Arhívum

Szenttamas.rs

 

Archívum augusztus 2021.


2021 AUGUSZTUS


A VUK KARADŽIĆ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN FOGADTÁK AZ ELSŐSÖKET

A szenttamási Vuk Karadžić Általános Iskolában kedden délelőtt egy-egy szülő kíséretében fogadták az elsősöket. Az alkalmi műsort követően a 45 kisdiákot Ljubica Popgligorin és Julka Mirosavljević tanítónők körbevezették az iskolában és megtekintették a tantermeket....

Bővebben...

2021.08.31. 20 óra 00 perc


SZEPTEMBER 4-ÉN TARTJÁK A SZENTTAMÁSI BARÁZDA RENDEZVÉNYT

Eddig 40 versenyző jelezte részvételét, de még mindig várják az ügyesen szántók jelentkezését

A sorrendben XXII. Szenttamási Barázda Szántóverseny 2021. szeptember 4-én 9 órai kezdettel kerül megrendezésre a Szenttamási Pionir Rt. parcelláján, az Újvidéki úton (kb. 3 km-re a településtől). A versenyen részt vehet minden traktorista, nemre és korra való tekintet nélkül, függetlenül attól, hogy mezőgazdasági vállalat, illetve földműves szövetkezet dolgozója, vagy önálló mezőgazdasági termelő. A résztvevők búzatarló...

Bővebben...

2021.08.31. 16 óra 00 perc


MÁSODSZOR MÓDOSÍTOTTÁK A KÖLTSÉGVETÉST

Szenttamás község polgármestere szerint a büdzsé stabil

A szenttamási községi képviselő-testület 13., rendes ülését pénteken, augusztus 27-én tartották meg. Az ülésre Milena Alargić házelnök asszony 19 napirendi pontot terjesztett be. Az ülés napirendjén az előző, 12. ülés rövid jegyzőkönyvének ismertetése után a képviselők szavazattöbbséggel döntöttek a 2021. évi községi költségvetés...

Bővebben...

2021.08.30. 17 óra 00 perc


Nyárzáró program a hittanteremben

Nyárzáró programot szervezett szombaton délelőtt a Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesület szenttamási csapata. A plébánia udvarán és a hittanteremben zajló foglalkozásokról Blazsanyik Zsaklina, a Fáklya szenttamási koordinátora elmondta, a kézműves, játszós foglalkozásokat elsősorban az alsósok számára szervezték: − A gyerekek gyülekezése...

Bővebben...

2021.08.30. 07 óra 00 perc


TIZENKILENC BOGRÁCSBAN ROTYOGOTT A PAPRIKÁS

A főzés mellett különböző vetélkedők, ügyességi játékok, hagyományos kiállítás várta a kikapcsolódni vágyókat

Sorrendben a nyolcadik bográcsfőző versenyét tartotta a szenttamási Citadella Civil Szervezet augusztus 22-én a helyi lóversenypálya melletti téren. Csúzdi Valéria, a szervezet elnöke elmondta, tavaly elmaradt a rendezvény, ezért idén...

Bővebben...

2021.08.29. 09 óra 00 perc


VÖRÖSKERESZT

Üdítőt osztottak a Vöröskereszt aktivistái

A Vöröskereszt szenttamási szervezetének aktivistái hétfőn és kedden a város több pontján üdítőt osztottak. Tekintettel arra, hogy szerdára a hőség alábhagyott, az akciót a készletek feltöltését követően folytatják....

Bővebben...

2021.08.27. 10 óra 00 perc


KISS JULIANNÁRA EMLÉKEZTEK

Pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el a szenttamási Kiss Julianna nevelőnő. A Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetségének alapító tagja és elnöke, valamint a szenttamási Kézimunka Kedvelők Egyesületének elnöke volt. Halálának évfordulója alkalmából szerdán a topolyai, verbászi és szenttamási kézimunkázók a hittenteremben...

Bővebben...

2021.08.27. 07 óra 00 perc


PÉNTEKEN TARTJÁK A SZENTTAMÁSI KKT 13. ÜLÉSÉT

A szenttamási Községi Képviselő-testület sorrendben 13. rendes ülését pénteken, augusztus 27-én tartják. Az ülésre Milena Alargić házelnökasszony 19 napirendi pontot terjesztett be. Az ülés napirendjén szerepel az ...

