Hírek

Szenttamás.rs

Szenttamás is bemutatkozik Brüsszelben

 

Szenttamás is bemutatkozik az idén Brüsszelben az Európai Régiók és Városok Hete rendezvénysorozat keretében, melyet idén október 6-9-ig tartanak a belga fővárosban. Erről állapodott meg csütörtöki szenttamási megbeszélésén Srđan Vezmar, a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatója és Zoran Mladenović polgármester. Az önkrományzat és az ügynökség már aláírta az erről szóló szerződést is.

A megbeszéléseket követően Srđan Vezmar elmondta, hogy a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség képviselete ott lesz a brüsszeli kiállításon, és bemutatják azokat a projekteket, amelyek Szerbiából Európa felé irányulnak: - Szenttamás is elfogadta a községi gazdasági fejlesztési stratégiát, amelyekben az európai integráció felé haladó projektek pontosan definiálva vannak, logikus tehát, hogy a következő lépés ezek kidolgozása és bemutatása lesz – nyilatkozta  a fejlesztési ügynökség igazgatója.

Srđan Vezmar és Zoran Mladenović

Zoran Mladenović, polgármester szerint a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség eddig is sokat tett azért, hogy Szenttamást bemutassa Európának: - Közeledik az a pillanat, amikor a kialakulófélben lévő kapcsolatokat konkretizálni kell, és biztos vagyok abban, hogy az ügynökség a segítségünkre lesz. Meg kell tennünk mindent annak érdekében, hogy azok a befektetők, akik érdeklődnek az itteni feltételek iránt – ők pedig többen is vannak – itt is maradjanak, és beíndítsák vállakozásukat a községben. Itt elsősorban a városközpont rendezésére, az infrastruktúra javítására, az ipari övezetek felszereltségére, továbbá a környezetvédelemre kell fokozottan odafigyelnünk – mondta a község polgármestere.

 

P. L.