Hírek

Szenttamas.rs

 

 

A tűzoltóknál járt a szenttamási polgármester

 

Szenttamás polgármestere, Radivoj Paroški szerdán ellátogatott a helyi Tűzoltóotthonba, ahol a hivatásos tűzoltókkal találkozott. A község első embere a mentőosztag tagjaival a mindennapokról és a problémákról beszélgetett, ugyanakkor megtekintette a felújítási munkálatokat azokban a helyiségekben, amelyeket az itt dolgozók mindennap használnak. A tatarozási munkálatokat az önkormányzat pénzeli.

‒ Bízok a hivatásos tűzoltóegységben, mert tanúi vagyunk annak, hogy minden pillanatban kellőképpen reagálnak, és feladatuk magaslatán állnak minden rendkívüli helyzetben. Tisztában vagyok azzal, hogy a szükséges felszerelés egy része elavult, főleg a tartálykocsik régiek, ennek ellenére a munkájuk eredményeként látható, hogy sikeresen elhárítanak minden akadályt és problémát, amiért minden elismerést megérdemelnek. Ez az egység nem tartozik közvetlen értelemben a helyi önkormányzat hatáskörébe, és mindaz, amit értük teszünk azért van, mert ők az itteni közösség tagjai, és mindent megtesznek polgáraink biztonsága érdekében, tehát megérdemlik a támogatást. A községi költségvetésben mindig előrelátunk megfelelő eszközöket a tűzoltók számára, és ez így is marad – mondta a polgármester.

A találkozón beszámoló hangzott el az egység 2017. évi tevékenyéségéről, továbbá részletesen ismertették a felújítási munkálatok menetét. A helyszínen hallottuk, hogy az önkormányzat támogatásával sikerült kicserélni az épületeken az összes ajtót és ablakot, kicserélték a padlózatot, átfestették a helyiségeket. Sikerült továbbá némi új felszerelést is vásárolni, amellyel hatékonyabb és könnyebb lesz a tűzoltók munkája.

A szenttamási polgármester támogatja az Önkéntes Tűzoltó Egyesület újbóli megalakulásának ötletét, az önkormányzat ugyanis ezáltal sokkal könnyebben támogathatná a tűzoltó egyesület munkáját. A találkozón ugyanakkor több javaslat is elhangzott, hogy a szenttamásiak hogyan juthatnak hozzá a belügyminisztérium által időnként kiosztásra kerülő, értékes felszereléshez. Ugyanakkor felvetődött a kérdés, hogy a magas kockázati tényezők miatt, várható-e valamilyen támogatás a Szerbiai Kőolajipari Vállalattól (NIS) a szenttamási tűzoltóság részére.





P. L.