Arhívum

Szenttamas.rs

 

Archívum március 2017.

NYÍLT NAP A MAGYAR TANSZÉKEN

Értesítjük az érdeklődő középiskolásokat, hogy az újvidéki Bölcsészkar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke idei második nyílt napját tartja 2017. április 8-án (szombaton) 10 órai...

2017.03.30. 23 óra 00 perc


ELNÖKÖT VÁLASZT SZERBIA

Elnököt választ Szerbia április másodikán. Amennyiben lesz második kör, azt valószínűleg húsvétkor, április 16-án tartják. A mostani elnökválasztáson összesen...

2017.03.30. 23 óra 00 perc


SZENTTAMÁS: 250 EZER DINÁR KÉTNYELVŰ KÖZLEKEDÉSI TÁJÉKOZTATÓ TÁBLÁKRA

A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság az idén 9,5 millió dinárral segíti a kisebbségi nyelvek hivatalos...

2017.03.30. 18 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás, 2017. március 30.

Ki a könyvet szereti, rossz ember nem lehet, állapítottuk meg Bajtai Kira-Annával, a muzslyai Szervó Mihály iskola tanulójával, kissé módosítva ugyan a közismert közmondást, ám...

2017.03.29. 18 óra 00 perc


A ZENE AZ ÁLMOKIG REPÍTHETI AZ EMBERT

Zenével az álmokig elnevezéssel első alkalommal tartottak nemzetközi kórustalálkozót Szenttamáson. A rendezvény a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) által...

2017.03.28. 06 óra 00 perc


AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉS TANÍTÓKNAK ÉS TANÁROKNAK

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete 2017. április 29-én 10 órai kezdettel akkreditált TANOM továbbképzést szervez az újvidéki Apáczai...

2017.03.27. 18 óra 00 perc


61 ÉVES A SZENTTAMÁSI ISKOLÁSKOR ELŐTTI INTÉZMÉNY

A szenttamási Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény március 21-én ünnepelte az intézmény napját, egyúttal az 61. születésnapját is. Ez alkalomból Aleksandra Vrsajković...

2017.03.26. 20 óra 00 perc


3000 FACSEMETE KERÜL ELÜLTETÉSRE SZENTTAMÁSON

Nagyszabású fásítási akciót rendezett március 22‒25-ig a szenttamási önkormányzat. A községben, továbbá Turián és Nádalján összesen mintegy 3000...

2017.03.25. 24 óra 00 perc


A NATO BOMBÁZÁSOKRA EMLÉKEZTEK SZENTTAMÁSON

A NATO bombázás áldozataira emlékeztek tegnap Szerbia-szerte. A légicsapások évfordulóján a szenttamási orthodox templom udvarában lévő...

2017.03.25. 24 óra 00 perc


PÉNZ ÉS MÁSFAJTA HOZZÁLLÁS KELL(ENE)

Március 22-én a víz világnapja alkalmából A DTD-csatona szennyezetsége elnevezéssel a szenttamási Kultúrotthon vetítéssel egybekötött lakossági fórumot...

2017.03.23. 21 óra 00 perc


VASÁRNAP ÁLLÍTJUK AZ ÓRÁKAT

Vasárnap hajnalban 2-kor már 3 óra lesz. A nyári időszámítás széles körben elfogadott rendszer, melyben a helyi időt 1 órával előre állítják az adott időzóna...

2017.03.22. 18 óra 00 perc


75 KG HALAT FOGTAK AZ ELSŐ VERSENYEN

Idénynyitó horgászversenyt szervezett a szenttamási Saran Sporthorgász Egyesület vasárnap, 2017. március 19-én a Duna‒Tisza‒Duna-csatornán, a Nagyhídnál. István...

2017.03.21 18 óra 00 perc


KORSZERŰ INFORMÁCIÓS ÉS KOMMUNIKÁCIÓS TECHNOLÓGIÁK AZ OKTATÁSBAN

Március 20-án dr. Győrfi Tamás, a bajai Eötvös József Főiskola Matematikai és Informatikai Szakcsoportjának tanára tartott előadást Információs és kommunikációs...

2017.03.21. 18 óra 00 perc


KIVÁLÓ MÉRKŐZÉS, HAZAI GYŐZELEM

A hétvégén a II. Vajdasági Női Röplabda Liga északi csoportjában a 19. forduló mérkőzéseit játszották. A szenttamási Elan Wolley Röplabda Klub a táblázat 4. helyén...

