Három napos citera-továbbképzést szerveztek Szenttamáson

Nekünk ez a szerepünk

A szenttamási római katolikus plébánia adott otthont az elmúlt hétvégén megrendezett háromnapos citeratábornak. Az esemény a Hagyományok Háza Hálózat-Vajdaság és a szenttamási Arany János Magyar Művelődési Egyesület közös projektjeként valósult meg, a fő cél pedig a citeraszólisták, a citerázni tudó felsősök és középiskolások mellett a citeraoktatók továbbképzése volt. A műhelymunkára több vajdasági településről érkeztek résztvevők, akik délelőtt és délutánoként a citerázáshoz kapcsolódó elméleti és gyakorlati tudnivalókat sajátították  el, a szervezők a kerekasztal megbeszélések és ebédszünetek mellett esti programot is beiktattak.

Hosszú Anasztázia, az egyik szervező elmondta, tulajdonképpen egy citera-továbbképzésről van szó, amit Vajdaság-szerte szerveznek, minden alkalommal másik településen, elsősorban azokon a helyeken, ahol hagyományosan ápolják a citeramuzsikát.

− Olyan dalokat tanulunk, amiket az oktatók nem tudnak gyakran elvinni versenyekre. Ez már egy magasabb szinten zajló képzés, ugyanakkor egy baráti összejövetel, ahol elbeszélgetünk  a citerához és citerázáshoz fűződő dolgokról. Egészen pontosan arról, hogy mit és hogyan kellene másképp csinálni. Három órát gyakorolunk délelőtt és ugyanennyit délután, közben vannak szabad programok is. Szombaton a kupuszinai plébános főzött a tábor részvevőinek, majd beszélgettünk – mondta Anasztázia.

Rontó Kata Muzslyáról érkezett, 17 éves, a Josif Marinković zeneiskola negyedik osztályos tanulója már korábban is járt ilyen táborban:

− Itt minden a citeramuzsikáról szól, tegnap új dalokat tanultunk, ma begyakoroltuk őket. Kicsit adunk hozzá mindegyikhez, hogy jobb hangzása legyen. Nagyon élvezem ezeket a továbbképzéseket. Szerintem érdemes ilyesmivel foglalkozni, mert sok szép dolgot látunk a citerázásnak köszönhetően, sok új barátságra teszünk szert és sokfelé utazunk – mondta Kata.

A továbbképzést Micsik Béla, törökbecsei és Flamand István, szentmihályi citeraoktató vezette, aki már két éve tartanak ilyen és ehhez hasonló műhelymunkát azoknak a felsősöknek és középiskolásoknak, akiket érdekel a citerazene.

Micsik Béla elmagyarázta, hogy az alapötlet szerint a citeraszólistákat szeretnék tömöríteni, hogy tudják magukat felkészíteni a versenyekre, fellépésekre. A napirenden szinte minden szerepel, a dalválogatástól kezdve a csokorösszeállításig, a színpadi megjelenésig, de itt van még a hangszerkezelés, a hangszertechnikák, a játszástechnikák, a különböző tájegységek beazonosítása stb.

− Egy nagyon sokoldalú tudásnak az átadásáról van szó, amit Pityu és jómagam az elmúlt 30-35 év alatt összeszeszedtünk, megtanultunk, mert úgy érezzük, hogy itt az ideje, hogy ezt a tudást és tapasztalatot továbbadjuk valamennyi citerásnak, citeraszólistának. Ma egy-egy konkrét tájegység, vagy citeraszólista a játékát tanulmányozzuk, most éppen az al-dunai székelyek valamennyi jellegzetes dalát tanuljuk. Ha menet közben felmerül bármilyen kérdés, ami érinti a citerajátékot, akkor azt később kerekasztalként megvitatjuk. Ezen felül mindketten adunk tanácsokat, hogy hogyan kell helyesen csinálni a dolgokat, vagy például egy nyomós játékot, továbbá hogyan vihető színpadra egy elbeszélő szöveg, hogyan illik elénekelni stb. A résztvevők részéről pozitív visszajelzéseket kapunk,  hiszen aki szívügyének tartja az ilyen a kihívást és fel tudja mérni ennek a fontosságát, magáévá tudja tenni, az nem fogja csak úgy abbahagyni és nem fogja alsó szinten ápolni a citeramuzsikát, hanem éppen ellenkezőleg, iparkodik minél sokoldalúbbá válni, hogy járatosabb legyen. Az vezérel bennünket, hogy felelősséggel tartozunk az ősöknek, hogy mindezt átmentsük az utánunk jövő nemzedék számára. Olyan fiatalokat toborzunk,  akik fellépnek a Szólj, síp! Szólj!-on, Aranyciterán, KMV-n. Mert azok, akik itt megjelennek szólistaként, biztos, hogy már a magukévá tették ezt a  fajta kultúrát és a hagyományápolásnak ezt a műfaját, és érdemes velük foglalkozni. Újból hangsúlyozom, hogy olyan fiatalokat hívtunk, akik már beleharaptak ebbe a kenyérbe, ismerik az ízét és a zamatát, és jó kedvvel tudják ezt fogyasztani. Amikor pedig kell, akkor továbbadják – fogalmazott Micsik Béla.

A szenttamási Szabó Robertina tíz éve citerázik, elmondása szerint együtt nőtt fel a citerával. Bátran vállalta a hétvégén zajlott műhelymunka szervezésének egy részét, korábban ő is részt vett hasonló képzéseken.

− Összeírtuk a vázlatot és az elképzelést, majd belekezdtünk pár hónappal ezelőtt a szervezésbe. Személy szerint örülök,  hogy összejött a továbbképzés, hiszen itt az elméleti tudás mellett lehetőség van az új, vagy újabb zenei technikák elsajátítására. Ilyenek például különböző pengetős díszítések, de beszéltünk a sántázásról, a nyomós játékról, a gyerekekkel való foglalkozásról, az apróbb oktatási furfangosságokról, és pszichológia is van. Nálunk például közkedvelt téma a nóta és a népdal közötti különbség. Ezt sokan nem tudják felismerni, itt alkalom nyílik arra, hogy megtanuljuk – sorolta Robertina, aki Anasztáziával közösen a szenttamási fiatalok oktatását is elvállalta.

Az első citerás csoport idén márciusban indult, jelenleg három kislánnyal dolgozunk. Észrevehető náluk a fejlődés, és hogy szeretik, élvezik a próbákat. A verseny időszak megkezdése előtt  szeretnénk  több próbát berakni egy hétre, de egyelőre nem jön össze, mert mindketten nagyon el vagyunk foglalva. Anasztázia nehéz szakmát választott, jómagam idén végzős középiskolás vagyok, ennek ellenére igyekszünk mindent belerakni, mert úgy érezzük, hogy nekünk ez a szerepünk – mondta végezetül Robertina.

A szenttamási továbbképzést a Magyar Művelődési Intézet támogatta.

Szöveg és fotó: Paraczky László