Bővebben...

2021.08.26. 22 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2021. augusztus 26.

„Miért reszket? Nem magát akasztják.”

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1941 szeptemberében és októberében 96 nőt zártak be, kínoztak, egyeseket halálra, másokat börtönbüntetésre ítéltek a magyar különleges rendőrség és Magyar Királyi Csendőrség tagjai. Dr. Margareta Bašaragin német nyelv és irodalom szakon végzett, kutatási területe a nyelvhasználat a nemek vonatkozásában. – Tómó Margaréta riportja...

Bővebben...

2021.08.25. 16 óra 00 perc


BÜSZKÉK A TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATRA

Orosházán járt a szenttamási önkormányzat delegációja

A Szent István-napi ünnepségre meghívás érkezett Szenttamás község magyarországi testvérvárosától, Orosháza önkormányzatától, amelyben a nemzeti ünnep közös megünneplésére hívták meg a szenttamásiakat. Orosháza városának legnagyobb és legrégibb hagyományoknak örvendő ...

Bővebben...

2021.08.24. 15 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2021. augusztus 23. − 29.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom szentmiséinek rendje az elkövetkező hétre....

Bővebben...

2021.08.22. 11 óra 00 perc


HÉTFŐTŐL IGÉNYELHETŐ A HARMADIK OLTÁS SZENTTAMÁSON

Áramszünet miatt változik a helyi egészségház és a gyógyszertár munkaideje

A koronavírus elleni védőoltás első és második adagjával párhuzamosan Szenttamáson augusztus 23-tól (hétfő) felvehető a harmadik vakcina is, közölte a helyi Dr.Đorđe Bastić Egészségház Covid-osztálya. A közleményben kifejtik, a harmadik adag felvételére a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási...

Bővebben...

2021.08.20. 18 óra 00 perc


BEJELENTŐ

A nemzeti összefogás műve G.Nagy Ilián: „Csaba királyfi” székely nemzeti rockopera

Csaba királyfi személyének kivételes jelentőségét két megfellebbezhetetlen tény bizonyítja: a Székely himnuszban a ő neve szerepel egyedül, a magyar Himnuszban pedig Csaba királyfi nagyapja, Bendegúz van megörökítve. G. Nagy Ilián több éves kutatómunka után írta meg ezt a rockoperát. Szinte teljesen...

Bővebben...

2021.08.20. 18 óra 00 perc


AUGUSZTUS 20., ÁLLAMALAPÍTÓ SZENT ISTVÁN ÜNNEPE

A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó, a finnekkel és észtekkel rokon magyarság az Ural vidékéről indulva több évszázados, gyakori harcokkal nehezített vándorlás...

Bővebben...

2021.08.20. 08 óra 00 perc


NEM LESZ ÁRAM

Az Elektrovojvodina értesítése

Az Elektrovojvodina ezúton értesíti a Szenttamási lakosságot, hogy a hálózaton történő javítási munkálatok miatt 2021. augusztus...

Bővebben...

2021.08.19. 07 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2021. augusztus 19.

Hogyan élnek a nyugdíjasok Szerbiában?

A Nyugdíj- és Rokkantsági Biztosítási Alap adatai szerint 1 millió 680 ezer nyugdíjas él Szerbiában. Hatvankét százalékuk, vagyis több mint egymillió nyugdíjas havi juttatása kevesebb 30 ezer dinárnál. A legalacsonyabb és a legmagasabb...

Bővebben...

2021.08.18. 12 óra 00 perc


LAPSZEMLE

HÉT NAP 2021. augusztus 18.

* Viharlámpás. Hodolik Boglárka heti jegyzete * VILÁGKÉP: A tálibok győztek. Pánik és káosz Afganisztánban * „A népességfogyásnak üzentünk hadat a családtámogatási programunkkal”. Interjú Novák Katalinnal, Magyarország családokért felelős tárca nélküli miniszterével — Készítette: Tóth Lívia...

Bővebben...

2021.08.17. 13 óra 00 perc


SZENT ISTVÁN-NAPI ÜNNEPSÉGSOROZAT SZENTTAMÁSON

Az előttünk álló héten államalapító Szent István királyunkra emlékezik a szenttamási magyarság

A Kultúrotthonban augusztus 16-án (hétfő) 20 órai kezdettel megnyílik a szenttamási Kiss Natália grafikus önálló tárlata. A kiállítás összesen húsz grafikát tartalmaz, amelyek A tér határa című sorozatból származnak. A grafikák algráfia technikával készültek, és a tér mélységével, valamint az adott térben lévő elemek idővel történő változásával foglalkoznak...