2017.03.19. 16 óra 00 perc


GAÁL SÁNDOR

1957‒2017

Gaál Sándorral több mint két évtizedes, a kultúra terén köttetett barátság fűz össze bennünket. Együtt jártunk csütörtökönként az Arany János Magyar Művelődési Egyesület...

2017.03.19. 08 óra 00 perc


3,9 MILLIÓ DINÁR ÖSZTÖNDÍJAKRA

A szenttamási községháza nagytermében pénteken ünnepélyesen aláírták a 2016‒2017. tanévre vonatkozó ösztöndíjszerződéseket. Az idei tanévben öszesen 78...

2017.03.18. 08 óra 00 perc


A SZOCIALISTÁK ÉS AZ EGYSÉGES SZERBIA IS VUČIĆOT TÁMOGATJA

A sajtótájékoztatón, amelyen a két párt helyi alapszervezetének vezetői és képviselői vettek részt, Zoran Mladenović a szocialisták első embere bejelentette, a...

2017.03.18. 08 óra 00 perc


A SZABADSÁGHARC KITÖRÉSÉNEK 169. ÉVFORDULÓJÁRA EMLÉKEZTEK AZ ÚJVIDÉKI MAGYAR TANSZÉKEN

Átpingált márciusok elnevezéssel tartott ünnepi műsort szerdán, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján az újvidéki BTK Magyar Nyelv és...

2017.03.17. 18 óra 00 perc


FELÚJÍTJÁK TURIÁN A VÍZVEZETÉK-HÁLÓZATOT

Turián március 1-jén kezdődött a vízvezeték-hálózat újabb felújítási fázisa. Ezúttal újabb két utcában, a Miladin Jočić és a Szent Szávó utcákban kerül sor a csövek...

2017.03.16. 21 óra 00 perc


LAPSZEMLE

CSALÁDI KÖR 2017. március 16.

Ballagási ruhát ajándékozunk ballagó kis-nagylányoknak, nagylányoknak. Az elő ruha nyertese már örvendezhet, a második ruha képét a csütörtöki lapszámunkban...

2017.03.15. 16 óra 00 perc


DÖNTETLEN EREDMÉNYEK A TAVASZI FORDULÓ KEZDETÉNG

Az elmúlt hétvégén kezdődött hivatalosan a tavaszi labdarúgó idény. Szenttamásnak két csapata, a Srbobran és a turiai Mladost a Vajdasági Labdarúgó Liga...

2017.03.14. 18 óra 30 perc


SZAKMAI TANÁCSKOZÁS FÖLDRAJZ SZAKOS TANÁROK RÉSZÉRE

A Magyar Nemzeti Tanács szakmai tanácskozást szervez a földrajzot oktató tanárok számára, ahol többek között az aktuális tankönyvekről, a...

2017.03.14. 18 óra 30 perc


PÉNTEKIG LEHET ÁTADNI A KÉRELMEKET A TÁMOGATÁSRA

Pénteken zárul a Szülőföldön magyarul nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz támogatás, ill. hallgatói támogatás ösztöndíj pályázat a 2016/2017-es tanévre....

2017.03.14. 18 óra 00 perc


FELHÍVÁS AZ INNOVA 2016/2017-RE

Az óbecsei Than Emlékházban az INNOVA 2016/2017 rendezvénysorozat keretében március 17-én (pénteken) 10 órai kezdettel két ismeretterjesztő előadásra kerül sor:...

2017.03.14. 17 óra 00 perc


...FOLYTASD ANYANYELVEN...

Az újvidéki Mihajlo Pupin Villamossgi Szakközépiskola felhívása...

2017.03.12. 20 óra 00 perc


SZERDÁNKÉNT VANNAK A NÉPTÁNCPRÓBÁK

A szenttamási Pitypang Néptánc Egyesület minden szerdán 18 órától tartja próbáit a Zsebszínházban. Cseszák Balázs koreográfus elmondta, a különböző korosztályú...

2017.03.11. 16 óra 00 perc


LÁTVÁNYOS TÁNCPRODUKCIÓK A NŐNAP ALKALMÁBÓL

Teltházas koncertet tartott a nőnap alkalmából a nádaljai Zvezdice tánccsoport. A nádaljai művelődési otthon színpadán egymást váltották a szebbnél szebb...

