A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület hetedik alkalommal szervezte meg a Zengő Délvidék népzenei szemlét, amelyre a helyi színházteremben került sor.

A Magyar Kultúra napja alkalmából és Bodor Anikó emlékére szervezett találkozóra Pancsováról, Óbecséről, Péterrévéről, Újvidékről, Szenttamásról, Topolyáról és Csantavérről érkeztek énekesek és zenészek.

Szabó Gabriella szervező, elmondta, a rendezvény nem versenyjellegű, a fő cél pedig dallal és népimuzsikával tisztelegni Bodor Anikó munkája és hagyatéka előtt. A fellépők válogatásait és előadását Anikó közvetlen munkatársaként és barátjaként Német István népzenekutató, Micsik Béla citeraoktató és -készítő, valamint Borsi Ferenc népzenetanár méltatta.

A rendezvényen fellépett a szenttamási Arany János Magyar Művelődési egyesület tamburazenekara is. Salamon Rudolf, az egyesület elnöke és a zenekar vezetője elmagyarázta, hogy a szemle mellőzi a rangsoroló minősítést, viszont  a produkciókat a zsűri értékeli:

− Minden fellépő csoport, így a szenttamási is hasznos útmutatókat kapott a további szereplésekhez, amelyek fontosak számunkra, hiszen nem túl régen állt össze a zenekarunk. Megtudhattuk, hogy mik a hibák, miken kellene javítani, ugyanakkor azt is, hogy mik a pozitív dolgok, amiket fönt kellene tartani – mondta Salamon Rudolf.

A közönség 14 olyan műsorszámot tekintett meg, amelyet Bodor Anikó által gyűjtött népdalokból állítottak össze a résztvevők.

P. L.

Közzétette: Németh Dezső