Az elfogulatlan társadalom

E sorozat kapcsán már többször jeleztem, hogy a rablógazdálkodók gyakran kisajátítják, elferdítik a fogalmakat. Ezzel alapszinten – a fogalmak jelentésének helytelen ismerete miatt – manipulálják az emberek gondolkodását. Az anarchia szó kapcsán a legtöbben fejetlenségre, káoszra, vandalizmusra, terrorakciókra gondolnak, pedig e fogalom eredetileg a (központi) hatalom nélküli államformára, társadalomra vonatkozik, ahol helyi szinten, az emberek közös megegyezése alapján történik az életkörülmények formálása. – Wilhelm József cikke

Mi lesz a palicsi kültéri faszobrokkal?

A Ludas Művesztelepen készültek a kétezres évek elején azok a faszobrok, amelyek egy időben a palicsi Nagyparkot díszítették. Mivel ezeket szakszerűtlenül helyezték ki, veszélyessé váltak, így a Palics-Ludas Közvállalat telephelyére szállították az alkotásokat. Török István palicsi művész a szobrokat megmentette, egyet kivéve, amely az illetékesek gondatlansága miatt teljesen tönkrement. – Tóth Imre riportja

Gyermekei(n)kért?

Emlékeznek még, ugye, a hatalmon levő párt 2021-es választási szlogenjére, amely úgy hangzott, hogy: Gyermekeinkért (Za našu decu)? Íme néhány példa, hogy ez a valóságban hogyan is néz ki… – Tőke János vezércikke

Kevésbé ismert szomszédaink, a lengyelek

A Csóka községben található Tiszaszentmiklóst, mint ahogy azt a neve is sugallja, nyugatról a Tisza határolja, bár több tó is van a közelében, többek között a Hódegyházán található tavacska is. A településre jellemző az a fajta nyugodtság és csend, amely manapság több bánáti falut is körbevesz.

Az egykor mintegy 3000 főt számláló helység lakossága egyre fogyatkozik, a legutóbbi népszámlálási adatok alapján 1800 lelket számol a település. Az, hogy szerbek és magyarok, valamint szlovákok is élnek a faluban, bizonyára nem meglepő, ha Észak-Bánát demográfiai viszonyait vesszük szemügyre, viszont találunk még itt lengyel lakosokat is. – Nagy Ferenc írása

HÍRHÁTTÉR: Második alkalom? – Öreg Dezső kommentárja

OKTATÁS: „Nem igaz, hogy az egyetemistáknak nincs veszítenivalójuk”

HINTASZÉK: Január 27-ig lehet pályázni az ingyenes gyógyüdülésre – Takács Magda cikke

EGYETEMISTA TILTAKOZÁSOK: Egyre többen tüntetnek Szabadkán – Mina Delić képriportja

ELMÉLKEDÉSEK: Kik lehetnének a 2024. év emberei az itt élő magyar nemzeti közösség számára? – Balla Lajos cikke

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Az Emajõgi folyó és a Toome-hegy – Szabó Palócz Attila írása

A LÉLEK EREJÉVEL: Nagy öröm a jordániai Jézus megkeresztelkedése templom felszentelése – Harmath Károly OFM cikke

PÁLYÁZAT: A szlava a szerb családok legfontosabb napja – Fehér Rózsa riportja

KÖZÉLET: Befutó helyek az amerikai listákon – Kocsányos Pálma kommentárja

KÉPHISTÓRIÁK: A viselkedéskultúra a napi kommunikációnk szerves része – Szabó Palócz Attila cikke

IRODALOM: Márton László: Minden jóra fordul

PÁLYÁZAT: Bolgárok mint szomszédaink – Tóth Ilonka írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Van-e ideális korkülönbség a testvérek között?

EGÉSZSÉGÜNK: Egyszer magas, máskor pedig alacsony vérnyomást mér?

HOROGRA AKADVA: Igazságos? – Huzsvár József cikke

SPORT: Katinka – Németh János kommentárja

KONYHA: Tésztás ebédek

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, kuriózumkvíz, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Borítónkon a Freepik fotója látható

Közzétette: Németh Dezső