Hírek

Szenttamas.rs

 

Megszentelték a búzát Szenttamáson

Április 25-e Szent Márk ünnepe, ezen a napon a katolikus egyház szokásai szerint megszentelik, megáldják az új vetést a jobb termésért és a természeti csapások elhárítása céljából.

Ezen a napon Szenttamáson is búzaszentelést tartottak a helyi Hagyományápolók Klubjának szervezésében. A Füstös-tanya melletti búzavetést Szarvas Péter helyi plébános szentelte és áldotta meg a búzatábla mellett összegyűlt hívek jelenlétében.

A szertartás folyamán a plébános úr és a hívek a négy égtáj felé könyörögtek a jó termésért, majd az atya megszentelte és megáldotta a búzatáblát. Kelet felé fordulva a következő ének csendült fel: Te, ki hinted igéd magvát/ Kemény lelkünk alakítsd át / Vesd el benne szent igédet, / Abból fakad örök élet/. Itt a tavasz, fák rügyeznek, / Áldd meg a mi vetésünket /, Búzánk-árpánk aratásra, / Hadd szökjön fel dúsan szárba.

‒ Áldja meg Isten egész határunkat, hogy legyen termésünk, legyen betevő falatunk, és talán még egy kicsit jólétünk is legyen – mondta végezetül Péter atya.

Szent Márk ünnepéhez több hagyomány fűződik. Úgy tartották, ha a fürj ekkor már el tud bújni a vetésben, és netán még az ég is megdördül, akkor a néphit szerint, gazdag lesz az aratás. Ugyancsak jó termés várható, ha ezen a napon pacsirta, fürj vagy béka szól a búzából.

Az ősi módon megszentelt búza régóta a népi gyógyászat egyik csodaszere volt, sokan a Márk-napi szentelt búzával gyógyítottak, máshol pedig a Márk-napon készített búzakoszorúval füstöltek. Több helyen kivitték a szántóföldekre és ott szétszórták, hogy jó termés legyen. Ugyancsak ősi szokás volt a búzát az állatok zöld takarmányába keverni, hogy az állatok föl ne fúvódjanak.



 

szenttamas.rs