Versenyfelhívás

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete meghirdeti a Gion Nándor Olvasási Versenyt általános iskolások felső tagozatai számára.
A verseny célja az előző évekhez hasonlóan a diákok olvasásra való ösztönzése, és a tanulók szövegértő olvasásának fejlesztése.

„Az olvasás ugyanis gyógyszer – megnyugtatja a lelket, ha az beteg, vagy háborog. (…) Az olvasás: tudás, mert olyan ismereteket hordoz, ami az önismerethez, a sikerhez, és az életben maradáshoz kell. Ugyanakkor be kell vallani, az olvasás: munka. A szöveget végig kell olvasni, meg kell érteni, a szavakkal megfogalmazott dolgokat el kell képzelni, a gondolatokat fel kell dolgozni. Erőfeszítést kíván. De a csúcsra sem lehet feljutni úgy, hogy az ember nem mássza meg a hegyet. S csak a csúcsról látszik igazán, hogy milyen gyönyörű a táj.”

(Nógrádi Gábor)

A verseny menete: A verseny résztvevői 3 fős csapatokat alakítanak, a csapat tagjai megbeszélik, hogy ki melyik könyvet olvassa el az adott listán szereplő könyvek közül. A csapatok egyforma kérdéseket tartalmazó feladatlapon dolgoznak, és a versenyzők egy-egy csapaton belül közösen oldják meg a feladatokat, ebből kifolyólag lehetőségük lesz a csapatmunkára.

Egy-egy tanulónak legkevesebb egy művet el kell olvasnia, de minél többet olvas el, annál eredményesebb lehet a csapat.
Minden általános iskola legfeljebb két-két csapatot indíthat. Amennyiben nagyobb az érdeklődés, kérjük, a szervezőkkel vegyék fel a kapcsolatot!

Továbbra is számítunk a pedagógusok, magyartanárok, könyvtárosok, szülők segítségére az olvasás, a könyvek és egyben a Gion Nándor Olvasási Verseny népszerűsítésében.

A legjobbak értékes könyvjutalomban részesülnek és jogot nyernek az Irodalmi és Művészeti Élménytáborunkban való részvételre, melyet a nyári szünidőben, 2025. júliusában szervezünk Újvidéken.

A verseny időpontja 2024. november 30. szombat – Újvidék – Nikola Tesla Általános Iskola.

Jelentkezési határidő: 2024. november 15.

Az olvasandó művek listája V-VI. osztályosok számára:

  1. Szegedi-Szabó Béla: Vili és a kék orrszarvú.
  2. Tamás Zsuzsa: A kőoroszlán szíve
  3. Szabó Magda: Tündér Lala.
  4. Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza

Az olvasandó művek listája a VII-VIII. osztályosok számára:

  1. Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz
  2. Tonke  Dragt: Levél a királynak
  3. Raffay Endre: Dráma a Zeneakadémián
  4. Gion Nándor: Virágos katona

Érdeklődni, jelentkezni a következő e-mail címen lehet: olvasasiverseny@gmail.com

Közzétette: Németh Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük