A verbászi Rajko Karišić a hidegben is szeret fotózni

A szenttamási Kultúrotthon galériájában Tél a négyzetben (Zima u kvadratu) elnevezéssel kiállítás nyílt Rajko R. Karišić verbászi fotóművész alkotásaiból. A megszokott horizontális és vertikális tájolású, téglalap alakú fotók helyett a fekete-fehér (a szakember szerint a hófehér és a koromfekete) képek négyzet alakúak. A többszörösen díjazott művész a kiállítással ismért  bebizonyította, hogy a fotózás külön művésztudományi ág. Olyan felvételeket készített, amelyeket az egyszerű szemlélő nem vesz észre, és azokat olyan formába öntötte, amit a fotósok gyakran elkerülnek, csak azért, mert kompozíciós szempontból nehezen  megvalósíthatók. Mintegy harminc fénykép készült, mindegyik egy külön történetet mesél el, viszont ugyanannak az egésznek a része.

A kiállítást Julkica Popović, a Kultúrotthon igazgatója nyitotta meg, aki elmonda, a galéria minden alkalommal készen áll a művész új és mindig érdekes fényképeik bemutatására.

Rajko Karišić elmondta, örül annak, hogy újra bemutathatja munkáit Szenttamáson.

− A fotózás és a művészet területén végzett munkám során a Kultúrotthonban minden alkalommal kivételes megértéssel, együttműködéssel és támogatással fogadtak. A kiállítás elnevezése arra utal, hogy az inspirációt ezúttal a tél, a hó és a hideg idő adta, amit egy-egy négyzetbe „csomagoltam”. Ugyanis azon ritka fotográfusok közé tartozok, akik ebben a hideg időben is szeretnek a szabadban dolgozni. Az évszak inspirált, a négyzetet pedig azért választottam, mert egy igényes művészeti forma, amely sok művészi és grafikai tervezést igényel. A fotók többsége Vajdaságban készült, néhány  pedig Zlatiboron, Sirogojno településen, valamint a Zlatari-tónál. A fényképek egy része díjazott, a művészettörténészek különösen szeretik őket, mivel fekete-fehérek, és inkább grafikára hasonlítanak – mondta a hivatásos fotós.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső