Önök írják

Szenttamas.rs

 

Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,

feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)

naplója a Szenttamás.rs portálon

2. rész

 

Miért alszanak a gyerekeink este 7-től reggel 7-ig?

 

Persze, nem pontosan 7-től 7-ig. Egyikük 18:30-tól, másikuk 19:30-tól. Mert kicsik, és szükségük van az alvásra, nekem pedig szabadidőre. Természetesen mindenkinek más felel meg, más vált be. Minden családnak megvan a maga ritmusa, van, akiknél később is tudnak a kicsik kelni. Nálunk az óvoda miatt 7:15-kor kel a nagyobb, ébresztő és könyörgés nélkül. Azonnal tele van energiával, és amint a kicsi is felkelt, játszanak egyet.

Amikor a férjem előrejött Németországba, és 4,5 hónapig egyedül voltam a fiammal, sok nehézséggel találtam magam szemben a gyereknevelés terén. Először is, ha apa dolgozott és elalvás előtt nem tudtunk telefonon vagy skype-on beszélni vele, éjjel félóránként kelt a kicsi, és egy reggel arra ébredtem, hogy a fáradtságtól szédülök és hányok... Nagyon rossz volt, mivel ki kellett volna vennem a kiságyból, hogy megetessem és nem mertem, nehogy elejtsem. Ebben az időszakban találtam egy blogot, amely azóta is sok tippet adott.

https://www.yourmodernfamily.com/put-kids-bed-7/

Tehát, miért is alszanak ennyit a gyerekeim?

– mert még kicsik és szükségük van az alvásra,

– mert a kialvatlan, fáradt gyerek nem csak ásítozik, hanem szófogadatlan, felpörög, rosszul viselkedik,

– mint az említett blog szerzője is írja, inkább legyenek boldog 12 órán át vidámak a gyerekek, mint 13 órán át nyöszörgők, nyűgösek,

– este szinte azonnal elalszanak, tehát fáradtak, és le kell akkor feküdniük.

Nem fáradt, hanem vidám gyerekeket teszünk le este aludni, és mire a fáradtság kezdene rajtuk erőt venni, akkorra már alszanak is.

Feltételezem, sokan olvastátok már a cikket, amelyben arról írtak, hogy a keveset alvó gyerekek intelligensebbek. Eme állítást egy volt munkatársam, aki nem mellékesen tanítónő, is elmondta nekem. Aki viszont odafigyel a gyerekekre, sajátjaira és tanítványaira egyaránt, hogy állíthat ilyet? Próbáljon meg egy felnőtt a napi 7-8 óra alvás helyett állandóan 4-5 órát aludni. Felnőttkorban is fontos az alvás, de gyerekkorban, egy rohamosan fejlődő szervezet számára létfontosságú. Igen, megesik, hogy a babának jön a foga, fáj a hasa, de amint elmúlt, alszik tovább, mivel szüksége van rá. A kialvatlan gyerek lehet akaratos, lehet dühös, és vehetjük ezt egy fajta magabiztosságnak, mert úgy tűnik, tudja, mit akar. De biztos tudja?

Rengeteg tanulmány szól az alvás fontosságáról, és a gyerekeinket is figyelnünk kell, hogy kiismerjük a viselkedésüket. Ők is ezt teszik, és sokkal jobban ismerik a szüleiket és azok reakcióit, mint mi az övéiket. Figyeljük csak meg, hogy tanulmányoznak minket! Egész nap tanulnak, figyelnek, és este, amikor már fáradtak a játékhoz, mit tesznek. Még egy utolsó teszt: Ismerjük meg anyát és apát, hogyan reagálnak, ha én rosszul viselkedem!

Mindenkinek szüksége van pihenésre. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekeink annyit pihenjenek, hogy ne legyenek nyűgösek, reggel könnyen fel tudjanak kelni, és napközben kiegyensúlyozottak, mosolygósak legyenek.

A mi napi ritmusunknak ez tökéletesen megfelel, de az elegendő alvás és vidám nap a legfontosabb, amit mindenkinek mérlegelnie kellene.

 

Mit tanulunk ma?

Pár blogon találtam ingyen letölthető képességfejlesztő feladatokat. Sokan használnak játékmappákat, és rengeteg ötletet lehet az internetről meríteni. Emellett fejlesztő füzeteket is vásároltam, amelyek először nem voltak igazán érdekesek a fiam számára, utána viszont egyik pillanatról a másikra szinte bármit meg tudott csinálni. Ráadásul egy (házi készítésű) csokigolyóért még az 1-es számot is fénysebességgel gyakorolta be. Miért volt erre szükség? Mert a fejlesztő füzetben voltak feladatok, amelyeknél 1-től 3-ig kellett beírni a számokat a nagyságrendi sorba rakásnál, és természetesen ÖGYEDÜL szerette volna ezt megtenni (igen, ő-zik a fiam. Amint rájöttem, miért és hogyan, meg fogom írni). Tehát vissza a mappánkhoz: van egy vastag mappánk, amelyben a számára készült feladatlapok találhatóak. Mindből készítettem másolatot, hogy majd a kis hugi is tudjon tanulni, amikor eljön az ideje.

Ma találtam a Hurra Helden reklámját, ahol névre szóló ingyenes kifestőt kínáltak. Megadtam a gyerekem nevét és a saját e-mail címem, ahova később megérkezett a névre szóló kifestő. Kiválaszthattam, milyen frizurája, szeme színe van a fiamnak, hord-e szemüveget, és ahhoz alakítva érkeztek a képek. Majd pedig '48-as forradalom témájú óvodás fejlesztő feladatokat találtam a Facebookon az Óvónők Klubja jóvoltából. Gondoltam, rákeresek és kipróbáljuk, tudunk-e egy négyévessel a forradalomról beszélni.

A névre szóló kifestő ragadta meg a tekintetét, mivel hímes tojások és nyuszik vannak rajta. Az óvodában a zászlók, nemzetek a jelenlegi témájuk, amely köré építik a foglalkozásokat, és a minap Isten minden gyermeket szeret témájú istentiszteleten vettünk részt szintén az oviban (evangélikus óvodába jár, habár katolikusok vagyunk). Szóval az istentisztelet után kis zászlókkal díszített bonbonokkal és ecetes savanyúságokkal kínáltak minket, és haza is hoztunk mini magyar és német nemzeti lobogót, így Ádám is felismeri, mi a zászló. Ezért arra gondoltam, hogy az első lapon lévő képen a nagyobb tojást a magyar zászló színeivel festjük ki (és meg kellett többször is magyaráznom, hogy a fehér miért marad színtelen). Gondoltam, jó bevezető ez a holnapi forradalommal kapcsolatos témánkhoz. A vécépapír gurigából készült huszár képe nagyon megtetszett neki. A holnapi tanulnivaló adott, készülünk március 15-ére. Ha valaki kedvet kapott hozzá, mellékelem a linkeket.

http://m.ovoda.webnode.hu/evszakok-temakorok/marcius-15-/

http://anapfenyillata.cafeblog.hu/2015/03/04/marcius-15-kezmuves-otletek-gyerekeknek/

Miért foglalkozzunk a forradalommal? Mert akárhol élünk is a világon, magyarok vagyunk. Kötelességünk ismerni nemzeti múltunkat, és a tudás mindig hasznos.

Recept

Ha már a fiam „lustanapi” ebédet kért, nem tiltakoztam. Krumplileves (a burgonyaleves számomra nagyon idegen hangzású) és palacsinta. Ha nem várunk éppen vendégeket, minden élelmiszert teljes kiőrlésű tönkölybúzalisztből készítek. Mindannyian szeretjük, tápláló, és mivel elszoktunk az üres fehér liszttől és ízfokozóktól, számunkra finom. Ha vendégek jönnek, akkor a 630-as vagy 1050-es tönkölylisztet használom (német számozás). Hogy miért nem sima lisztet, ha már 630-as, amely a fehér tönkölylisztet jelenti? Mert fantasztikus vele minden kelt tészta. Például a fánk mindenféle letakargatás és kitakargatás nélkül magától szalagos lesz.

A táplálkozásunkból a cukrot és a fehér lisztet száműztük. Mesterséges édesítőszereket sem használok, csak mézet. Igen, mézet. Mézzel verem fel a piskótát (picivel tovább tart, de a talpas robotgépnek hála nem igazán veszem észre), mézet teszek a férjem kávéjába, azzal készül a kakaós tej a fiam számára, élesztő felfuttatására is kiváló (a kovászos kenyeret is ki szeretném próbálni, de az még várat magára). Egyedül a tojásfehérje felverésére nem alkalmas, sajnos. És még egy fontos dolog: tiszta disznózsírt használok, vagy, ha süteménybe kell, nem margarint, hanem kizárólag vajat. Ezek mind természetes anyagok, a nagyanyáink is ezeket használták.

Most pedig következzen a palacsinta receptje.

Palacsinta teljes kiőrlésű tönkölylisztből

1 tojás

1 evőkanál méz (nem teljesen folyós, inkább olyan, ami kicsit kristályosodni kezdett)

pici só

Ezt robotgéppel összekeverem, majd hozzáadok:

600g teljes kiőrlésű tönkölylisztet,

utána lassan kb. 700 ml tejet (forralatlan, farmról származó tehértej)

300 ml vizet

A folyadékot lassan adagolom hozzá, miközben a robotgéppel továbbra is keverem. Ha túl sűrű, öntök hozzá még egy kis vizet.

És a töltelék? Nem a nagyon népszerű mogyorókrém, de nem ám! Megkenjük tejföllel, majd darált diót szórunk rá, és megcsepegtetjük olvasztott mézzel. Nagyon finom, és egészséges is!

Szép hétvégét kívánok mindenkinek!

Berta Irma

(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)

 

További írások a szerzőtől

Vissza a főoldalra