Hírek

Szenttamas.rs

Két nap, hat előadás

 

Két nap alatt községünk hat iskoláskor előtti intézményébe látogatott az újvidéki Kofferszínház, a gyerekek pedig idén A kistanyasi mese c. szerb nyelvű darabot láthatták. Az 1995-ben alakult színház igazgatója portálunknak elmondta, csütörtökön Turiára és Nádaljára is ellátogatnak.

˗ Többször is felléptünk már Szenttamáson. Minden tanév kezdetére igyekszünk új előadást készíteni a gyerekeknek, és ezúttal is igyekezni fogunk, hogy minden iskoláskor előtti gyerek meg tudja nézni ezt a szép és vidám előadást. A mi bábszínházunkról tudni kell, hogy 18 éve alakult és eddig 13 állandó előadással járjuk a tartomány óvódáit. Nemrégen ünnepeltük meg az 5000. bemutatónkat. Egyébként a tagok és a szereplők mindannyian az újvidéki Ifjúsági Színház tagjai, amely mint ismeretes az egykori Jugoszlávia legrégebbi bábszinháza, 1931-ben alakult – mondta Siniša Milić igazgató.

Bábjáték, színészek

A kistanyasi mese c. darab egyébként az ökológia alapjaival ismerteti meg a legkisebbeket, vidám tamburazene és szöveg kíséretében.

P.L.