Őseink zenéje: Ami jó, azon nem kell változtatni

Szenttamáson január 18-án este ismét a színültig megtelt a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnokában szervezték meg immár 23. alkalommal az Őseink Zenéje elnevezésű rendezvényt, amelyen a magyar nyelvterület valamennyi tájegységéről szólt a népzene és hangzottak el dalok. Az eseményt követően a helyi Arany János Magyar Művelődési Egyesület, a rendezvény fő szervezője, valamint a szervezőbizottság tagjai hétfőn közös összejövetelen értékelték a zenés eseményt és annak kísérőrendezvényeit.

Az ülésen Salamon Rudolf, az Arany János MME elnöke emlékeztetett arra, hogy a koncertre főleg vajdasági fiatal zenekarokat hívtak meg, ami nagyon jó visszhangra talált. Az eddigiekhez hasonlóan a hivatalos megnyitó előtt ismét szerveztek kísérőprogramokat. 18 órától citerasímogató elnevezéssel Micsik Béla tartott hangszerbemutatót, a helyi kézimunka egyesületek gyönyörű kiállítással készültek, az előcsarnokban pedig kézműves termékek várták az érdeklődőket, a népzene kedvelőit és a szórakozni vágyókat.

Az esti koncerten, amely 2,5 órás volt, fellépett a szenttamási Bódorka leánykórus, a Galáris citerakettős, a Rózsafa zenekar (Zenta), Kamrás együttes (Horgos, Szabadka) Pengetős banda (Péterréve), Csermely zenekar (Óbecse), a Szenttamási Tamburazenekar és az ismert Mendicus tamburazenekar, amelynek tagjai Csantavérről érkeztek. A koncert után Szakács Tamás néptáncpedagógus vezetésével a késő esti órákig tartó táncházat tartottak..

− A 23. Őseink zenéje rendezvényt visszavittük az eredeti elképzeléshez, ami annyit jelent, hogy az év elején tartjuk meg, fellépőként pedig főleg fiatal vajdasági népzenészeket hívunk meg. A visszajelzések alapján az ötlet jónak bizonyult, és a Vajdaság egész területéről és a környező országokból érkezett közönség elégedetten távozott. A mai ülésen elemeztük a rendezvényt, kisebb szervezési hibákat észleltünk, amelyekre a jövőben jobban odafigyelünk. Örülünk annak, hogy a fiatal tambura- és vonószenekarok jól szerepeltek. A szervezőbizottság véleménye szerint a jövőben is meghívjuk őket. A műsorterv és a kísérőprogramok is jónak bizonyultak, így jövőre biztosan nem tervezünk nagyobb változásokat. Amin változtatni fogunk, az a nézők számára nem lesz észrevehető. Két év múlva tartjuk a jubiláris, 25. Őseink zenéjét amit mindenképpen méltó módon szeretnénk megünnepelni – mondta Salamon Rudolf.

A kérdésre, hogy a jövőben számíthatunk-e újra külföldi vendégzenekarok fellépésére, a fő szervező elmondta, tekintettel arra, hogy az anyagi keretek eléggé szűkösek, egyelőre nem terveznek külföldi zenészeket hívni.

− Az idei rendezvényen újra láthattuk és hallhattuk, hogy kiváló a vajdasági népzene utánpótlás, azaz tehetséges fiatal zenészeink vannak, akik méltón ápolják a magyar népzenei hagyományokat. Elsősorban számukra szeretnénk biztosítani a bemutatkozási lehetőséget – mondta Salamon Rudolf.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső