Szenttamási irodalmi lakoma
A szenttamási Gion Nándor Emlékházban szombaton harmadik alkalommal tartották meg a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat díjkiosztó ünnepségét. A pályázat célja a magyar irodalom és szellemiség gazdagodásának ösztönzése, új művek megírásának serkentése, a vajdasági magyar prózairodalom fellendítése, a gioni irodalmi diskurzusok továbbélésének ösztönzése.
Dr. Bence Erika, a regény- és novellapályázat bírálóbizottságának elnöke felszólalásában elmondta, hogy nemcsak a szerzőknek jár köszönet, hanem a Gion Nándor Emlékbizottság tagjainak, a főszervezőknek, dr. Horváth Futó Hargitának és Németh Dezsőnek, az önzetlen segítőknek, valamint a kiadóknak (Forum Könyvkiadó Intézet és Prometej Kiadó). A szövegalkotás/teremtés erejét ünnepeljük, az alkotókat és kritikusaikat – mondta a bizottság elnöke, aki a beérkezett pályamunkák értékeléséről a következőket nyilatkozta:
– A Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat megszólította a Kárpát-medence alkotóit függetlenül közéleti kapcsolataiktól, irodalmi műhelykötődéseiktől, kulturális és nyelvi hovatartozásuktól, s ezzel nagyszerű szellemi energiákat, alkotói erőket szabadított föl, amelyek mind a regény-, mind a novellapályázat sikerességét eredményezték. A regénypályázatra négy pályamű érkezett: a műfaj határait figyelmen kívül hagyó, azt átértelmező, kitágító, kánonoknak fittyet hányó, de szövegszerűségükben jó és kiváló színvonalat teremtő alkotások. Nagyon bátor szerzői döntésnek tartom Móra Regina részéről, hogy a műforma legalsó (terjedelmi) határain egyensúlyozva írta meg a Peremlakók – Családtörténet a Marson című művét, vállalva a kockázatot, hogy esetleg műve nem regénynek, hanem hosszabb elbeszélésnek minősül. Ugyanakkor a bizottság a műfaj öntörvényűségét, a téma lehetőségeit, a szövegstruktúra belső adottságait, a nyelvi kiterjedéseket vette elsősorban figyelembe, amelyeket Móra Regina kisregénye magas esztétikai színvonalon valósított meg. A Peremlakók intenzív, monologizáló/többszólamú beszédmódjával megborzongatja és megdöbbenti olvasóját, tehát nemcsak esztétikai, hanem érzelmi alapon is mélyen érinti. A regény több elbeszélői szólamot mozgat, valóságos hangzavar, amelyből a vajdasági magyar (és nem magyar) kisember (a peremlakó!) egzisztenciális segélykiáltásai hallatszanak ki. A peremlakó/peremlét gondolatköre a gioni próza világát, a Zöld utcaiak, Török Ádámok, Gallaiak, sőt Krebszek és Joábok sorstörténetét is felidézi bennünk, sőt – egy még merészebb asszociáció értelmében – az ugyancsak szenttamási talajból kinőtt végeli próza elfuserált nemzedékeinek sorstörténetét, a peremvidéki élet tartalmait is.
A novellapályázatra kitérve dr. Bence Erika kiemelte, hogy 20 pályaművet értékelt a bizottság. Közülük formai és esztétikai értelemben valamennyi megállta a helyét. Tematikai értelemben is változatos képet mutatott a pályaanyag, ugyanakkor kirajzolódott néhány domináns téma. Ilyen a több rendszerváltást megélt kisember mindennapi csetléseinek-botlásainak története egy életidegenné vált társadalomban, mint az első díjjal jutalmazott novellában, Böjthe Pál Szombat az Ecsetgyár utcában című alkotásában is. A családi és magánmitológiák képezték több novella témáját. Balogh Gábor Kivégzés című második díjas novellája egy juharfa kivágásának történetét meséli el, de egy család XX. századi leromlástörténetének képei illeszkednek az egyszerű történetbe. A nagytörténelemben áldozattá váló kisember tragédiája is élénken foglalkoztatja mai prózaíróinkat. Erről szól Sándor Zoltán párhuzamos történeteket görgető harmadik díjas alkotása. Ugyanakkor a XX‒XXI. századi női utak, sorsok, életek, az öregség tartalmai, a mai ember lelki traumái, a bűn és büntetés problematikája is jelentésképző erőként működik a novellaírók szövegalkotó munkájában. A bírálóbizottság az említett és díjazott szövegek mellett még kilencet javasolt megjelentetésre.
