A mi ügyünk is
A fiatalokban felébredt valami, ami a közép- és idősebb generációban már régen elszunnyadt: az öntudat, valamint az igazságért, az igazságosságért és a demokráciáért való küzdelem akarata. Az egyetemisták tiltakozása tömeges tüntetésekké duzzadt. A fiatalok mellé odaálltak a szüleik, a tanáraik, az ügyvédek, a jogászok, az orvosok egy része, a bányászok, a földművesek, és hosszasan sorolhatnánk, de a vajdasági magyar közösség szinte láthatatlan ebben a folyamatban. A magyar fiatalok zömében passzívak, úgy érzik, ez nem az ő ügyük. Annak próbáltunk utánajárni, mi lehet ennek az oka. – Seregély Orsolya és Tómó Margaréta riportja
A tények agyonhallgattatása
„A gonosz nem tud semmi újat teremteni, csak a jó erők által feltalált vagy létrehozott dolgokat rontja el, teszi tönkre” – mondta Tolkien. Most, amikor apokaliptikus, azaz leleplező időket élünk, jövünk rá arra, hogy a rablógazdálkodók, a hatalmaskodók megvásárolták, kiszorították, agyonhallgatták, meghurcolták, eltaposták mindazt, ami az útjukba állt. Ha a felsorolt módszerek nem jöttek be, akkor lemásolták a jó ötletet, jelenséget, folyamatot, majd kiforgatták az eredeti elképzelést. – Wilhelm József jegyzete
Recsegés-ropogás
Érdekes és érdemes összehasonlítani a szerbiai és a magyarországi politikai helyzetet. Hatalommegtartás, „hatalomtechnika” szempontjából sok a hasonlóság (szinte csak az van). – Kókai Péter vezércikke
Kanizsán is hódít a társasjátékozás
Családostul, párban, barátokkal karöltve lepték el a magyarkanizsai József Attila Könyvtár egyik kisebb termét a társasjátékestre érkező helybéliek, akik egy kis kikapcsolódásra és egyben izgalomra vágytak január harmadik hétvégéjén. A Vajdasági Társasjáték Klub második alkalommal megszervezett társasozása – az első alkalomhoz hasonlóan – ismét nagy sikert aratott. Szabó Attilával, a klub alapítójával és Györe István játékmesterrel Pósa Tamara beszélgetett.
OKTATÁS: Mit ér(demel) a tanár, ha véleménye van? – Mengyán Pletikosić Ildikó írása
HINTASZÉK: A szociális védelem rendszerszintű reformjára van szükség – Takács Magda összeállítása
KÖZÉLET: Hányan tüntettek január 24-én?
PÁLYÁZAT: „Többet akarunk tenni a gyerekekért” – Az óbecsei Gyermekbarátok Egyesülete hátrányos helyzetű, főleg roma származású gyerekeket karol fel
KÖZÖS TÉRBEN: A VMSZ és a šešelji-miloševići politika viszonya tegnap és ma – Vataščin Péter jegyzete
KÖZÉLET: A hatalom beleőrül a csendbe – Kocsányos Pálma kommentárja
SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Az ártatlanság vélelme – Szabó Palócz Attila írása
ELMÉLKEDÉSEK: Az elválást (jócskán) megelőző utolsó koncert – Balla Lajos írása
KÉPHISTÓRIÁK: Azt, hogy ki a bunkó, az is tudja, aki egyébként az – Szabó Palócz Attila cikke
IRODALOM: Balaton László: Ünnep; Nagy Gusztáv: Csak egy cigány vagy…
A LÉLEK EREJÉVEL: A szív bátorságával meséljetek a reményről! – Harmath Károly OFM összeállítása
NEM A GÓLYA HOZZA: Hogyan erősítsük a gyermek immunrendszerét?
KERT: Kihagyhatatlan kerti teendők februárban – kezdődik a szezon!
PÁLYÁZAT: A sport összeköti az embereket
HOROGRA AKADVA: A kavics el van vetve – Huzsvár József cikke
SPORT: Következik a végjáték – Németh János kommentárja
KONYHA: Finomságok másnapos kenyérből
Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.Borítónkon Mina Delić fotója látható
jan 29, 2025 20:20 du.