Közérdekű

Szenttamas.rs

KLINKER LAPOK A ZMAJ UTCÁBAN

            A szenttamási Zmaj utcába pénteken, november 22-én megérkezett az utolsó klinker térkő rakomány is, így minden valószínűség szerint a beígért határidőre elkészül a járda az utca mindkét oldalán – mondta hírportálunknak adott nyilatkozatában Zoran Mladenović polgármester. – Ez egyúttal azt is jelenti, hogy amennyiben az időjárás megengedi, a munkálatok hétvégeken is folynak majd, a dolgozók pedig naponta mintegy 80–100 négyzetméter lapot rakhatnak le. Ezzel a munkával párhuzamosan folyik az utcai világítótestek cseréje és azok bekötése is. Mint ismeretes, az utcában már tavasz óta folynak a teljes felújítási munkálatok, és azért húzódtak el, mert menet közben újabb és újabb problémákat kellett megoldanunk, és  tiszteletben tartottuk az ide vonatkozó adminisztrációs rendelkezéseket is. Tudni kell, hogy a munkálatok kategóriánként és az építkezési normák és sorrend betartásával folytak.  Először az utcán áthaladó távfűtést kellett megoldani, ezt teljes egészében felújítottuk. Ezt követően kicseréltük a vízvezeték-hálózatot, megoldottuk a csatornahálózatot, továbbá az összes szükséges vezetéket – villany, telefon, a kábeltévé stb. – a föld alá helyeztük. Teljesen új vízelvezető aknákat kellett kiépíteni, mert a régiek csaknem teljesen tönkrementek. Minden közbeszerzés útján történt, úgy az anyagbeszerzés, mint a kivitelezők meghatározása, tehát bizonyos korlátok közé szorultunk, ami miatt a felújítási munkálatok eltolódtak. A legfontosabb azonban, hogy a munkálatokhoz  az anyag és a pénzeszközök is biztosítottak, azok zökkenőmentes lebonyolítása pedig már csak az időjárástól függ – mondta a község első embere.

munkálatok a Zmaj utcában november 25

Megjegyezte továbbá, hogy még mielőtt a végső szakaszra és az aszfaltozásra sor kerülne, még egy igen fontos dolgot meg kell oldani: – Ismeretes, az utcában a háztetőkről lefolyó esővizet is a föld alá vezettük már, azonban hátramarad még egy közös esővízelvezető rendszer lehelyezése, mely a Zmaj utcára vezető mellékutcákból  folyó esővizet is egy központi  csatornahálózatból a Bácskai Nagycsatornába vezeti. Ez egy újabb és igen komoly befektetést igénylő munka. Az év vége felé tárgyalunk majd a Kulturális Minisztériummal és a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkársággal egy emlékmű felállításával kapcsolatban, mely szintén az utca részét képezi, és amelyhez eszközöket kell biztosítanunk. Amennyiben a megbeszélések pozitív irányba haladnak, lehet, hogy már jövő nyáron, de legkésőbb a jövő év végéig kiépül az emlékmű, amelyet Lenka Dundjerski emlékére terveztünk. A jövő év végéig teljes egészében felújításra kerül a központi park és az ún. régi piactér is, és ezeket a felületeket is klinker lapokkal burkoljuk majd – mondta Zoran Mladenović, és egyúttal megjegyezte, hogy a Zmaj utca teljes egészében az európai normáknak megfelelően épül majd ki, és a város egyik büszkesége lesz.

Paraczky László, 2013.11.25.