Szellemi értelemben ez a pályázat valóságos „lakoma” volt, a térségi irodalom szimpóziuma, hiszen a szenttamási írók opusa mellett Csáth és Kosztolányi világa is megidéződött a különböző szövegvilágokban, a szövegolvasások folyamatában, mi több született, olyan megjelentetésre javasolt alkotás is (Jódal Rózsa Vér c. elbeszélése), amely Thomas Mann prózáját „olvassa”. A magyar és nem magyar irodalmi anekdota alakzatai (hrabali, Esterházy-féle szövegvilágok) is ott működtek a létrejött alkotások szövegterében ‒ mondta a bírálóbizottság elnöke.
Végel László író, zsűritag számára különösen nagy élményt jelentett Móra Regina Peremlakók című regénye, ami nagyon érett világképet mutató, modern hangvételű kisregény: ‒ Az ilyen pályázatoknak az az előnye, hogy jelentkezhetnek azok is, akikben egy bizonyos fokú bizonytalanság vagy szorongás uralkodik. Minden irodalomban kell hogy legyenek ilyen pályázatok. Ezúttal egy kimagasló regényt kaptunk, amelyet személy szerint fontosnak tartok az új vajdasági magyar prózairodalomban. De ha jobban megnézem, az egyetemes magyar irodalomban sem írnak a fiatal írók ilyen regényeket, tehát amiről szó van, egy szép teljesítmény, és örvendetes dolog. A másik két zsűritag úgy értékelte, az idei novellák színvonala jobb, jómagam pedig a novellákról azt tudnám elmondani, hogy problémaérzékenyek. Nagyon fontosnak tartom a fiatal nemzedéknél, hogy kritikusan viszonyuljanak a világhoz, és ez meg is jelenik a művekben. Az, hogy az idei pályázatra beküldött művek színvonala ingadozó, és nincs egy olyan kimagasló novella, mint amilyen kiugró volt ez a regény, más kérdés, de egy ilyen pályázatot mindenképpen fenn kell tartani. Külön örömömre szolgál, hogy a többi zsűritag is ugyanezt a regényt választotta, és azt gondolom, hogy ez egy nagyon tiszta dolog. A novellák kérdésében viszont jómagam is elbizonytalanodtam, és ilyenkor jó, hogy van több zsűritag, akikkel meg lehet beszélni a dolgokat és egyeztetni. Felelősség ez, hiszen csak abba kell belegondolni, mi történik akkor, ha nem veszünk észre egy nagyon jó novellát. Az ember azonban tévedhet. Személy szerint nem hiszek a zsűri szentségében, tévedhetünk mi is. Ami pedig a Gion-pályázatokat illeti, nem érzem magam kompetensnek, hogy megítéljem az elmúlt évek termését, de azt hiszem, jó lenne, ha a kritikusok nagyobb figyelet fordítanának rájuk. Ha mérlegelnék, elmarasztalnák, dicsérnék, elemeznék a műveket, de ugyanakkor nem szűkülne be a kritika néhány emberre, hanem fogékony lenne az új nevekre és az új emberekre. A másik dolog pedig az, hogy külön kell figyelni az ún. anonim pályázatokat, mert nagyon sokszor ott fedeznek fel valakit, aki fontos az irodalomban. Jobban kellene figyelni tehát, hogy milyen is a jó irodalom – magyarázta Végel László.
