll, hogy a munkálatokat augusztus 31-ig be kell fejezni, ezért úgy döntöttünk, hogy közvetlenül a tanév vége után látunk neki az ablakok cseréjének. Ez azt jelenti, hogy a következő iskolaév kezdetén már új ablakok lesznek a földszint mindegyik tantermében. Itt kell elmondani, hogy az idei iskolaév kezdetén a szenttamási önkormányzat támogatásával sikerült kicserélni két, már-már kritikusnak mondható ablakot a rajzteremben – mondta Munjin Szokola Erika.

Munyin Szokola Erika

 

Paraczky László