Hírek

Szenttamas.rs

 

Szenttamáson járt a Belga Királyság szerbiai nagykövete

 

Szenttamás és egész Szerbia is számíthat a segítségünkre az Európai Unió felé vezető úton, és ennek irányában már történtek konkrét lépések is, nyilatkozta ma Szenttamáson Belgium szerbiai nagykövete, Leo D'Aes.

A Belga Királyság Szerbiai Nagykövetségének konzulja szerdán hivatalos látogatásra érkezett Szenttamásra. A magasrangú vendéget Neško Čestić polgármester, a községi tanács tagjai és az önkormányzat képviselői fogadták.

A szenttamási polgármester a sajtónak elmondta, a nagykövettel korábban egy gazdasági fórumon találkoztak, és akkor ismertette őfelségével a község rövid történelmét és a legfontosabb tudnivalókat. Megegyeztek abban, hogy a nagykövet első szenttamási látogatásán az esetleges gazdasági, kulturális és más téren való együttműködési kérdéseket beszélik meg, a konkrét cél pedig a szenttamási befektetési lehetőségek az ottani ipari és gazdasági vállalkozók részére.

Belgium egy olyan ország, ahol rendezettek az intézmények és a polgári jogok, magas az életszínvonal, nagyon alacsony a munkanélküliség és magasak a bérek. Mindezért külön tiszteletet számomra köszönteni körünkben őfelségét, Leo D'Aes urat, Belgium szerbiai nagykövetét – hangsúlyozta Neško Čestić. Újságírói kérdésre, hogy a mai találkozón volt-e szó konkrét lépésekről, elmondta, vendégével ismertette azokat a befektetési lehetőségeket, amelyekre szinte azonnal adottak a feltételek: Belguim egyike a legfejlettebb európai államoknak, éppen ezért minden lehetséges területen megcélozhatók az itteni befektetések – pontosította a polgármester.

A belga nagykövet, miután köszönetet mondott a meghívásért, a sajtónak elmondta: Néhány héttel ezelőtt találkoztunk a szenttamási polgármesterrel egy belgrádi gazdasági fórumon, és azonnal egyetértettünk a gazdasági fejlődés fellendítésének fontosságában, mivel ez a kulcsa az együttműködésnek, a munkanélküliség csökkentésének valamint a jólét megteremtésének. Következésképpen Szenttamás község számíthat az Európai Unióra, mint ahogyan egész Szerbia számíthat a segítségünkre az Uniós tagság elnyerésénél. Habár sok még a teendő, ezen cél érdekében nagy előrehaladás tapasztalható. A jelenlegi látogatásomat nem csak Belgium és Szerbia együttműködésének a jegyében szeretném feltüntetni, hanem az Európai Unió és Szerbia együttműködéseként is. Az EU ugyanis nem csak Belgrádban van jelen, hanem, mint ahogyan azt önök is tapasztalják, az egész országban, és együtt kíván működni közvetlen módon, a NALED-en vagy más szervezeteken keresztül. Miután Szerbia gazdaságpolitikája pozitív értékelést kapott a Nemzetközi Valutaalaptól, az üzleti légkör tovább javul, a Vajdaságban jelenlévő belga cégek pedig elégedettek (egy kivételével, amire nem szeretnék most kitérni) – sorolta a nagykövet. Leo D'Aes hozzáttette, jó a hangulat, kedvezőek a munkakörülmények, jó az együttműködés, és meglehetősen szoros barátság alakult ki a közös vállalkozások körében: Ezen barátság szellemében vagyok most itt Szenttamáson, és amikor ezt a meglepetésszerű meghívást kaptam a polgármesteről, azonnal és örömmel elfogadtam. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen kellemes napot tölthettem ebben a városkában, amely tele van kedveséggel és barátsággal. Bízom benne, hogy a jövőben is folytatni tudjuk az együttműködést – mondta a belga nagykövet.

A belga nagykövet Szenttamáson 2016. november 2.

P. L.