Szenttamáson, Turián és Nádalján hatalmas tömeg várta a karácsonyt
Szentmisével, a badnjak égetésével, tűzijátékkal és Télapóval várták a karácsonyt az ortodox hívek Szenttamáson, Turián és Nádalján. A karácsonyi ünnepkör első napján, január 6-án már a reggeli órákban megkezdődött az ünnepi tölgyfaágak, az ún. badnjak kivágása, amit a lovas hírnökök kíséretében a templomudvarba szállítottak, máglyát raktak, majd az ilyenkor szokásos szertartás keretében meggyújtották. A község mindhárom településén a badjak égetését szentmise előzte meg, azt követően Szenttamáson Srboljub Srdić és Goran Ranisavljević pravoszláv paróchus, Turián Mladen Santovac és Dragomir Tirfunović paróchus, valamint Nenad Erkman, káplán, Nádalján pedig Nikola Stupar ortodox plébános megszentelte a tölgyágakból készült kis csokrokat, amelyeket szétosztottak a hívők között. A néphiedelmek szerint a badnjak ágacskák olyan szimbólumok, amelyet egykoron a pásztorok a jászolban fekvő kis Jézusnak ajándékoztak, és amelyből József tüzet rakott a Szent családnak.
Mindhárom településen hatalmas tömeg jött össze, hiszen a program zenés-szórakoztató része mellett a Télapó is megérkezett és ajándékcsomagot osztott a legkisebbeknek. A felnőtteket forralt borral, teával kínálták.
Karácsonyi üzenetében Nikola Stupar többek között elmondta, az ünnepnapok emlékeztessenek bennünket az együvé tartozás és az egymás iránti megbecsülés fontosságára és szépségére:
− A mai napon Krisztus, Isten egyszülött fia, aki mindig az ember iránti szeretetből létezett, testet öltött, és emberré lett. Úgy döntött, hogy József családjának tagjává válik, ezzel is hangsúlyozva a családnak, mint a legkisebb közösségnek a fontosságát. Közösség nélkül pedig nincs üdvösség, nincs melegség, nincsenek ünnepek, nincs haladás, nincs élet, mert az ember a közösség része. Ezért jöttünk össze itt a templomban ma, karácsony böjtjén, holnap pedig Krisztus születésének ünnepén, hogy a liturgián együtt imádkozzunk Istenhez, megköszönjük neki mindazt, amit adott, és békésen köszöntjük őt, hiszen Jézus születése nyomot hagy szívünkben és életünkben. Krisztus szeretete lágyítsa meg és rendelje alá szívünket, tisztítsa meg gyarló emberi szeretetünket, hogy meg tudjunk bocsátani, hogy örüljünk egymásnak, és mindennek, ami bennünk van – fogalmazott a nádaljai plébános.
A szenteste tűzijátékkal zárult.
Szöveg és fotó: Paraczky László
jan 09, 2025 10:55 de.