Kórházak előtt imádkoznak az abortuszok megszűnéséért

Az életért való imádságról tartottak szombaton délután kerekasztal beszélgetést a szenttamási római katolikus plébánia épületében. A magyarországi és újvidéki vendégeket, valamint a szenttamási érdeklődőket Zsúnyi Tibor helyi plébános köszöntötte, aki kitért arra, hogy Szenttamáson és az egész tartományban az abortusz még mindig tabunak számít, így sem a családon belül, sem azon kívül nem igazán beszélnek róla.

Uracs Adrián, a 40 nap az életért ima úividéki szervezője elmondta, egy életvédő imaszolgálatról van szó, amely a krízisterhességgel küszködő nőknek segít.

− Az imacsoport fő tevékenysége az olyan kórházak előtt való nyilvános ima, amelyekben abortuszt végeznek. Az ima célja, hogy minden megfogant gyermek megszülessen, azaz hogy többé ne legyen abortusz. A fő célunk, hogy Vajdaságban két városban, Újvidéken és Szabadkán továbbra is működjön ilyen imaszolgálat, hogy megszűnjön az ártatlan vér kiontása kórházainkban, és hogy ezek az intézmények kizárólag az életet szolgálják. Újvidéken kezdtük 2020-ban, később Szabadkán a kórházak előtt imádkozunk minden megfogant életért, hogy ne legyen abortusz. Ezek az imák 40 napig tartanak évi két alkalommal. Az első a nagyböjti kampány kezdetén, hamvazószerdán kezdődik, a másik pedig szeptember utolsó szerdáján. Mindenki csatlakozhat a csoporthoz, függetlenül attól, hogy melyik vallási felekezethez tartozik. Nekünk az a feladatunk, hogy ezeket az imákat összehozzuk. Csoportunkban jelenleg magyar és horvát katolikusok vannak, de voltak ortodoxok is – mondta Adrián.

Hozzátette, több módon, így pszichológiai, pénzügyi, jogi stb. téren is tudnak segíteni a bajba jutott terhes lányoknak, nőknek.

A jelenlévő vendégek közül Hajdani Józsefné Magdi, a Budapest 40 nap az életért főszervezője ajánlotta, hogy minden megfogant gyermekért imádkozzunk. Az ima, a böjt és a bátorság voltak felszólalásának fő témái. Bemutatta, hogyan zajlik a nyilvános ima Budapesten, valamint néhány személyes tapasztalatot is megosztott a jelenlévőkkel.

Hegedűs László egy életvédő imacsoport vezetője a szellemi hadviselésről beszélt az életvédő munkában, valamint a már megtörtént abortusz utóhatásairól a családokban.

Csajági Ildikó a József Szövetség tagjaként részt vesz a csoportok mindegyik szolgálatában. Elmondta, a válsághelyzetbe kerültek, nők és férfiak egyaránt az abortusz.hu oldalon részletes útmutatást találnak arról, hogy hogyan szabadulhatnak meg a fájdalomtól. Amennyiben pedig a beavakozás közös döntés volt, az megsebezhette az addigi kapcsolatot, és akkor hogyan tovább? Az abortusz utáni gyógyulásról is szólt, és felkérte az érintetteket, hogy csatlakozzanak az abortuszon átesett nőknek szóló anoním lelkigyakorlathoz.

A kerekasztalon elhangzottakból leszögezhető, hogy az imacsoport az élet három területét öleli fel. Az első a fiatalok megfelelő felvilágosítása, hogy ne érje őket felkészületlenül, ha megtörténik a dolog. Minden fiatalnak tudnia kell, hogy mit vállal, és hogy milyen következményekkel járhat egy szexuális kapcsolat. A második irányvonal a megfelelő segítségnyújtás azoknak, akik válsághelyzetbe kerülnek, viszont a rokonok, ismerősök között nem találnak olyat, aki segítséget nyújtana nekik. A harmadik terület pedig az abortusz, azaz a magzatvesztés fájdalmakor a szenvedők megsegítése, hogy lelkileg feldolgozzák a gyászfolyamatot.

Az összejövetel végén Uracs Adrián meghívta a vendégeket, hogy nagyböjtön csatlakozzanak a 40 nap az életért kezdeményezéshez. Újvidéken a  Betanija szülészet bejáratánál, Szabadkán pedig a nagykórháznál várják az érdeklődőket, hogy imádkozzanak az életért.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső