Hírek

Szenttamas.rs

 

Átadták az idei Gion Nándor Novellapályázat díjait

A szenttamási Gion Nándor Emlékházban tizedik alkalommal tartották meg a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat díjkiosztó ünnepségét

Az idén február 1-jén meghirdetett novellapályázatra összesen 34 pályamunka érkezett. A Becsy András költő, író, tanár (Szeged), Benedek Szabolcs író (Budapest) és Beszédes István költő, drámaíró, szerkesztő (Zenta) összetételű zsűri az első díjat a budapesti Pollmann Teréz A szabadság hídja, a másodikat a palicsi Bíró Tímea Kiürült égbolt, a harmadik díjat pedig a Svédországban élő Balázs István A szoknyavadászat művészete című novellájának ítélte oda.

A bírálóbizottság tagjai a pályázatra beérkezett művek közül kiadásra javasolják: Szöllősi Tibor Hideg van című novelláját, amelyet a magyarországi Nyírmadáról küldött be, a budapesti Juhász Gabriella Mutsu című novelláját, Riegel Zoltán A birkapörkölt, a szintén budapesti Rényi Ádám Bentley Gyulán című novelláját, az óbecsei Romoda Ferenc A fontos tanú című szövegét, Wilhelm József Emberi módon című, Doroszlóról érkezett novelláját és a pacséri Gáspár Mária Választóvíz című művét.

Az elmúlt tíz év alatt a kiírásnak köszönhetően 11 műfordítói kötettel, 3 regénnyel és 7 novellás kötettel gazdagodott a vajdasági kortárs irodalom, egy újabb novelláskötet pedig a napokban jelenik meg. Az idei pályaművekből újabb kötet készül.

Az ünnepség keretében a jelenlévők alkalmi kiállítást láthattak az elmúlt két év novelláskötetének illusztrációiból, a múzeum és az eddig megjelent könyvek megtekintését követően pedig lehetőség nyílt a Gion-regényekben szereplő helyszínek (az egykori Krebsz-malom, a Szív és a kálvária) bejárására is.










 

Paraczky László

szenttamas.rs