A bírálóbizottság tagjai, dr. Káich Katalin, dr. Bence Erika és Végel László a következő döntést hozta:
Regénypályázat:
1. díj Móra Regina: Peremlakók (Családtörténet a Marson)
Novellapályázat:
1. díj Böjthe Pál (Kolozsvár): Szombat az Ecsetgyár utcában
2. díj Balogh Gábor (Győr): Kivégzés
3. díj Sándor Zoltán (Szabadka): Föltámad a szél
A bizottság a következő pályamunkákat javasolja megjelentetésre: Tóth Lívia (Zenta) Fiatalasszony virágtengerben, Sándor Zoltán (Szabadka) A gonosz átváltozása, Balogh Gábor (Győr) Szent Hubertusz erre jártés, Samuka bácsi, Jódal Rózsa (Újvidék) Vér, Rényi Ádám (Budapest) A képeskönyv, Romoda Ferenc (Becse) „Az már nem kell”, Vadlövő Gabriella (Nagykikinda) Az üstökös, Benedek Miklós (Topolya) Bűn és büntetés.
A Gion Nándor Novellapályázat első díjasa a kolozsvári Böjthe Pál lett, aki először járt Szerbiában, így Gion Nándor szülővárosában is. Mint mondta, egyre erősebb a kötődése az irodalomhoz. Többször is írt már novellákat és rövid prózát különböző pályázatokra, kisebb-nagyobb sikerrel. Az ihletet abból meríti, hogy az emberekre odafigyel, türelmesen meghallgatja őket, ugyanakkor sok régi szokást, hagyományt tanulmányozott, és általában a kettő ötvözetéből születik meg nála a történet: ‒ Nem jellemző rám, hogy írásaimban „ugráljak az időben”, hanem folyamatos a narráció. Az emlékeimről írok, vagy olyan dolgokról, amiket vagy megéltem, vagy valahol találkoztam velük. A fantázia nem az én világom.
Arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak a jövőt illetően, az erdélyi író, aki foglalkozását tekintve állatorvos, elmondta, műkedvelő révén úgy érzi, nincs igazán fóruma: ‒ Nem hiszek az „íróasztal-irodalomban”, hogy azért írjak, hogy az rögtön a süllyesztőbe kerüljön. Ha találnék egy lehetőséget az írásaim publikálására, és valamiképpen írói pályára állnék, akár kizárólagosan is tudnék ezzel foglalkozni. Attól függetlenül, hogy nagyon szeretem a szakmámat, úgy érzem, az írói foglakozás mindent magába foglal.
Az idei regénypályázat első díjasa, Móra Regina elmondta, hogy a regényt kisebb-nagyobb szünetekkel 3‒4 évig írta. Eddig verseket, elbeszéléseket írt, nem fogott hozzá „komoly” műhöz, ez az első, és jövőre meg is jelenik a Forum Könyvkiadónál: ‒ Régóta foglalkoztat ez az életérzés, a peremlét, a peremvidék okozta konfliktusok, érzések, hangulatok, és ezt próbáltam beleszőni a regénybe, amelynek az alcíme Családtörténet a Marson. A történet olyan emberekről szól, akik valamilyen rokonsági kapcsolatban állnak, ami viszont nem is annyira biztos. Érzeseik, hangulataik, gondolataik jelennek meg, amikben nem is annyira fontosak a történetek és a cselekedetek. Konkrét szereplők sem jelennek meg előttünk, hanem egybeolvadnak a nézőpontok. Az egészet elolvasva viszont egy hangulat kerekedik ki, ami bennünket, vajdasági magyarokat is érint.
Arra a kérdésre, honnan az ihlet és az ötlet a regény megírásához, a szabadkai díjnyertes szerző elmondta, hogy az újvidéki Magyar Tanszék mesterszakán a tárgyak egyikeként szerepelt a Peremvidék és novella tantárgy, Hózsa Éva tanárnő kurzusán olyan novellák értelmezésével foglalkoztak, amelyek a kortárs irodalom aktuális szempontjait vetették fel, és vitára ösztönöztek. Akkor merült fel benne először az ötlet, hogy kisregényt írjon, amibe beleszőtte családja, szülei érzéseit, gondolatait, ugyanakkor sok emberét, aki itt él Vajdaságban, és úgy érzi, hogy a peremre szorult.