Bővebben...

2021.08.15. 20 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2021. augusztus 16. − 22.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom szentmiséinek rendje az elkövetkező hétre....

Bővebben...

2021.08.15. 10 óra 00 perc


SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE – NAGYBOLDOGASSZONY

Augusztus 15

A Boldogságos Szűzanyának, mennybevételének ünnepén arra emlékezünk, amikor boldogan valljuk az Egyházban, hogy Mária földi pályájának befejeztével elnyerte azt az isteni dicsőséget, amire az ő kiválasztottsága és másokkal össze nem hasonlítható...

Bővebben...

2021.08.15. 08 óra 00 perc


FELHÍVÁS

Folytatódnak az ingyenes vizsgálatok a szenttamási egészségházban

Az előttünk álló hétvégén az intézmény dolgozói ismét a polgárok rendelkezésére állnak

A szerb Egészségügyi Minisztérium és a szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségház augusztus 14-én és 15-én (szombat és vasárnap) újra megszervezi az ingyenes egészségügyi vizsgálatokat. A preventív célú orvosi vizsgálatoknak – más néven szűrővizsgálatok – nagy jelentőségük van az egészségmegőrzésben. Főként azért, mert a szűrésekkel...

Bővebben...

2021.08.12. 15 óra 00 perc


KULTÚROTTHON

Made in Hungaria a szenttamási Kultúrotthonban

A Vajdasági Vándormozi és a szenttamási Kultúrotthon 2021. augusztus 16-án 21 órai kezdettel Kultúrotthon udvarában bemutatja: a Made in Hungaria című magyar zenés vígjátékot. Az egész estet betöltő Fenyő Miklós életét feldolgozó, 2009-ben készült filmben a Hungária együttes legnépszerűbb számai hangzanak el. ...

Bővebben...

2021.08.11. 12 óra 00 perc


GONDOT VISELÜNK A NYUGDÍJASOKRÓL

Önkormányzati delegáció járt a szenttamási Nyugdíjasok Egyesületében

Az állam továbbra is támogatja a nyugdíjasokat, ugyanakkor az önkormányzat támogatására is számíthatnak, mondta Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, a helyi nyugdíjasok egyesületében tett látogatásakor. A legidősebb korosztály képviselői a községi delegációt az egyesület klubhelyiségében fogadták, ahol egyúttal a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérést végzett...

Bővebben...

2021.08.10. 15 óra 00 perc


IN MEMORIAM

Dudás Imre

(1951 - 2021)

70 éves korában örökre eltávozott sorainkból Dudás Imre, akit Szenttamáson szinte mindenki ismert. A helyi rádióban generációk hallgatták zenés műsorait. Dudás Imre 1951. szeptember 27-én született Szenttamáson. Az általános iskolát is itt végezte, majd hároméves szakközépiskolába iratkozott, autómechanikusnak tanult....

Bővebben...

2021.08.09. 22 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2021. augusztus 9. − 15.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom szentmiséinek rendje az elkövetkező hétre....

Bővebben...

2021.08.08. 10 óra 00 perc


VÉRADÁSI AKCIÓ VOLT

A vártnál kevesebben jöttek

A szenttamási véradási akcióra közel 60 véradóra számítottak, de csak 33 jelent meg

A Vöröskereszt szenttamási szervezete augusztus 4-én szervezte meg sorrendben negyedik, egyúttal rendkívülinek is nevezhető véradási akcióját, hiszen a nyári akciót azért vezették be, hogy a nők is tudjanak évente három alkalommal vért adni. Dr. Miroslav Petković, a Tartományi Vérátömlesztő Intézet ügyeletes orvosa elmondta, a...

Bővebben...

2021.08.07. 17 óra 00 perc


MEGEMLÉKEZÉS SZENTTAMÁSON

Huszonhat éve történt

Szerdán délelőtt a szenttamási ortodox templom udvarában mintegy 100 ember jelentlétében emlékeztek a Vihar hadművelet áldozataira. Az egyházi szertartást követően Milena Alargić, a szenttamási képviselő-testület elnöke felszólalásában elmondta, huszonhat évvel ezelőtt,...