2017.03.11. 16 óra 00 perc


SZENTTAMÁSON (IS) BEMUTATKOZOTT A ZOMBORI PEDAGÓGIAI KAR

A szenttamási Svetozar Miletić Gimnázium és Közgazdasági Iskolában mutatkozott be az Újvidéki Egyetem zombori Pedagógiai Kara. A bemutatkozás alkalmával a leendő...

2017.03.11. 16 óra 00 perc


FOLYNAK AZ ÜNNEPI MŰSOR PRÓBÁI SZENTTAMÁSON

A Zsebszínházban 2017. március 15-én (szerdán) 19 órai kezdettel ünnepi műsorral emlékeznek az 1848–49-es szabadságharc kitörésének 169. évfordulójára....

2017.03.11. 07 óra 00 perc


LAPSZEMLE

CSALÁDI KÖR 2017. március 9.

Ballagó kis-nagylány vagy nagylány van a családban? Vegyék meg a Családi Kör legújabb számát! A következő négy héten keresztül egy-egy ballagó diáklánynak...

2017.03.08. 16 óra 00 perc


FALUVÉGI GONDOK SZENTTAMÁSON

A szenttamási Dózsa György utca végén lakók már lassan 20 éve nem tudnak közlekedni az utcában. Az aszfalt teljesen tönkrement, esőzés esetén pedig a hatalmas kátyúk...

2017.03.07. 18 óra 30 perc


LAKOSSÁGI FÓRUMOT TARTOTTAK SZENTTAMÁSON

Lakossági fórumot szervezett hétfőn, március 6-án a szenttamási Hagyományápolók Klubjában a Vajdasági Magyar Szövetség helyi alapszervezete és a...

2017.03.07. 18 óra 00 perc


SIKERES VÉRADÁSI AKCIÓ

A Vöröskereszt szenttamási szervezete 2017. március 2-án a Zsebszínházban szervezte meg az idei első véradási akcióját, amely a vártnál felüli eredményt hozott. A...

2017.03.04. 15 óra 00 perc


ÉRTESÍTÉS

Értesítjük a negyedik osztályos középiskolásokat, hogy az újvidéki Bölcsészkar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke 2017. március 11-én (szombaton) 10 órai kezdettel...

2017.03.04. 15 óra 00 perc


ÉGETT A NÁD A KRIVAJA PARTJÁN ÉS A DUNA‒TISZA‒DUNA-CSATORNÁN IS

Először csak sűrű füst látszott, majd az egész Szenttamáson érződött az égő nád kedden délután, amikor a település észak-nyugati bejárata közelében kigyulladt a nád, a...

2017.03.02. 20 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás, 2017. március 2.

Isteni hobbi a programozás – állítja két magyarországi tizenéves, akik noha átlagos családban nőnek programozói háttér nélkül, olyan sikeres appokat fejlesztettek ki, melyekkel...

2017.03.02. 06 óra 00 perc


FELHÍVÁS

Kedden, 2017. április 4-én, 17 órai kezdettel, Miért jó nevetni? címen Monoki Julianna vicces Társalgót tart....

2017.03.30. 18 óra 00 perc


LAPSZEMLE

CSALÁDI KÖR 2017. március 30.

A héten a harmadik ruhát is elajándékoztuk. Nemcsak a külföldre szakadt munkatársaink, de olvasóink között is, úgy látszik, híre ment, hogy a Családi Kör által...

2017.03.29. 18 óra 00 perc


A SRBOBRAN NYERTE AZ ÖRÖKRANGADÓT

A 18. forduló mérkőzéseit játszották az elmúlt hétvégén a Vajdasági Labdarúgó Liga északi csoportjában. A szenttamási Srbobran focistái vasárnap délután a kiserdei pályán...

2017.03.28. 06 óra 00 perc


KÖZÖS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN A SZHP, A SZSZP ÉS A VMSZ

Közös sajtótájékoztatót tartott szombaton Szenttamáson a Szerb Haladó Párt, a Szerbiai Szocialista Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői. A SZHP székházában...

2017.03.26. 20 óra 00 perc


HÉT HÓNAPIG ÜZEMEL EZENTÚL A NÉPKONYHA SZENTTAMÁSON

Négy témakörben tartott sajtótájékoztatót a Vöröskereszt szenttamási szervezete csütörtökön a szervezet helyiségeiben. A napirenden a mozgássérültek, továbbá a nehéz...