‒ Nagyon sokáig írtam, dolgoztam ezen a kisregényen, amely egyáltalán nem terjedelmes. Többször történtek olyan új események, amelyekről úgy éreztem, ide tartoznak, ennek a műnek a kontextusába. Ismerőseimtől, tanáraimtól ugyanakkor biztatást is kapok, hogy ha valami jó, maradjak ennél a beszédmódnál, ne adjam fel, folytassam. Ebből merítem az erőt, és természetesen az ilyen elismerésekből, mint amit ma kaptam – nyilatkozta Móra Regina. ‒ A regény nem más, mint a gondolatmenetek papírra vetése. Nem feltétlenül csak akkor, amikor számítógép közelében vagyok, hanem munka, vagy akár utazás közben is, amikor úgy érzem, muszáj leírnom a gondolataimat, mert tele van velük a fejem, és felírom őket egy papírosra. Bármi történik körülöttem, bármit dolgozok is, először leírom, és így marad meg. Persze ezt utólagosan többször is tisztázom.
A műfordítói pályázatra az idén tizenegy pályamű érkezett. A pályázati kiírás szerint Gion Nándor eddig szerb nyelven nem publikált elbeszélései, novellái, naplójegyzetei és regény(részlet)ei közül lehetett válogatni. A bírálóbizottság tagjai dr. Draginja Ramadanski, dr. Andrić Edit egyetemi tanárok, mr. Utasi Anikó főiskolai tanár és Buljanović Sandra főlektor a következő döntést hozták:
1. díj O mom ujaku. Jelige: Pilu. Ford.: Ződi Erna (Palics–Norvégia)
2. díj Počasna paljba za jednog crnog bivola (odlomak). Ford.: Rózsa Piroska (Moravica)
3. díj Kormorani se još nisu vratili (odlomak). Ford.: Szarka Elvira (Magyarittabé), Ördög Tivadar (Nagybecskerek) és Bosin Dušan (Újvidék) és
3. díj Rafal za crnog bivola (odlomak). Ford.: Váci Zsolt (Nagybecskerek).
A többi pályaművet a zsűri (az észrevételeik alapján történő átdolgozást követően) megjelentetésre javasolja.
Rózsa Piroska Gion Nándor Sortűz egy fekete bivalyért címűrégényének első fejezetét fordította le, átültetésével második díjas lett: ‒ A fordítás külön kihívás a számomra. Tényleg nehéz megmagyarázni, mi mindenre kell odafigyelni a munkában, és nem is annyira a szaktudásról, inkább egy sajátságos hozzáállásról van szó. Ha ezt az ember meg tudja fogni és átérezni, akkor az áramlat magától megindul – nyilatkozta az moravicai könyvtárosnő. ‒ A megfelelő szavak, kifejezések megtalálásával foglalkoztam a legtöbbet, hiszen nagyon nehéz egyes szavak magyar megfelelőjét kiválasztani. A szinonimaszótártól kezdve nagyon sok kézikönyvben, szótárban kerestem a dolgok megfelelőjét, viszont ugyanezt tettem a szerb szavak értelmezésével is, mivel egy szóra több kifejezés is használható mind a két nyelvben. Nagyon ügyeltem arra, hogy a fordítás ugyanolyan élénk maradjon, megtartsa tartalmi gazdagságát, mint az eredetije. Gion műveit olvasva a Károkatonák még nem jöttek vissza című regénye volt az, ami megragadta a figyelmemet, és azt állapítottam meg, hogy amit a szenttamási író idehaza írt, annak kicsit más a színezete, lelkülete. Ha alkalom és idő is lesz rá, nagyon szívesen folytatom a művek fordítását – mondta Rózsa Piroska.
A szombati díjátadó ünnepségen, Gion Eszter, Gion Nándor özvegye és a családtagok mellett jelen voltak a vajdasági magyar tudományos, oktatási és kulturális intézmények képviselői, erdélyi és vajdasági folyóiratok, heti- és napilapok szerkesztői, a szenttamási önkormányzat és a civil szervezetek képviselői is.
A díjkiosztó ünnepségen Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója bemutatta a tavalyi novellapályázat anyagából készült Az akácosnál balra című antológiát, és először láthatta a közönség a Jednouhi čovek (Prometej Kiadó) című kötetet is.
Paraczky László