Bővebben...

2021.08.06. 10 óra 00 perc


IN MEMORIAM

Szerezla Márton

(1946 - 2021)

Marci bácsi, ahogyan a szenttamásiak ismerték, egy évtizeden át Szenttamás közéletének jeles személyisége, alakítója volt. Magánemberként és politikusként is sokat tett az itteni magyar közösségért. Szerezla Márton...

Bővebben...

2021.08.06. 10 óra 00 perc


FELHÍVÁS

Ingyenes vizsgálatok az egészségházban

Az intézmény dolgozói hétvégén két napon át a polgárok rendelkezésére állnak

A szerb Egészségügyi Minisztérium és a szenttamási Dr. Đorđe Bastić Egészségház augusztus 7-én és 8-án (szombat és vasárnap) ingyenes egészségügyi vizsgálatokat végez. A preventív célú orvosi vizsgálatoknak – más néven szűrővizsgálatok – nagy jelentőségük van az egészségmegőrzésben. Főként azért, mert a szűrésekkel képesek...

Bővebben...

2021.08.06. 08 óra 00 perc


FELHÍVÁS

A szenttamási Arany János Magyar Művelődési Egyesület abból a célból, hogy a helyi magyar közösségért tevékenykedő egyéneket, szervezeteket vagy intézményeket méltó elismerésben...

Bővebben...

2021.08.05. 12 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2021. augusztus 2. − 8.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom szentmiséinek rendje az elkövetkező hétre....

Bővebben...

2021.08.03. 08 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2021. augusztus 5.

Tűréshatár

Ki az az eszement, aki párhuzamot képes vonni a műszaki vizsga árának drasztikus drágítása és a Tanyaszínház felfüggesztett turnéja között? Alássan jelentem, nem kell ezen hosszasan eltöprengeni, én leszek az önök embere. Miután az állam...

Bővebben...

2021.08.05. 13 óra 00 perc


KULTÚROTTHON

Két napra Nádaljára költözik a Nyári mozi

Nádalján, az általános iskola udvarában 2021. augusztus 4-én (szerda) 21 órától a 2018-ban készül Drunk Parents című amerikai vígjátékot vetítik. A film tartalmából: Frank (Alec Baldwin) és Nancy (Salma Hayek) egyetlen gyermeke egyetemre megy, ők pedig visszatérhetnek gazdag, előkelő helyen lévő házukba. Pénzük egyre inkább fogy, ezért egyre szélsőségesebb intézkedéseket hoznak meg annak ...

Bővebben...

2021.08.03. 20 óra 00 perc


LAPSZEMLE

HÉT NAP 2021. augusztus 4.

* A gumikígyó. Martinek Imre heti jegyzete * VILÁGKÉP: Klímaváltozás. A bankok is megsínylik majd * Forrongó Kuba. Dr. Lénárt András, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének adjunktusa értékelte a helyzetet Talpai Lóránt kérésére * BELGRÁDI SZEMMEL: Ki kaphat szavatolt nyugdíjat? Csak a valóban...

Bővebben...

2021.08.03. 12 óra 00 perc


RENDŐRSÉGI KRÓNIKA

Lámpaoszlopnak ütközött a BMW

A közlekedési balesetben senki sem sérült meg

Közlekedési baleset történt a szenttamási Nagyhíd közelében vasárnap a kora esti órákban. Egy BMW típusú személygépkocsi a piac irányából a híd felé tartva eddig még ismeretlen okokból lesodródott az úttestről, és az út melletti lámpaoszlopnak csapódott. A helyszínen...

Bővebben...

2021.08.02. 19 óra 00 perc


2021 JÚLIUS



2021 AUGUSZTUS


JOVAN JOVANOVIĆ ZMAJ ÁLTALÁNOS ISKOLA

HOLNAP KEZDŐDIK A TANÉV

A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola közleménye:

Az elsősök fogadása a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában a COVID-19 járványveszély érvényben lévő előírásaival összhangban 2021.09.01-jén 11 óra 30 perckor lesz. Elsőseinket egy szülő kíséretében várjuk iskolánkban....

Bővebben...

