Hírek

Szenttamás.rs

 

Az alsósok az iskolában, a felsősök online tanulnak

A szenttamási iskolában a járványügyi helyzet miatt szükség volt bizonyos módosításokra

 

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában hétfőtől a felsős tagozatok áttértek az online oktatásra, az alsósok viszont továbbra is jelen vannak az órákon. Munjin Szokola Erika, az iskola igazgatónője elmondta, tavaly decemberben hasonló volt a helyzet. Akkor az alsós tagozatra járó diákokat az előállt járványügyi helyzet miatt bevezetett létszám-korlátozással összhangban három csoportba osztották, hétfőtől viszont már csak két (A és B) csoport van, hiszen több tanterem felszabadult, így mindegyik alsós csoport délelőtt jár iskolába.

− Az első csoport nyolc órára jár iskolába, és tekintettel, hogy az órák rövidítettek, ők már fél 11-kor mehetnek haza. A második csoportba tartozó tagozatok 11 órára jönnek és 13 óra 30 percig vannak az iskolában. A váltások közötti szünetben a takarítók elvégzik a tantermek és mosdók fertőtlenítését. Az első csoportba tartozik mindhárom első osztály, továbbá a második osztályok „A” csoportjai (II1,II2 és II4), a III1 osztály, továbbá a IV1 és a IV4 osztályok „A” csoportja. Délelőtt 11 órára jön iskolába a II1, a II3 és a II4 osztályok „B” csoportja, a III1 és a III3 „B” csoportja, a III4 (az egész osztály), a IV1 és a IV4 osztályok „B” csoportja, a IV2 és a IV3 (az egész osztály). A hét végére a nyolcadikosok készültek a községi szintű versenyre magyar és szerb nyelvből és történelemből, azonban az előállt szigorítások miatt ezeket elhalasztották. Mind a három versenynek iskolánk adott volna otthont, így nagyon reméljük, hogy a közeljövőben mégis sikerül őket megtartani – fogalmazott Munjin Szokola Erika. Hozzátette, a leendő elsősök iratkozása április 1-jén kezdődik és május végéig tart, az egész folyamat online történik. A szülők az iratkozással kapcsolatban bővebb felvilágosítást az iskola pszichológusától, Banković Lídiától kaphatnak a 021 730 136 és a 064 821 40 45 telefonszámon, minden munkanapon 10:00 – 12:00 óráig.

 

Paraczky László

szenttamas.rs