Kultúra

Szenttamas.rs

 

Szólt a citera Szenttamáson

A 26. Aranycitera gálaműsorát két év után (újra) élőben tartották

A járványügyi helyzet miatt 2019 óta nem találkozhattak élőben a vajdasági általános és középiskolás citerakedvelők. Németh Dezső, a Gion Nándor Kulturális Központ elnöke, az Aranycitera fő szervezője szerint azonban „ami késik, nem múlik”:

− A kis citerások egyedülálló rendezvénye igazából tavaly jubilált, hiszen a 25. Aranyciterát akkor kellett volna megrendezni. Mivel a járvány közbeszólt, a találkozót online tartottuk meg, az ünnepi gálaműsor pedig elmaradt. Idén a találkozót újra a virtuális térben rendeztük meg, és tekintettel arra, hogy közben a járványügyi helyzet kissé csillapodott, a már megszokott helyen, a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnokában újra élőben és együtt ünnepelhettük a jubileumi 25., valamint az idei, 26. Aranyciterát.

Borsi Ferenc népzene-tanár, népzenekutató, zsűritagként már az első rendezvényen is jelen volt. A negyed évszázados múltra visszatekintve szerinte a citeramuzsika fennmaradása a hatalmas lelkesedésnek és a makacs kitartásnak köszönhető:

− Nagyon fontos az, hogy az Aranycitera nem szakadt meg még a legnehezebb időkben sem. Annak idején Zatkó Ibolya tanárnő elképzelése volt, hogy létrehozzon egy citerás találkozót. Sokan nem nézték jó szemmel, mert a Szólj síp, szólj! rendezvény konkurenciáját látták benne, de nem az. Elsősorban azért, mert a Szólj síp a népzene teljességét öleli fel, itt pedig csak a citerások találkozójáról van szó. Másodsorban pedig úgy gondolom, hogy minél több lehetőséget adunk a fiataloknak a megmutatkozásra, a megmérettetésre és a szakmai visszajelzésekre, annál jobban fogják tanulni, kedvelni, csinálni, és ha eljön az ideje, akkor továbbadni – mutatott rá a citera nagymestere.




Az idei Aranycitera ünnepi szentmisével kezdődött a szomszédságában lévő római katolikus templomban, ahol megemlékeztek a rendezvény egykori szervezőiről, az oktatókról és a résztvevőkről. A szentmise keretében Zsúnyi Tibor esperes plébános emlékeztette a fiatalokat, hogy a zene szeretete és a citeramuzsika ápolása összetartja a közösséget:

− Nem csupán a népzenei hagyományok ápolásáról van szó, hanem arról, hogy egy kis közösség, amely ugyanazt a célt tűzte ki magának, összefog, és maradandó értéket alkot. Együtt sokkal erősebbek vagyunk, és a nehéz dolgok is könnyebben mennek – fogalmazott a plébános.

Lele József muzslyai citeraszólista és citeraoktató elmondta, 2004 óta tanítja a gyerekeket a húrok pengetésére, és azóta minden évben eljön egy-egy csoporttal Szenttamásra:

− Az elmúlt évek alatt nagyon sok gyerek megkedvelte a citerát, aki pedig egyszer eljön egy ilyen rendezvényre, kedvet kap hozzá. Az online vetélkedő nem igazán tetszik, nagyon lefoglalja az időnket, viszont igencsak visszatükröződik azon, hogy Muzslyán mindössze 4-5 fiú citerázik. Ilyen kevesen még sosem voltunk.

Szeles Veronika Zentáról érkezett, jelenleg a Bartók Béla Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola első éves tanulója, népi ének szakon. Szóló énekből is és szóló citerából is megszerezte a KÓTA országos arany minősítését az általános iskolás korosztályban. Legkiemelkedőbb citerás sikere a tavalyi Aranyciterán megszerzett Aranycitera-díj, a Tiszán innen, Dunán túl tehetségkutatón 2020-ban megszerzett kiemelt arany minősítést, az idei Aranyciterán pedig Kiváló Arany oklevelet:

− Hét évvel ezelőtt vettem kezembe a tatám saját kezűleg készített citeráját. Ő szívből muzsikált mindenkinek, ezt próbálom továbbvinni.

A gálaműsor műsor végén a felkészítő tanárok, pedagógusok a citera és a népzene oktatói a népzene terén kifejtett önzetlen munkájukért Köszönőlevelet kaptak. És persze az ünnepi torta sem maradt el.

A rendezvény megvalósítását támogatták:

Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság

Magyar Nemzeti Tanács

Bethlen Gábor Alap Zrt. Budapest

Gion Nándor Kulturális Központ



























 

Paraczky László

szenttamas.rs