2021.08.31. 19 óra 00 perc


VISSZAHOZTÁK A GIONI VILÁG EGY RÉSZÉT

Szombaton adták át az idei Gion Nándor Novellapályázat győzteseinek járó díjakat

A szenttamási Gion Nándor Emlékházban szombaton tizedik alkalommal tartották meg a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat díjkiosztó ünnepségét. A február 1-jén meghirdetett pályázat célja egyrészt a magyar irodalom és szellemiség gazdagítása, új művek írásának serkentése, a gioni irodalmi diskurzusok továbbéltetése és a vajdasági magyar prózairodalom fellendítése...

Bővebben...

2021.08.31. 08 óra 00 perc


ÁTADTÁK AZ IDEI GION NÁNDOR NOVELLAPÁLYÁZAT DÍJAIT

A szenttamási Gion Nándor Emlékházban tizedik alkalommal tartották meg a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat díjkiosztó ünnepségét

Az idén február 1-jén meghirdetett novellapályázatra összesen 34 pályamunka érkezett. A Becsy András költő, író, tanár (Szeged), Benedek Szabolcs író (Budapest) és Beszédes István költő, drámaíró, szerkesztő (Zenta) összetételű zsűri az első díjat a budapesti Pollmann Teréz A szabadság hídja, a másodikat...

Bővebben...

2021.08.30. 07 óra 00 perc


A SZENTMISÉK RENDJE

(2021. augusztus 30. − szeptember 5.)

A szenttamási Szent Kereszt felmagasztalása római katolikus templom szentmiséinek rendje az elkövetkező hétre....

Bővebben...

2021.08.29. 10 óra 00 perc


KULTÚROTTHON

Újra működik a mozi

A szenttamási Kultúrotthon szervezésében 2021. szeptember 2-án és 3-án 18 és 20 órai kezdettel a Zsebszínházban a Nečista krv − greh predaka című hazai filmet vetítik...

Bővebben...

2021.08.27. 10 óra 00 perc


GION NÁNDOR EMLÉKHÁZ

Díjkiosztó ünnepség a Gion Nándor Emlékházban

Szombaton lesz a 2021. évi Gion Nándor Novellapályázat ünnepélyes eredményhirdetése

A Gion Nándor Emlékház 2021. február 1-jén, az író születésnapján tizedik alkalommal hirdette meg a Gion Nándor Novellapályázatot, melynek célja a magyar irodalom és szellemiség gazdagodásának ösztönzése, új művek megírásának serkentése, a vajdasági magyar prózairodalom fellendítése, a gioni irodalmi...

Bővebben...

2021.08. 27. 07 óra 00 perc


VILÁGBAJNOKI BRONZZAL A POLGÁRMESTERHEZ

A szenttamási önkományzatban fogadták a szerb női labdarúgó válogatott kapusát

Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere hivatalában fogadta Füstös Saroltát, az ukrajnai világbajnokságon bronzérmet szerzett szerb női labdarúgó válogatott kapusát. A kijevben szervezett bajnokságon a szenttamási sportoló kiválóan védte a válogatott kapuját, aminek köszönhetően az U23-mas csapat a harmadik helyen fejezte be a versenyt....

Bővebben...

2021.08.27. 07 óra 00 perc


SPORT MARATONFUTÁS

Egy bronzérem Magyarkanizsáról

Magyarkanizsán 2021. augusztus 14-én harmickilencedik alkalommal került megrendezésre a nevezetes, látványos nemzetközi úszó- és futómaraton. Az úszóversenyek a Tiszán, a futóversenyek pedig ezúttal is a város utcáin zajlottak. Szinte minden korosztály számára indítottak versenyt, így mindenki, aki szerette volna, kipróbálhatta ...

Bővebben...

2021.08.25. 16 óra 00 perc


ÜNNEPELTEK A SZENTTAMÁSIAK

A többnapos rendezvénysorozat részeként kiállítás, filmetítés, ünnepi szentmise, bográcsfőző-verseny és bált is szerveztek

Az államalapítás és Szent István királyunk nemzeti ünnepe, augusztus 20. A szenttamási magyarság ezúttal is több rendezvénnyel emlékezett Szent István királyra. Ő volt az, aki ezer esztendeje szilárd keresztény alapokon államot épített Európa közepén, idegen népek gyűrűjében. Az államalapítás nem volt népszerű...

Bővebben...