2017.03.25. 24 óra 00 perc


TÖBB MINT 1,1 MILLIÓ EGYTÁLÉTELT KAPTAK A MIGRÁNSOK TAVALY

A Vajdasági Vöröskereszt újvidéki székházában tartották a 2014‒2018-ig terjedő időszak sorrendben 3. közgyűlését szerdán, március 22-én. Az ülésen többek között...

2017.03.25. 24 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás, 2017. március 23.

Óvodás korában a nővérét hallgatva szinte minden verset megtanult, és még mindig jól emlékezik első fellépésére – talán sokan mondhatják ezt el magukról, így az óbecsei Kovács...

2017.03.22. 18 óra 00 perc


LAPSZEMLE

CSALÁDI KÖR 2017. március 23.

Kisorsoltuk a második ajándék ballagási ruhát, ezen a héten pedig bemutatjuk a harmadik ajándék ruhát is! Tessék jelentkezni, hiszen összesen négy ballagási ruhát...

2017.03.22. 18 óra 00 perc


TARTOMÁNYI VENDÉG JÁRT A GYÖNGY EGYESÜLETBEN

A szenttamási Gyöngy, a Fejlődésben Elmaradt Személyek Egyesületébe látogatott hétfőn dr. Milka Budakov, tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemi ...

2017.03.22. 18 óra 00 perc


BŐVÜL A SZENTTAMÁSI EGÉSZSÉGHÁZ

A Dr. Đorđe Bastić Egészségház gyermekosztályának bővítésének problémája már több évtizede húzódik, a jelenlegi részleg ugyanis túl kicsi, és kevés a megfelelő helyiség...

2017.03.21. 18 óra 00 perc


SZENTTAMÁSON JÁRT SAŠA JANKOVIĆ ELNÖKJELÖLT

Vajdasági körútja során Saša Janković elnökjelölt vasárnap este Szenttamásra látogatott. Az egykori polgári jogvédőt 19 órától a Zsebszínház melletti kávézó előtt...

2017.03.21. 18 óra 00 perc


A SZERB LIGA A CÉL

Sajtótájékoztatót tartott pénteken a szenttamási Srbobran Labdarúgó Klub vezetősége. Az összejövetel témája a klub eddigi sikerei, továbbá a klubhelyiségek és az...

2017.03.19. 16 óra 00 perc


A ZENE ÜNNEPE SZENTTAMÁSON

Zenével az álmokig elnevezéssel a szenttamási Zora Városi Kórus szervezésében nagyszabású zenei rendezvényre kerül sor 2017. március 25-én a Zsebszínházban. A...

2017.03.18. 15 óra 00 perc


SZENTTAMÁS IS TÁRSALAPÍTÓJA A TARTOMÁNYI VÁROSRENDEZÉSI INTÉZETNEK

A tartományi kormány épületében csütörtökön 25 vajdasági község képviselője írta alá azt a protokolláris együttműködésről szóló szerződést, amelynek értelmében ezek a...

2017.03.18. 15 óra 00 perc


160 MILLIÓ DINÁRT LÁTTAK ELŐ A MEZŐGAZDASÁG SZÁMÁRA

A tavasz érkezésével és az időjárás stabilizálódását követően a szenttamási határban is megkezdődtek a mezőgazdasági munkálatok. Egyre több traktor vonul ki a...

2017.03.18. 08 óra 00 perc


SZOCIÁLIS VÉDELEMRE TÖBB MINT 3 MILLIÓ DINÁR

Az előirányzott alapok számára szánt, a költségvetésből biztosított eszközök, a már meglévő, továbbá az új szociális védelemre irányuló szolgáltatások működését...

2017.03.17. 18 óra 00 perc


EGYÜTT ÜNNEPELTEK A SZENTTAMÁSIAK

Ötödször emlékeztek közös műsorral a szenttamásiak 2017. március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeire. A közösen énekelt Himnuszt...

2017.03.16. 06 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás, 2017. március 16.

Nehéz eldönteni, mit jelent a mai tizenéveseknek március 15-e, vagy a többi nemzeti ünnep, az azonban biztos, hogy aki a történelmet nem ismeri, az nem tudhatja igazán, miért is...

2017.03.15. 16 óra 00 perc


XX. PODOLSZKI JÓZSEF IRODALMI EMLÉKNAP BÁCSFEKETEHEGYEN

Meghívó a XX. Podolszki József Irodalmi Emléknapra, 2017. március 18-ra...

2017.03.14. 18 óra 30 perc


VASÁRNAP TARTOTTÁK A HÁK ÉVI KÖZGYŰLÉSÉT

A szenttamási Hagyományápolók Klubja március 12-én tartotta évi közgyűlését, amelyen mintegy 30 tag vett részt....