2021.08.24. 15 óra 00 perc


VILÁGBAJNOKI BRONZ SZENTTAMÁSRA

Jól teljesített a szerb női labdarúgó-válogatott kapusaként Füstös Sarolta

Ukrajna fővárosa, Kijev adott otthon idén augusztus 12-től 15-ig az U23-as kispályás férfi- és női labdarúgó-világbajnokságnak. A nők mezőnyében nyolc ország csapata közül Szerbia a harmadik helyen végzett. A szerb válogatott egyetlen vajdasági résztevője, a...

Bővebben...

2021.08.23. 17 óra 00 perc


SZENT ISTVÁN MUNKÁSSÁGA MEGMARADT

Húsz évvel ezelőtt szentelték fel Szenttamáson a felújított kálváriát

Szabadtéri szentmisével és vetítéssel folytatódott csütörtökön, augusztus 19-én a hétfőn kezdődött Szent István-napi rendezvénysorozat Szenttamáson. Napra pontosan két évtizeddel ezelőtt, 2001. augusztus 19-én ünnepélyes keretek között az egyházi méltóságok felszentelték a teljesen felújított kálváriát, a...

Bővebben...

2021.08.22. 07 óra 00 perc


A SZÍNEK AZ ÉRZELMEK ESZKÖZEI

Naponta negyvenhét gyermek rajzolt és festett a szenttamási Kultúrotthon udvarában

A barátság mozgatja a Földet elnevezéssel agusztus 9-én indult és 13-ig tartott a szenttamási Kultúrotthon és Đorđe Ćorić képzőművész-mesterhallgató közös projektuma, amelynek fő célja a 7-14 éves gyermekek kreativitásának, szabad alkotókészségének...

Bővebben...

2021.08.20. 18 óra 00 perc


FELHÍVÁS

Várják az új tagok jelentkezését

A több mint 30 éves múlttal rendelkező szenttamási Zvezdice Modern Táncsoport várja az új tagok jelentkezését. A csoportba azok a 4-15 éves gyermekek jelentkezhetnek, akik szeretnek táncolni, mozogni. Az éves programban idén is a hip-hop, a disco-dance és jazzbalett táncoktól a klasszikus modern táncokig szinte minden megtanulható. Emellett a....

Bővebben...

2021.08.20. 18 óra 00 perc


KISS NATÁLIA ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSA SZENTTAMÁSON

A Szent István-napi programsorozat keretében hétfőn este a szenttamási Kultúrotthon galériájában megnyílt a helyi Kiss Natália grafikus és festőművész kiállítása. A fiatal művész önállóan eddig három alkalommal állított ki Újvidéken, és ez volt az első alkalom, hogy szülőfalujában önálló tárlattal mutatkozott be a közönségnek....

Bővebben...

2021.08.20. 08 óra 00 perc


BEJELENTŐ

István, a király című film a Gion Nándor Emlékházban

A szenttamási kálvária két évtizeddel ezelőtt történt felszentelésének emlékére, 2021. augusztus 19-én (csütörtök), a szenttamási Gion Nándor Emlékház udvarában este...

Bővebben...

2021.08.18. 12 óra 00 perc


BRINGÁVAL BUDAPESTRE

Tegnap indultak útnak az Otthonról Haza rendezvénysorozat vajdasági résztvevői

A Tekerj otthonról hazáig! kerékpártúra, az Otthonról Haza! rendezvénysorozat egy része. Az ötnapos túrára bárki jelentkezhetett, hallottuk a vajdasági csoport első pihenőállomásán, Szenttamáson. A túra a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség...

Bővebben...

2021.08.17. 18 óra 00 perc


ÚJ KONTÉNEREK SZENTTAMÁSON

A környezetvédelmi minisztérium támogatását az intézmények és a polgárok között osztják szét

A szenttamási önkormányzati hivatalban aláírásra került szerződés értelmében a község összesen 133 konténert és kukát kapott a Környezetvédelmi Minisztériumtól. Mint elhangzott, az országban 34 önkormányzat részesült ilyen támogatásban. A szerződést Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, és Sara Pavkov, a Környezetvédelmi Minisztérium tanácsadója...

Bővebben...