2017.03.14. 18 óra 00 perc


A MÉHNYAKRÁK-SZŰRÉS FONTOSSÁGÁRÓL VOLT SZÓ

A méhnyakrák-szűrés jelentőségéről és a betegség kialakulásának első jeleiről szóló szakmai előadással vette kezdetét pénteken Szenttamáson, Turián és Nádalján a...

2017.03.14. 17 óra 00 perc


NYÍLT NAPOT TARTOTTAK AZ ÚJVIDÉKI MAGYAR TANSZÉKEN

Nyílt napot tartottak szombaton, 2017. március 11-én az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén. A szemináriumi ...

2017.03.12. 12 óra 00 perc


AZ ÚJVIDÉKI BTK ÉS A MAGYAR TANSZÉK A ZENTAI OKTATÁSI SZAKKIÁLLÍTÁSON

A Bölcsészettudományi Kar és a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék is bemutatkozott szombaton, március 11-én a Zentai Gimnázium, a Közgazdasági és...

2017.03.12. 12 óra 00 perc


AZ ÚJVIDÉKI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANSZÉK ÜNNEPI MŰSORA

Átpingált márciusok címmel 2017. március 15-én 11 órai kezdettel kerül sor az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék ünnepi műsorára, amelyet a Bölcsészettudományi Kar első emeleti kék...

2017.03.11. 16 óra 00 perc


ELHUNYT SZERBIA LEGIDŐSEBB POLGÁRA

Életének 107. évében, 2017. február 1-jén elhuny a szenttamási Kurjački Branko, aki Szerbia legidősebb polgára volt....

2017.03.11. 16 óra 00 perc


NŐNAP A TUKI ÓVODÁBAN

A szenttamási Barbie óvoda kis- és nagycsoportjába járó gyermekek a nőnap alkalmából, 2017. március 8-án az óvoda helyiségeiben alkalmi műsorral köszöntötték az...

2017.03.09. 18 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Jó Pajtás, 2017. március 9.

Az ébredő természetet, az anyukákat, a tehetséges tanulókat köszönti eheti számában a Jó Pajtás. Jókívánságainkhoz Weörös Sándor tavaszköszöntőjét és sok gyerekrajzot hívtunk segítségül....

2017.03.08. 16 óra 00 perc


VÉGEL LÁSZLÓ-ESTTEL ZÁRULT AZ IDEI GION NÁNDOR NAPOK SZENTTAMÁSON

A 2017. évi Gion Nándor Napokat a szervezők szerb nyelvű Végel László-esttel indították, és magyar nyelvűvel zárták. Mindkét rendezvényt nagy érdeklődés övezte. A...

2017.03.07. 18 óra 30 perc


SZOROS, DE FONTOS GYŐZELEM

Az elmúlt hétvégén, illetve a hét elején a II. Vajdasági Női Röplabda Liga északi csoportjában a 17. forduló mérkőzéseit játszották. A szenttamási Elan...

2017.03.07. 18 óra 00 perc


RÉSZLETFIZETÉSRE IS NYARALHATUNK SUTOMOREN

A szenttamási Srbobran nyaraló a montenegrói tengerparton Sutomore központjában található, mintegy 30 méterre a strandtól. A létesítményben 34 szoba áll...

2017.03.04. 15 óra 00 perc


LEZAJLOTT EURÓPA LEGNAGYOBB KOSZTÜMÖS RENDEZVÉNYE, A VELENCEI KARNEVÁL

A világszerte híres velencei karnevál két hetében 1,5 millió turista látogatta meg a várost, hogy megcsodálja a gyönyörű ruhakölteményeket és álarcokat...

2017.03.04. 07 óra 00 perc


ELŰZTÉK A TELET SZENTTAMÁSON

A szenttamási Hagyományáplolók Klubja vasárnap, február 26-án 13 órától tartotta hagyományos farsangi rendezvényét. Az utcai felvonulás ezúttal elmaradt, azonban a...

2017.03.01. 06 óra 00 perc


LAPSZEMLE

CSALÁDI KÖR 2017. március 2.

Szerencsés végkifejlete lett a szabadkai méhlopásnak, visszakerültek a kaptárak, folytatódnak Horváth János méhész álmai. Ki lopta el a méhéket és hová vitte őket?...

2017.03.02. 06 óra 00 perc