2021.08.17. 09 óra 00 perc


KISS NATÁLIA ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSA SZENTTAMÁSON

Kiss Natália kiállítása Szenttamáson

A szenttamási Kultúrotthonban augusztus 16-án (hétfő) 20 órai kezdettel megnyílik a szenttamási Kiss Natália grafikus önálló tárlata. A kiállítás összesen húsz grafikát tartalmaz, amelyek A tér határa című sorozatból származnak. A grafikák algráfia technikával készültek, és a tér mélységével, valamint az adott térben lévő elemek idővel történő változásával...

Bővebben...

2021.08.15. 08 óra 00 perc


FOCIZTAK ÉS BARÁTKOZTAK

Harmadik alkalommal fociztak, főztek, szórakoztak a szenttamási régi vásártéren lakók az elmúlt hétvégén

A néhány évvel ezelőtt indult polgári kezdeményezés, hogy Szenttamás déli részén, a Vásártéren lakók évi egy alkalommal versenyezzenek, focizzanak, főzzenek és társalogjanak lassan szervezett rendezvénnyé formálódott. Így az idén már harmadik éve került megrendezésre...

Bővebben...

2021.08.14. 11 óra 00 perc


IMMUNIZÁCIÓ

Romlanak a járványügyi mutatók

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet értékelése szerint a tartományban a járványügyi helyzet bizonytalan, és ezért úgy véli, hogy az elkövetkező időszakban mindenhol sokkal nagyobb figyelmet kell fordítani a javasolt általános védelmi intézkedések tiszteletben tartására, és különösen fontos, hogy minél több ember vegye fel a...

Bővebben...

2021.08.14. 09 óra 00 perc


SZŐTTEK, VARRTAK, SELYEMSZALAGOT CSAVARTAK

Kétnapos műhelymunkán találkoztak Szenttamáson a kézimunka-kedvelők

Hosszú idő után kétnapos műhelymunkát szervezett a Szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesülete. A járvány miatt ugyanis több mint egy évig szüneteltek az ilyen jellegű összejövetelek, a helyzet javulásával azonban az egész tartomány területén fokozatosan újraindultak az összejövetelek és a különböző kézműves- és kézimunka-foglalkozások....

Bővebben...

2021.08.11. 12 óra 00 perc


LAPSZEMLE

Családi Kör 2021. augusztus 12.

Népvándorlás

Azt csak a jó Isten tudja, hogy meddig fog tartani ez az áldatlan állapot, de ennek és a Covidnak az árnyékában, szinte megbújva, nálunk is felfedezhető a belső migráció. A statisztikai hivatal kimutatása szerint csupán tavaly csaknem száztízezer ember hagyta el addigi lakhelyét, és különféle okok miatt új...

Bővebben...

2021.08.11. 12 óra 00 perc


LAPSZEMLE

HÉT NAP 2021. augusztus 11.

* Öt hónap hitelből. Fehér Márta heti jegyzete * VILÁGKÉP: Lánchíd. Leemelték az első oroszlánt * 75 esztendeje fizethetünk forinttal. Lentner Csaba közgazdászprofesszoral Talpai Lóránt beszélgetett * BELGRÁDI SZEMMEL: Telefonon vizsgálnák a pácienseket. Az új ügyintézés...

Bővebben...

2021.08.10. 15 óra 00 perc


FELHÍVÁS

Szent István-napi ünnepség Palicson

Idén augusztus 14-én (szombat) tartja Szent István-napi központi ünnepségét Palicson a Vajdasági Magyar Szövetség. 15 órától a tóparti sétányon kézműves kirakodóvásár várja az érdeklődőket. Az ünnepi szentmisét 17 órakor a szabadkai Szent Teréz székesegyházban tartják, amelyet...

Bővebben...

2021.08.09. 15 óra 00 perc


KULTÚROTTHON

Filmek, előadások fiataloknak

A jövő héten rajtol a szenttamási Kultúrotthon fiatalokat megcélzó, tartalmakkal gazdag programja. Az intézményben elmondták, az iskoláskorú (és a fiatalabb) gyerekek számára készített program keretében filmvetítések, koncert és műhelymunkák várják az érdeklődőket....

Bővebben...

2021.08.08. 07 óra 00 perc


KÖZEL 150 LABDARÚGÓ ÉS VERSENYZŐ

Vasárnap ért véget a sorrendben 5. Milenko Genčić Emléktorna Szenttamáson

Szenttamás község, a szenttamási Sport-, Rekreációs és Üdültetési Központ, valamint a Szenttamási Sportszövetség közös szervezésében az idén július 19-e és 31-e között immár ötödik alkalommal rendezték meg a 3X3-as Milenko Genčić Street Football Emléktornát. A kispályás labdarúgótorna iránt, melyet az egykori neves...

Bővebben...

2021.08.07. 08 óra 00 perc


MEZÍTLÁBAS SÉTA A DŰLŐÚT PORÁBAN

Közel 60 gyerek számára tartottak feledhetetlen tábort az egyik szenttamási tanyán

A szenttamási Glória Civil Szervezet az idén július 25-e és 27-e között tartotta meg harmadik Nyári táborát. A gyerekek a három nap alatt az idén tanyasi környezetben alkottak, szórakoztak és első kézből ismerhethették meg a tanyasi világot. Blazsanyik Zsaklina kisegítőként vett részt a sátortáborban. Szerinte...

Bővebben...

2021.08.06. 10 óra 00 perc


KULTÚROTTHON

Nyári mozi: A Vuk című filmet vetítik

A Vajdasági Vándormozi és a szenttamási Kultúrotthon 2021. augusztus 9-én 21 órai kezdettel a helyi Kultúrotthon udvarában bemutatja az árva rókakölyök, Vuk kalandos történetét, amely történet 40 év elmultával is a magyar gyerekek egyik legkedvesebb egész estét betöltő rajzfilmje....

Bővebben...

2021.08.06. 08 óra 00 perc


RENDŐRSÉGI KRÓMIKA

Két közlekedési baleset a csúszós utakon

Az eső és a síkost úttest miatt egy kamion és egy személyautó sodródott le az útról

A hirtelen hullott csapadék és a síkos úttest miatt csütörtökön délelőtt két közlekedési baleset is történt Szenttamáson. Mindkét esetben csupán a szerencsén múlott, hogy senki sem sérült meg. A 15-ös számú főúton egy nyergesvontató sodródott le az útról, amely Szenttamásról Óbecse irányába tartott. A településről kiérve a kamion sofőrje elvesztette uralmát a jármű felett, és a szembejövő sávról az...

Bővebben...

2021.08.05. 17 óra 00 perc


EURÓPA RITMUSÁBAN 2021.

Golub Veljko képviseli Szenttamást a neves megmérettetésen

A Szerbia Európa ritmusában minden évben megrendezésre kerülő zenés vetélkedő, melyen országunk különböző községeiből, városaiból, falvaiból érkező fiatalok mutatkoznak be a zsűri előtt és küzdenek az első helyért...

Bővebben...

2021.08.03. 20 óra 00 perc


FELHÍVÁS

Államalapító Szent István címmel rajzpályázatot hirdet a Vajdasági Magyar Szövetség Szenttamási Szervezete

A pályázaton óvodás, valamint az általános iskola alsó és felsős tagozatai, illetve középiskolás gyermekek vehetnek részt a felajánlott témák egyikével, egy darab, színes vagy fekete-fehér, hagyományos rajz, esetleg ...

Bővebben...

2021.08.03. 17 óra 00 perc


BEJELENTŐ

Újra lesz Bográcsfőző verseny Szenttamáson

Egy év kihagyást követően a szenttamási Citadella Civil Szervezet 2021. augusztus 22-én (vasárnap) 14 óra 30 perces kezdettel a helyi lóversenypálya mellett megrendezi a VIII. Szenttamási bográcsfőző versenyt. A versenyrész 15 óra 30 perckor...

Bővebben...

2021.08.02. 19 óra 00 perc


IMMUNIZÁCIÓ

A jövő héten folytatódik az oltás Szenttamáson

Szenttamás polgárai a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesületének helyiségében (Sonja Marinković utca 18. a) július 26-a és július 29-e között déli 12 órától 13 óráig igényelhető a védőoltás. Pénteken,...

Bővebben...

2021.08.02. 12 óra 00 perc


SPORT ATLÉTIKA

Két bronzérmet hoztak haza a szenttamási atlétázók

Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) szombaton, július 31-én került megrendezésre a vajdasági serdülő atlétikai (2004−2007-es korosztály) bajnokság. A versenyen a szenttamási Atlétikai Klub hat versenyzője vett részt:...

Bővebben...

2021.08.02. 12 óra 00 perc


2021 JÚLIUS